HTML

susnyás

ökocyber gonzo terepnapló

Fotoszintézis

Ha szimpatizálsz a Susnyással, segíts haladnunk tovább pár kWh áram, egy üveg szörp, vagy egy bringabelső árával!

 

Utolsó kommentek

Twitter

2013.04.10. 02:14 lsg404

ökológiai geometriák 2.


Ott hagytuk abba múlt héten, hogy az élővilágot különös arányszabályok jellemzik, sejtszinttől egész tájegységek szintjéig, és az életet fenntartó alapreakció, a sejtekben lezajló égés ritmusa, illetve ennek emlősökre felskálázott megfelelője, a szívverés, matematikai állandóknak tekinthetők az élővilág teljes spektrumán: átlagosan 1,5 milliárd felé tendál minden egyes emlős  szívdobbanásának száma, a cickánytól a bálnáig, élethosszra vetítve.

A poszt Geoffrey West elméleti fizikus kutatásairól szól, a From Alpha 2 Omega című podcast műsorban vele készített interjút dolgozzuk fel. Itt is meg kell jegyeznünk, hogy ezek a posztok csak a felszínt kapargatják, a mélyebb megértéshez mindenképpen javasoljuk az eredeti, egyórás beszélgetés meghallgatását.

A mai posztban ezeknek az organikus hálózatoknak és ökológiai méretarányoknak az emberi társadalomban fellelhető megfelelőinek vizsgálatairól, azok döbbenetes és elgondolkodtató tapasztalatairól számolunk be. 

Geoffrey West és csapata, az élővilág számos állat- és növényfajának főbb tulajdonságait katalógusba véve, és ezen tulajdonságokat az élővilág méretskáláján tüzetesen vizsgálva talált rá a visszatérő arányosságokra, matematikai törvényszerűségekre. Természetesen izgatottan láttak neki a humán társadalom rendszerszintű elemzésének, hasonló, egyszerűen megszámolható tulajdonságokat keresve. Kezdésnek megvizsgálták a városokat. Vajon a városok is egymás felskálázott verziói? A válasz: igen. Bár van némi különbség. Egyrészt az élővilágban rendszeresen tapasztalt 3/4-es szabály helyett itt egy nagyjából 4/5-ös arány látszott kibontakozni: például a városok méretének megduplázásakor csupán 85%-al növekszik a benzinkutak száma, 100% helyett. A "ötödösség" megnyilvánul az átlagfizetésben, a megfázásos betegségek esetszámában, a HIV-fertőzöttek számában, az egyetemek számában, a bűncselekmények száma: ezek mind 15%-os arányban növekszenek átlagosan, ha bizonyos városokat összehasonlítunk 100%-al nagyobb városokkal. 


Fontos megjegyezni, hogy mindegy, hogy New York, Tokió, Caracas vagy Kiskunhalas a vizsgálat tárgya. A 15-85%-os törvényszerűség általánosnak mondható. Hogyan lehetséges ez? "Cities are people." - A városok emberek hálózatai, interakciói, nem többek és nem kevesebbek. Nem az utak, nem a kábelek, nem az épületek: az emberek, minden más csak a manifesztációja ezen skálázási törvényszerűségeknek.  Bár a "város" csupán 5-10 ezer éve van jelen a bolygón, mégis megvannak benne az általános arányosságok, mint a természetben. Minden hozzáadott érték, előny, és hátrány, ugyanolyan arányban növekszik a méret fokozásával. Az élővilágban a fiziológiai hálózatok adták e törvények megjelenésének infrastruktúráját, a városokban az emberek társas interakciói adják azt. Ez tehát nem fizikai, hanem teljesen virtuális hálózat - mely mégis ahhoz a fizikai térhez kötött, amelyet városnak hívunk. Itt tehát két hálózat dolgozik egymáson, mely bonyolultabbá teszi a helyzetet: mégis, e hálózatok matematikája jól láthatóan manifesztálja e skálázási törvényeket.

Az élővilágban tapasztalt skálázódáshoz képest azonban van egy másik, alapvető jelentőségű különbség: annak viselkedési szuperlineáris (X > 1), a növekedés minden esetben a paraméterek növekedésével jár, sosem csökken semmi, szemben a szublineáris (X < 1) törvényszerűségekkel, amelynek megfelelően például egy bálna szívverése vagy vemhessége jóval lassabb egy cickányénál.

Mit jelent ez? A társadalmi interakcióra alapuló rendszerben a nagyobb mindig hatékonyabb. A szabad piaci kapitalizmus nyílt végű, folyamatos gazdasági növekedésre alapoz - ez egy újabb bizonyítéka e filozófia természettudományos megalapozottságának. Ennek megfelelően a városok, és egyéb szocio-ökonómiai rendszerek számára az egyetlen út a növekedés, méghozzá exponenciális sebességgel, exponenciális mértékben.

A fenti rendszerben van azonban két fatális hiba - mint ahogy az talán már sejthető.

Az egyik, hogy a szuperlineáris rendszerek számára létezik egy végpont, amit a matematikában úgy neveznek,  "véges idő szingularitás" (finite time singularity). Ez azt jelenti, hogy a növekedő alany véges időben, tehát valamikor mindenképpen, végtelen méretűvé válik. Ez pedig a valóságban lehetetlen. Az anyagi valóságban e jelenség egy metaforája annak a nagyon is valódi jelenségnek, amikor az adott rendszer kifogy az erőforrásból, ami működteti azt, bármi is legyen az az erőforrás, gondolatok, ötletek, színes ceruzák, kőolaj. Ekkor a rendszer stagnál, majd összeomlik. Ezt el lehet kerülni, mint ahogy eddig el is kerültük: ennek módszere az innováció. Egy olyan fejlesztés, amely "visszaállítja az órát". Reseteli a gépet, újraírja a játékszabályokat - egy új értelmezési tartomány, mely révén a gyarapodás másik dimenzióban zajlik tovább. A nyílt végű növekedéshez innovációs ciklusra van szükség. Szén. Vas. Áram. Számítógép. Internet. Ismerős? 

Itt muszáj tennünk egy rövid saját kitérőt, leágazva az interjú elemzéséről. Ez a megfigyelés, bár önmagában nem új, mégis azért tűnik rendkívül fontosnak számunkra, mert figyelembe veszi azt a tényezőt, mely a glob-krit irányzatok, a liberális kapitalizmus bírálóinak hétköznapi kommunikációjában folyton figyelmen kívül kerül. Jól hangzó kulcsmondat, hogy "nem lehetséges végtelen növekedés egy véges bolygón", mint ami a Degrowth-mozgalom jelmondata is, de van benne egy fontos logikai hiba: a gazdasági növekedés miért ne válthatna pályát, miért ne lehetnének a bolygóval harmóniában való létezést lehetővé tévő innovációk a gyarapodás új motorjai? Szélparkok olaj helyett, mikrotranzakciók központi költségvetések helyett, 100% fedezettel kihelyezett hitelek a hitelek hitelezésének hitelezése helyett, fürkészdarazsak a permetezőszerek helyett, tudjuk, miről beszélünk. A rendszerkritika nem szokta számításba venni az innovációs óravisszaállításokat. (Egyébként megvannak ennek a vélt, kemény növekedési korlátnak a tényleges okai és összefüggései, melyekre ebben a posztban biztosan nincsen mód kitérni, de ennek a témának a hiánya egy fontos hibája a vonatkozó diskurzusnak, mert így nem eléggé komolyan vehetők ezek a kritikai filozófiai credók.)

A teoretikai keret másik  fatális hibája visszavezet a biológiához. Mint említettük, a biológiában szublineáris növekedés tapasztalható, mely egyszerűen úgy is megnyilvánul, hogy minél nagyobb vagy, annál lassabb az életed, például a szívverésed, az emésztésed, a szerveid működésének ciklusa hosszabb, és így tovább, mindenki tudja és érzi a különbséget az egér pörgős rohangálása, és az elefánt nyugodt kérődzése között. Ezek a hálózati tulajdonságokból következnek. A szociális interakciók hálózata azonban szuperlineáris: az élet tempója növekszik, a mérettel arányosan. Egy újabb közhely, matematikai alátámasztással. Mi következik ebből?

Ha az életünk tempója arányosan növekszik az urbanizáció révén, és ha a nyílt végű gazdasági növekedéshez innovációs ciklusnak kell történnie, akkor ezen innovációknak egyre gyorsabban kell bekövetkezniük a rendszer fenntarthatóságának megtartásához - mint ahogy ez történik is a valóságban.

Ezt a kettős gyorsulást Geoffrey West a következő hasonlattal írja le: egyre gyorsabban pörög alattunk a mókuskerék. Egy bizonyos tempónál a mókuskerék szétvetné magát, mert az anyaga nem bírja el a terhelést, ezért még ezelőtt a pont előtt át kell ugranunk a szomszédos mókuskerékre, mely más anyagból van, és még gyorsabban tud pörögni. Egy idő után ezt is úgy bepörgetjük, hogy megint ugranunk kell, de egyre kevesebb idő alatt elérjük ezt a sebességet minden mókuskeréken. A megfigyelés azt mutatja, hogy a nagy, fontos, áttörést okozó innovációk pontosan ilyen exponenciális módon követik egymást történelmünk során. A számítógéptől 25 év alatt jutottunk el a modern információs technológiáig, de évezredekbe telt eljutnunk a kőtől a vasig. Az "óravisszaállító" innovációk egyre gyorsabban jönnek, és kell, hogy jöjjenek.

Ezek a fatális hibák jellemzik a végtelen növekedés teóriáját, mely viszont a skálázódás révén az adatokban, tapasztalati úton nyilvánvalóan megjelenik. 

 Eddig a matek, innen már, ahogy prof. West megjegyzi, tisztán spekulatívan elmélkedünk a fentiek tapasztalatairól, nem a kemény matematikai törvényekről értekezünk.

Reductio ad absurdum: Ez a rendszer nyilvánvalóan nem fenntartható. Egy idő után, mindezek alapján, már folyamatosan ugrálnunk kell, és akár évek, sőt, hónapok alatt el kellene jutnunk egy következő meghatározó innovációig, mint mondjuk az IT-forradalom, ami nyilvánvalóan lehetetlen. 

Ha ez igaz, akkor meg kell változtatni a növekedésünk szuperlineáris jellegét, és itt ki kell térnünk a fenntarthatósággal kapcsolatos néhány általánosságra.

Mindannyian középkori királyok színvonalán élünk. Az a kényelem, amely egy átlagos nyugati középosztálybeli  számára hétköznapi, valóban meghaladja a középkor legnagyobb fényűzését, nem fázunk, biztonságban vagyunk az időjárás viszontagságaitól, a vadaktól, békében élünk, változatosan étkezhetünk, rengeteg kívánságunk azonnal teljesíthető - ez az ősi mesék álomképe.

Ha ki akarunk kerülni egy, e számok alapján nem fenntarthatónak tűnő, tehát rendszer-összeomlással járó kimenetelű forgatókönyvből, akkor annak alapját, a "növekedés" tisztán ökonómiai ideáját kell lecserélni valamilyen szocio-ökonómiai fogalomra, amely az "életminőség" fogalmához közelít. Ehhez pedig valamilyen forradalmi viselkedésmódra (revolutionary behaviour) lehet szükség.

 A szuperlineáris-szuperexponenciális növekedés hatása, hogy a társadalomban vannak olyanok, akik "obszcén" módon gazdagok. Bill Gatesnek nyilvánvalóan nincs szüksége 16 milliárd dollárra, és ő lenne az első, aki ezt bevallja, mint ahogy többségünknek sincs szüksége a saját életstílusára valójában, nagy házra, több autóra, csupán egyéni kapzsiságunk tart minket ezen a pályán, és valószínűleg ebben van szükség fundamentális változásra. Jelenleg többet akarunk. Hétmilliárdan vagyunk, maholnap tízmilliárdan leszünk, és mindannyian ezt az életet akarjuk, amit ma a fejlett társadalmak élnek. Milyen élet is ez?

Az élet fenntartásához, a metabolizmus működtetéséhez 100 watt energiára van szüksége egy embernek. ("alapvetően villanykörték vagyunk", ahogy West fogalmaz) A vadászó-gyűjtögető elő-társadalmakban az egyéni energiafogyasztás 200-300 watt volt. Egy átlagos mai amerikai energiafogyasztása 11 000 watt. Ez egy 30 tonnás állat (kb 12 elefánt) létfenntartásához lenne elegendő, és ez az életszínvonal a minimális elvárás az emberek többsége számára, ezt az energiamennyiséget kultúrától függetlenül szinte mindenki nagyon szívesen elhasználná. 10-11 milliárd emberre vetítve pedig nagyon nehéz valamilyen rendkívüli, drámai mértékű változás nélkül fenntarthatónak látni a társadalmunk rendszerét.

Szólj hozzá!

Címkék: média öko transition


A bejegyzés trackback címe:

https://susnyas.blog.hu/api/trackback/id/tr475214335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.