Geoffrey West megfigyelései a természetben fellelhető skálázódásokról (a témáról írt blogposztunk: első rész, második rész) és az evolúció kooperáció felé haladó tendeciáiról elgondolkodtattak, íme pár dolog, amit most elétek tárok, mintegy saját publicisztikai kiegészítésként a beszámoló következtetéseihez.
Az együttműködésre alapuló biológia jelenti az alapját a darwini alapokon nyugvó evolúciónak - melynek kulcskifejezése a verseny.
A legjobbak élik túl a versenyt, és reprodukálódnak. Mindezt örömmel alkalmazzák és alkalmazták gazdasági-társadalmi rendszerünk leírására is: az erősebbek előbbre jutnak, a gyengék elbuknak, legyen szó egyénekről vagy vállalkozásokról. Az, hogy a vesztes jussa nem elbukás és éhhalál, csupán az alacsonyabb presztízsű fogyasztói identitásba süllyedés (azaz a szegénység, kirekesztettség), az a társadalom szociális ellátórendszerének, védőhálójának eredménye, mely valamelyest kiegyensúlyozni szándékozza a terepet az elesettek, a gyengébb helyzetből startolók számára is, a humanizmusból levezetett társadalmi szolidaritás jegyében (ld. még: emberi jogok).
A XXI. század egyre hangosabb "globkrit" társadalmi eszméi (Occupy, Degrowth, Gaia-elmélet), melyek persze bőven alapoznak múlt századi, és még régebbi társadalom-filozófiákra (marxisták, anarcho-szindikalisták, New Age, buddhizmus), az együttműködést és a bizalmat helyezik újra előtérbe. Azt állítjak, vakmerőn, hogy az ember nem elsősorban versenyre, hanem együttműködésre evolválódott. A fogyasztói magatartás ezen humánökológiai megközelítések szerint lehet tudatos, bizonyos értékeket magáénak valló, nem pedig nyersen anyagi haszonra törekvő, amely csupán anyagi szempontból optimalizál: kizárólag az olcsóság és a minőség, vagy presztízs (pelevini értelemben: a "vaó-faktor") skálájáról választ saját, egyéni helyzetének és preferenciájának megfelelő rovátkát, és abból a kategóriából fogyaszt.
Már ebből a megközelítésből is azonosíthatók a gazdasági rendszer hibái, hiszen a globális kereskedelem keretében valójában nem tartják be a fogyasztók a játék elvileg lefektetett szabályait, hiszen olyan termékek válnak számukra elérhetővé, melyek az elvileg közösen lefektetett alapokon nyugvó társadalmi szolidaritásnak nem megfelelő módon készülnek. Ilyenekre közismert példák az európai értékrenddel összeegyeztethetetlen körülmények között dolgozó ázsiai gyári munkások által létrehozott elektronikai eszközök, vagy a helyi társadalmak életét durván befolyásoló, és lokális ökológiai katasztrókkal járó brazil erdőirtások révén termelt szója, melyből az Európában nevelt sertések tápjának, és az emberi fogyasztásra készülő csomagolt élelmiszerének túlnyomórésze készül. Ilyen az afrikai partokon hegyekben álló számítástechnikai hulladék is, melyek az Európában kötelezően visszagyűjtött alkatrészekből, elviekben ökotudatos gyakorlat révén emelkednek napról napra, ahol szintén a nyugati értékrendnek nem megfelelő módon dolgozó munkások dolgoznak, mely tevékenységetet összességében, cinikusan, rekultivációként, reciklálásként jellemeznek a nyugati fogyasztó számára az ebben érdekelt cégek.
Így, ilyen externáliákkal tesznek szert ezek a termékek árelőnyre, mely először ugyan előny, később azonban kötelező gyakorlattá, elengedhetetlen módszertanná válik, hiszen az összes iparági szereplőt erre kényszeríti az árverseny.
Az ajándék alapú gazdaságok, a direkt kereskedelem, a fair trade, az időbankok, az alternatív - helyi pénzek, AMAP-rendszerek, és egyéb alternatív gazdasági kísérletek arra a paradigmaváltó filozófiára épülnek, amely szerint a fogyasztó tudatosan hoz olyan fogyasztói döntést, amely saját maga számára, anyagi-gazdasági szempontjából nézve szuboptimális. Drágábban vásárol, és/vagy a legkényelmesebb módtól eltérő módon vásárol azért, mert az így kiválasztott termék valamilyen egyéb értékválasztásnak is megfelel, a puszta materiális, pénzalapú haszon felett, mellett, vagy helyett. Ez a fajta fogyasztói hozzáállás tekintettel van arra, hogy a fogyasztó, mint egyén, egy hálózat része, és egyéni választásai hatással vannak a hálózat egyéb szereplőire is, különösen most, amikor a kommunikációs és szállítási technológiák miatt a bolygó egész rendszere sokkal "kisebb" lett, mert minden egysége sokkal közelebb van, mint a lassú, analóg, fizikai, offline világban volt.
Ez annak a gondolatnak az elfogadását is jelenti, hogy a modern közgazdaságtani gyakorlat egy emberi felépítmény, és, mint annak számos jele látszik, melyekből párat fentebb felületesen megemlítettünk, hibás, lyukas, könnyen meghackelhető, így a tiszta egyéni haszonra alapozott fogyasztói döntés koncepciója elbukni látszik, mert a rendszer nem elég tökéletes, nem biztosítja azt a játékteret, amelyben ez a koncepció érvényesülni tud. Ha ez igaz, az abból a szempontból érdekes, hogy Geoffrey West, az e jegyzettel indexelt posztunk végén arra a következtetésre jut, hogy a társadalmi-gazdasági rendszerünk matematikailag fenntarthatatlan, egy nagyon radikális, általános, átfogó, drasztikus gondolkodásbeli változás nélkül. Ez a változás a saját döntéseket az önérdeken túl, rendszerszinten kezelő gondolkodás felé kellene, hogy mozdítsa a kollektív tudatot. Éppen olyan irányok felé, mint amilyenek a kényelmi-fogyasztói paradigmák ellenében megnyilvánuló, fentebb említett, és ezen a blogon gyakran tárgyalt attitűdök, mozgalmak, körök.
Az evolúció, a földi élet sikeressége bizonyítja, hogy az életközösségek rendszere harmonikus egyensúlyban működőképes. "A kooperáció optimalizálja a rendszert."
Utolsó kommentek