HTML

susnyás

ökocyber gonzo terepnapló

Fotoszintézis

Ha szimpatizálsz a Susnyással, segíts haladnunk tovább pár kWh áram, egy üveg szörp, vagy egy bringabelső árával!

 

Utolsó kommentek

Twitter

2014.10.30. 13:52 lsg404

Mare Nostrum

Talán mert nincs saját tengeri kijáratunk, és csak nyaralni járunk a tengerpartra, de viszonylag csendesen fogadta a magyar média a keddi hírt, hogy Nagy-Britannia a jövőben nem ad anyagi támogatást a menekülteket a Földközi-tengerből kihalászó Mare Nostrum akció folytatásához.

Egy évvel ezelőtt, 2013 októberében 500 menekült lelte halálát a tengerben, a Lampedusa-katasztrófában. Általában a tömeghalál az egyetlen olyan médiajelenlétet generáló válságesemény, amely sikerrel kecsegtethet a közvélemény figyelmének egy rendszerszintű problémára irányításában, olyan mértékben, amely a döntéshozókra is nyomást gyakorol. Ez ekkor sem volt másként, az olasz hatóságok közleményekben kérték az EU-tagállamokat, hogy legyenek szívesek besegíteni a menekültáradat kontrollálásában, ne pedig az olaszok problémájaként értelmezzék a kéretlenül a dereglyéiket a felségvizekre navigálókat, majd beindították a Mare Nostrumot, melynek keretében több pénzt, több embert, több hajót, több repülőt állítottak hadrendbe az eszkábált és túlzsúfolt hajóikkal veszélybe sodródó afrikai menekültek megsegítésére. 

Az elmúlt egy évben 150 000 embert halásztak ki a habokból.

2500-an nem voltak ilyen szerencsések, nekik az volt az utolsó útjuk. Mármint ennyien haltak meg csak bizonyíthatóan, a pontos számokat nem ismerhetjük.

A Mare Nostrum véget ér, felváltja a Triton - harmadakkora területen, kisebb büdzsével, az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex keretein belül. Az olasz hadsereg hivatalosan nem készül a Mare Nostrum feladására, hivatalos értesítést erről nem kaptak. A kormány megosztott. 




A britek nyilatkozata, aktuális külpolitikai irányvonaluk fényében nem meglepő. A konzervatív miniszterelnök egyre kétségbeesettebben próbál udvarolni az egyre erősődő, az EU-ból kilépéssel kampányoló UKIP szavazóbázisának. A brit értelemben szélsőjobbos, populista, saját megfogalmazásban libertariánus párt a szavazóbázis harmadát tudja maga mögött, gyakorlatilag felzárkózott a Munkáspárt és a Konzervatívok mellé, háromtényezőssé téve a brit politikai palettát. A párt egyik legfontosabb vesszőparipája nyilván a közép-európaiak bevándorlása, és minden egyéb immigráció. A birt külügy indoklása különösen szánalmas: azért nem szabad erőltetni a mentőakciókat, mert az bátorítja a menekülteket az elindulásra. Ez kicsit arra emlékeztet, amikor az egyházak azért nem támogatják a gumióvszeres felvilágosítás terjesztését, mert a nemi úton terjedő betegségek természetes gátat szabnak a promiszkuitásnak, és szexelni úgyis csak gyermeknemzési céllal szabad.

 A brit üzleti élet számos vezetője azonban kritizálja Cameron pánikszerűnek ható ígéreteit a bevándorlás megfékezéséről, szerintük ugyanis Nagy-Britanniának igenis alapvető szüksége van erre a képzett munkaerőre...

Eközben egy olasz falusi polgármester hasonló következtetések mentén szervezi települése jövőjét. A bevándorlásban nem csak viszályt és fenyegetést lát, hanem új élet lehetőségét, saját települése számára is.

Egy évvel ezelőtt Domenico Lucano dühösen verte az asztalt a lampedusai katasztrófa halottaiért tartott virrasztás mécseseivel bevilágított félhomályban, a dél-olasz Calabria egy falucskájában, Riacében.

"Meg kell mutatnunk, hogy ez megérintett bennünket... de sírdogálni nem elég!"

Lucano már egy évtizede keresi, mit lehetne tenni, inkább több, mint kevesebb sikerrel. 1998-ban mintegy 200 kurd menekült (hát igen, a kurdokat aztán igen régóta tépi a balsors, nem csak mostanában használja őket élő pajzsként Erdogan az ISIS ellen) vetődött a közeli partokra. A polgármester nem várta meg amíg felpakolják őket a bevándorlási hivatal teherautóira, hanem az egyre üresebb, öregedő falu lakatlan házaiba fogadta őket. Az itt megszokottnál jóval barnább arcocskák jelentek meg a helyi iskola padjaiban, ami viszont így megmenekült a bezárástól.



A falu a kihalás szélére sodródott már a menekültek érkezése előtt, hiszen mindenki, aki tudott, elment Észak-Olaszországba munkát vállalni. "Torino mellett van egy falu, ahol több a riacei, mint Riacében." magyarázta a polgármester. Ismerős mintázatok, nem igaz?

A falu természetesen támogatást húz az államtól a menekültek befogadásáért. Azt kell azonban észrevenni, hogy ez ebben a formában jóval gazdaságosabb, és minden érintett számára hatékonyabb, emberibb és olcsóbb, mint táborokba zárva vegetatív életformában tárolni ezeket az embereket, az állam pénzén. A támogatás segítségével helyi kézművesműhelyeket tudtak beindítani, amelyekben tradicionális foglalkozásokat űznek a letelepedők: kerámiáznak, egy afgán nő üvegmozaikot rak, egy nigériai férfi szőni tanul a helyi idős asszonyoktól, egy ghánai a szamarakkal foglakozik, amik a szelektív hulladékot gyűjtik be kis kocsikon. Ráadásul a menekültekkel kapcsolatos feladatok ellátása a helyben maradó olaszok számára is teremt munkalehetőségeket.

A vad dél-olasz tájon a helyi önrendelkezés erősödése persze szemet szúr. A N'Drangheta lőtte már be az étterem ablakait, ahol Lucano vacsorázott, máskor megmérgezték a kutyáit. A bürokrácia útvesztőiben is sokszor elvesztek már: amikor elapadtak az egyébként jogos források, a polgármester az éhségsztrájkkal fenyegetőzött,  demonstrált a siker érdekében.

Azt is lényeges látni, hogy a bevándorlók többsége nem állandó vendég. Miután megvetik a lábukat, megtanulják a nyelvet, és megkapják a papírokat, sokuknál eljön az a nap, amikor újabb prioritások válnak fontossá, és folytatják az utat a nagyvárosok felé, hogy egyetemre menjenek, vagy tanult szakmájukban helyezkedjenek el - de ekkor már sokkal jobb életesélyekkel, szinte európai polgárként indulnak el. Nagyobb valószínűséggel válik belőlük adófizető polgár, mint a szociális ellátórendszert terhelő deviáns.

Eközben Dortmundban: 

Bevándorló-szimpátiával heccelik ellentáborukat a dortmundi ultrák.

Néha a legvalószínűtlenebbre is sor kerülhet. Az esélytelen válik normává, a régen rögződött kifogásokat elsöpri egy váratlan fejlemény.

A Mare Nostrum és Riace történetéről konklúziókat, gyakorlatban hasznosítható tanulságokat egyelőre nem vonok le ennek az amúgyis hosszabb posztnak a végén már. Csak egy idézettel szeretnék zárni most, amihez még többször vissza fogunk térni a következő posztokban, mert a Hosszú Vészhelyzet korszakához bölcs útravalót kínál:

"Talán a legjobb, amit tehetünk, ha összeszedjük azokat, akikkel ésszerűtlen foglalkozni. A kitaszítottakat, a kallódókat, az excentrikusokat és a homályos múltú sötét alakokat, akinek nincsen semmi jobb dolguk. Ha adunk nekik némi erőforrást és gondoskodunk szórakoztatásukról. Ha feltünésmentesen, a radar alatt tartva vezetjük a műveletet, és valamilyen elfogadható közösségi célú arculatot adunk neki, különben az éledező közösségünket felfedezi, lezárja, és szétszórja az összeomlás előtti hivatalosság."




Források:

Guardian - The tiny Italian village that opened its doors to migrants who braved the sea

Guardian - Italian navy says it will continue refugee rescue mission despite plan to scrap it

Independent - Cutting EU immigration will backfire, say employers

 

Szólj hozzá!

Címkék: migráció helyitermék EU longemergency


A bejegyzés trackback címe:

http://susnyas.blog.hu/api/trackback/id/tr476844699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.