HTML

susnyás

ökocyber gonzo terepnapló

Fotoszintézis

Ha szimpatizálsz a Susnyással, segíts haladnunk tovább pár kWh áram, egy üveg szörp, vagy egy bringabelső árával!

 

Utolsó kommentek

Twitter


2015.06.19. 13:15 lsg404

Naphimnusszal a Mocsok ellen



Assissi Szent Ferenc Naphimnuszára utalva, Laudato Si (Áldott légy!) címmel csütörtökön 180 oldalas enciklikát adott ki Ferenc pápa, melyben az ökológiai gondolkodás kulcsfontosságát hirdeti. A pápa a fosszilis energiahordozókon alapuló energiagazdálkodás leépítését szorgalmazza, hangsúlyozza a "hatalmasok" felelősségét, és a gazdagok súlyos "társadalmi adósságáról" beszél, amelyet meg kell téríteniük az egyenlőtlenségben élő társadalmak felé, hogy az emberiség kilábalhasson abból a "halom mocsok"-ból, amivé "közös otthonunkat" tettük. A pápa enciklikája a teljes katolikus egyház hivatalos állásfoglalásának számít. Ezen állásfoglalás mostantól nem csupán lehetővé teszi a hívek számára a "zöld" gondolkodás szerinti életvitelt, hanem egyenesen kötelezővé teszi azt.

3 komment

Címkék: média megújulóenergia teremtésvédelem longemergency


2014.10.17. 22:33 lsg404

Egy átlagos nap Észak-Koreában



A bolygón élő összes emberi lény 40%-ának van már napi szintű internethozzáférése. Az évtized végére a teljes fajunk be lesz drótozva, maximum ott nem, ahol nagyon nem engedik. De hiába betonfal. Géppuskafészek. Az információt analóg módon nem lehet már blokkolni. Ez az egyik legnagyobb veszély, ami ránk leselkedik, és a legnagyobb szerencse, ami jellemzi társadalmunkat.

Az alábbiakban Raymond K. Cunningham világutazó beszámolóját adjuk közre a kommunista-indusztriál rémálomból, ahová évente ellátogat.



Ha azon szerencsések közé tartozol, aki Phenjanban él, az kibírható. De nagyon kevés dolgot lehet venni. A szappan, az élelmiszerek többsége, az alsónemű, gyógyszerek és rengeteg más dolog igen szűkösen áll rendelkezésre. A liftek nem működnek. A kád arra van, hogy vizet tároljanak benne. A vécéket nem lehet lehúzni. A boltokban gyertyával világítanak.

Ez a kapcsolatok társadalma. Az anyagi létezésed függ attól, hogy kiket ismersz, kik a rokonaid. Ha elszakadnál a a családodtól, véged van. Ha van keményvalutád, akkor kicsit könnyebb. A nagy többségnek nincsen.






Azok a milliók, akik falvakban, kisvárosokban tengődnek, főleg fizikai munkából, folyamatos gyötrődésben élnek. Az ablakokban nincsen üveg, a vizet kútról kell merni, nehéz élelmet keríteni a családnak, az áram folyton elmegy, az orvosi ellátás szívonala tragikus, gyenge a fűtés.






Hasonlít a helyzet a vidéki Kínához, de az ottani gyerekek színes játékaiból és viszonylagos jólétéből itt semmit sem látsz. A ruházatuk általában megfelelő, de az életkilátások nem kecsegtetőek.




Az élet a rezsim körül forog. Az oktatás a rezsim körül forog. Az alábbi kép egy általános iskola egyik indoktrinációs termét ábrázolja, ez a Kim Jong-il Szoba.




Az élet ütemét a 48 órás munkahét határozza meg. Láttam középiskoslás srácokat árkot ásni, egyemetistákat fizikai munkát végezni a durva időjárási körülmények között. Olyan, mintha egyfolytában le akarnák foglalni őket valamivel. A rezsim mindenhol látható. Ez a dombormű Wonsanban van, de minden tele van velük, ez sehol sem jellemző. A Szovjetunióban keresni kellett őket, a demokratikus Koreában ez a norma.




Propaganda-dzsipek járják az utcákat. A hangosbeszélők hajnal öttől éjjel tizenegyig bömbölnek. A falvakban a házak már kezdenek düledezni. A vidék azért élte túl az 1996-97-es éhínséget, mert önellátó volt. 

Raymond további fotói itt találhatók. 

Disclaimer: A leírás ebből a Quora-válaszból származik, a "Milyen az élet egy átlagos polgár számára Észak-Koreában?" kérdésre készült válasz. Királyság a Quora, használjátok.

12 komment

Címkék: média longemergency


2014.03.23. 13:27 lsg404

Egy kis világvége még nem a világvége

Fajpusztulás! Éhínség! Járványok! Fegyveres konfliktusok!

Az apokalipszis négy lovasa magabiztosan vágtázik keresztül-kasul a bolygónkon, doomer prófétának lenni szinte már túl mainstream manapság. Egyes tudósok szerint 2030-ra a klímaváltozás hazavág minket, az élővilág java részével együtt, a geopolitikai fejleményeket nézve pedig újra sikk a nukleáris armageddontól rettegni - mindeközben ugyanakkor sokan mások pedig azt hirdetik, ennyire faszaság itt még sosem volt. 

 

[ch6-4horsemen_pastorpack_small.jpg]

A Guardianban megjelent cikk szerint azonban civilizációnk válságjelenségei csak egy rendszer repedezéseit kísérik, és a megszokott keretek között működő emberi-indusztriális komplexum düledezése közepette éppen nyiladozik valami teljesen új társadalmi struktúra. Nafeez Ahmed angol nyelvű írásából dolgozunk fel részleteket.


Az egész onnan indul, hogy Március 14.-én szétterjedt az interneten arról a NASA-támogatású kutatásról szóló riport a "civilizációs összeomlásról". (Frappáns magyar megfelelő erre még nincsen, de ha az angol "collapse" kifejezésre keresünk, egyre inkább az ilyen témájú találatok fognak dominálni)

A "világvége" nem a kutatás fő üzenete, hanem inkább az, hogy aminek tanúi vagyunk, az a globális rendszerünk fenntarthatatlanságából fakadó, egymással összefüggésben álló, eszkalálódó tünetek összessége. Bizonyított, hogy a változást nélkülöző "business-as-usual" forgatókönyvnek nagyon drámai vége lesz, ugyanakkor az emberiség előtt rendkívül lehetőségek nyíltak arra, hogy olyan civilizációs formát hozzunk létre, amely harmóniában van környezetünkkel és saját magunkkal is.

Igen, vannak tudósok, akik szerint kihalunk 2030-ra, és már túl késő bármivel is próbálkozni.

Ugyanakkor az elkésettség nem bizonyított, az viszont látszik, hogy az ezt hirdetők rosszul interpretálják a kutatási eredményeket - pont úgy, ahogy a klímaszkeptikusok szokták.

Aztán vannak a fosszilis-energia-reneszánsz evangelistái, akik szerint minden nagyon okés, és nem  zavarja őket, hogy a publikáló tudományos körök krémje (US National Academy of Sciences, a Nature, a Royal Society ( én hozzátenném a Római Klubot és az IPCC-t, bár ezek inkább a tudomány és a politika közvetítő csatornái)) szerint nem okés, a környezeti, mezőgazdasági és energetikai gondok konvergálása, egymást erősítő hatása miatt.

A probléma gyökere, hogy az ökológiai erőforrások felhasználásának mértéke meghaladja azt, amit a bolygó ki tud termelni. Ez a túlcsúszás (overshoot) a felelős a pénzügyi válságért, az élelmiszerválságért, és a fokozódó polgári engedetlenségért, mivel az elszegényedő, munkanélküli, lakásínségben szenvedő tömegek idegesek lesznek, ha felmegy az élelmiszer és az energia ára, még a művelt Nyugaton is - a világ más tájain a nettó túlélés okoz gondot sokaknak, ők már nem annyira tüntetnek, hanem inkább belefulladnak a Földközi-tengerbe, miközben megpróbálnak idejutni hozzánk európaiakhoz, akik azért készülünk szélsőjobbos kormányokat ültetni magunk fölé, mert szerintünk meg már így is túl sokan vannak.

Oké, néhány adat a társadalmi egyenlőtlenség témájában:

- az angol királynő birtokolja a bolygó szárazföldjeinek hatodát

- 1318 cég birtokolja a világ javainak 80 százalékát

- 147 cég birtokolja az előző sorban említett javak felét

Egyébként 2005 óta megduplázódott az élelmiszer-árindex. És mi van az olajjal? Az ár folyamatosan növekszik, a profit mégsem megy utána. Az olajkitermelési beruházások összessége kétszer-háromszor akkora, mint 2000-ben, a kitermelés mégis csupán 12%-al bővült. Bizonyított, hogy a "fracking"-forradalom (palagáz, "tar sands", "oil shale", "shale gas" kifejezéseknek érdemes utánanézni, és elmerülni a róluk szóló hozsannákban, de én is írtam a témáról egy kis összefoglalót) nem egy új aranykor, hanem csak egy "nyugdíjas buli".

Így könnyű dagonyázni a tehetetlenség-érzésben, ám kevéssé célravezető, nem csak mentálhigiénés, hanem nagyon gyakorlati szempontokból sem.

Ez ugyanis nem a világvége, hanem a régi paradigma  vége, mely azt hirdette, hogy a folyamatos gyarapodás üdvös, mert mindenki számára elérhető prosperitáshoz vezet, és elhallgatta azt, hogy mindez nem következhet be, mert véges erőforrásokon alapul. Az olajalapú gazdaság haldoklik, és sorsán nem segít a megújulók robbanásszerű terjedése. A megújuló-szkeptikusok leginkább ott rontják el, hogy ugyanazt a felosztó-kiróvó struktúrát várják el tőle, amit megszoktak a kikapcsolom-bekapcsolom erőművektől - ebben a rendszerben nem értelmezhetők, ám ez nem az ő hibájuk. Ha a rendszer nem alkalmazkodik, a megújulók leszakítják magukról azt.

Néhány számadat energiaügyben:

- a szénüzemű kapacitás 60 gigawatt-tal csökkenni fog 2016-ra (számomra nem derül ki a szövegből, hogy ez világszintű vagy USA adat, utóbbira tippelek), ami a 2012-es becslésnek már a duplája

- 2013-ban több atomerőmű állt le, mint eddig bármikor, és a szakértő szerint ez tendencia lesz, méghozzá profitabilitási okokból...(felhábortóan un-unortodox nézet)

- Németországban az energiahálózat szükségleteinek negyedét elégítik ki decentralizált megújulók (tehát nem az Ivanpah-hoz hasonló madárégető monstrumok, hanem szimpla napelemek és kollektorok a háztetőkön, szélparkok, biomassza-tüzelők, biogázosok) melyek 50%-a az állampolgárok tulajdonában van. A nagy energiaszolgáltatók bajban vannak, mert ezek lenyomták az árakat, emiatt pedig fosszilis erőműveket kell kikapcsolni, mert nem rentálbilisek. 

- egy coloradói intézet tanulmánya szerint ha ilyen tendenciában gyarapodnak a megújulók, akkor egy szigetüzemű rendszer (off-grid, azaz nincs is bekötve áram, azzal él, amit maga termel) által termelt energia olcsóbb lehet, mint amit bármilyen szolgáltató ajánlani tud a régióban, tíz éven belül.

Oké. Milyen az új paradigma?

Nos, ezek az irányok ennek a blognak is a folyton visszatéről fő témái, így most csak röviden idézném a cikk idevágó részének lényegét:

Ebben a modellben a háztartások, közösségek termelői és fogyasztói a tiszta energiának, és ugyanez érvényes az egészséges és tápláló élelmiszerre is, hiszen a globális élelmiszerrendszer legnyilvánvalóbb kudarca az, hogy az összes előállított élelmiszer egyharmada elvész. A lokális alapú élelmiszertermeléssel is bizonyítottan el lehet látni az egész emberiséget, mert mindent figyelembe hatékonyabb mint az ipari mezőgazdaság. A gazdasági rendszer részvételi elveken és közvetlenségen alapul, a hangsúlyt a központi, hierarchikus szervezés helyett a helyi döntéshozatalra és tulajdonlásra helyezve, vagyis ez lenne a demokráció kiterjesztése: a választott központi vezetés mellett aktív részvétel a közvetlen környezetünk alakításában. 

Egy másik szempontról talán ritkábban esik szó, így most vizsgáljuk meg egy pillanatra, mi is az a "prosperitás", amit a jelenlegi rendszer kínál, legalábbis sikeresebb tagjainak. Anyagi biztonság, melyről most már kutatási eredmények is bizonyítják, hogy nem bizonyul elegendőnek a boldogsághoz, sőt, tömeges mértékben okoz mentális problémákat, kiszélesíti a társadalmi egyenlőtlenséget, ezáltal támogatja a bűnözést, fokozza az erőszakot, a kábítószerrel való visszaélést, a tinédzserterhességet, túlsúlyosságot, és egyéb szimptómákat, én itt megidézném a magyar viszonyokhoz közelebb álló alkoholizmust, a válások magas számát, az elkerülhető szervi betegségek magas elterjedtségét. Az anyagi gyarapodás nem irreleváns és nem szükségtelen: de ha vezérelvvé válik, akkor diszfunkcionális lesz. Az új paradigma nem csak az ökoszisztéma számára jelent előrelépést, hanem a valódi emberi természettel is nagyobb összhangban van, mint a jelenlegi reménytelenül merev, és rosszul prioritizált rendszerünk.

 






Szólj hozzá!

Címkék: média transition helyitermék longemergency peakoil


2013.04.26. 13:50 lsg404

a Magyar Élőfalu Hálózat jelenti



"Mindezt mára szétszedték. Lett szülészet, óvoda/iskola, menza, gyár, kórház, aggok háza – óriási energia- és anyagráfordítással, butító szakosítással. Régen az élelmet behoztuk a földről és megettük. Ma gyárak, hűtők,szupermarketek láncán megy keresztül – ismét irdatlan energiafogyasztással, környezetszennyezéssel. Az ilyen „munkahelyen” az ember testileglelkileg eltorzul. Gombnyomásra megkap mindent, de ő maga elhízik, unatkozik, iszik, válik. Elveszítettük önszórakoztató képességünket, óriási szórakoztató ipart rendelünk meg. A nagyfogyasztó háborúkeltő: katonákat küld az olajért. A kórházak tele vannak civilizációs betegségekkel; egyre több a tévelygő, mértéket vesztett ember.

Régen a munka testileg-mentálisan jó erőben tartott. A „munkahely” ott volt az orrunk előtt: élelmet és
meleget kellett termelni. A munka adta magát. Nem volt „munkaidő”, „főnök”, 20 napos „szabadság” – a
természettel összhangban, télen az ember is megpihent. Nem volt „nyugdíjas”, az ember addig dolgozott,
ameddig bírt. Ma a nyugdíjasokat a szemétre dobják. Az emberek megöregedtek és meghaltak – szeretteik
körében. Ma egymást gázolják el, vagy infarktust, sztrókot, daganatot kapnak. Régen nem kínozták őket
kórházakban évekig élethosszító gépekkel és szerekkel.

Isten ments az olyan régi világtól, ahol a munka kegyetlen robot, semmi mód olvasni, színházba menni,
utazni; ahol, aki beteg lett, meghalt, vagy akit bánya vagy gyár ölt meg!

A kunszt: a régit és az újat ötvözni:


Mennyi technikát, gépet szabad beengednünk életünkbe?
Hol legyen vége a munkamegosztásnak, a szakosításnak?
Mennyire bonyolítsuk életünket?
Mi az értelmes munka és mennyit szabad dolgoznunk?
Hogyan tudnánk megszabadulni a beszállítói függőségektől?"




Kijött a MÉH új hírlevele. A MÉH Magyarország ökoközösségeinek hálózata, új kezdeményezésektől évtizedes veteránokig. Közéjük tartozik Gyűrűfű, Nagyszékely, Visnyeszéplak, az ismertebb kezdeményezések közül, vagy akár a  somogyvámosi Krisnavölgy, a gödöllői Galgafarm. Színes társaság, széles ideológiai skáláról, változó tapasztalatmennyiséggel és sikerességgel, az azonban közös bennük, hogy egy fenntartható, a természettel harmóniában lévő életmódot követő közösségi kísérletet folytatnak mindannyian.

A fent idézett vezércikk után néhány infó a tartalomból. A hírlevél is megemlít egy eseményt, mely már napok-hetek óta járja az öko-underground kommunikációs hálózatait. A Védegylet szervezésében zajlott tegnap az "Élelmiszer-önrendelkezés a közétkeztetésben" című konferencia. A téma elég izgalmas, az élelmiszer-önrendelkezés az az elv, amely szerint minden országot, régiót hagyni kellene, hogy megtermelje a maga javait, és csak olyan termékeket szabad exportálni, amilyen a célországban nem termelhető - ezzel erősödik a helyi önellátás, könnyebb értelmes munkát adni egy adott vidék lakóinak, közvetlenebbé válik az élelmiszerlánc, csökken a spekuláció, csökken a terhelés a szállítórendszereken, lehet sorolni az érveket, de igazából egy teljesen józan gondolat, amelynek egy normális világban nem lenne szüksége érvekre, annyira magától értetődő. A gyakorlatban ez a kérdés arról szól, hogy egy iskolában, kórházban, öregek otthonában hogyan lehetne a környéken termelt élelmiszert felszolgálni. Ma ugyanis ez a szikár ellátórendszerek miatt nincs így, csak néhány úttörő intézmény, önkormányzat mondhatja ezt el magáról.

A gyakorlati példák véletlenül sem számítanak radikális-anarchista kezdeményezéseknek, az egyik meghívott előadó a Genf városában kialakított bio-közétkeztetési rendszert mutatta be a konferencia közönségének.

A különböző, jellemzően EU-intézmények által támogatott nemzetközi képzések egyre érdekesebb lehetőségeket nyújtanak a környezettudatos megoldások iránt érdeklődőknek: a Youth In Action újabb eseménye keretében Észtországban lehet "Környezetbarát építési technológiák - Fenntartható Közösségek" címen tanulni, Augusztus 21-28 között. Minden program, szállás, kaja, ingyenes, csak az útiköltség 30%-át kell állni a jelentkezőknek.

De akad a hírlevélben könyvajánló is:

„Amit több mint tíz éves gyakorló biotermelőként megtapasztaltam, a magyar irodalomban a témában
összeolvastam, és Klári Nénitől tanultam, az most egy könyvbe sűrítve olvasható, közel hatvanféle, a
magyar kertekben könnyen meghonosítható, otthon is bátran felhasználható gyógynövény bemutatásával.
Remélem, sok ember örömét találja majd benne.




Szólj hozzá!

Címkék: média ökofalu helyitermék


2013.04.10. 02:14 lsg404

ökológiai geometriák 2.


Ott hagytuk abba múlt héten, hogy az élővilágot különös arányszabályok jellemzik, sejtszinttől egész tájegységek szintjéig, és az életet fenntartó alapreakció, a sejtekben lezajló égés ritmusa, illetve ennek emlősökre felskálázott megfelelője, a szívverés, matematikai állandóknak tekinthetők az élővilág teljes spektrumán: átlagosan 1,5 milliárd felé tendál minden egyes emlős  szívdobbanásának száma, a cickánytól a bálnáig, élethosszra vetítve.

A poszt Geoffrey West elméleti fizikus kutatásairól szól, a From Alpha 2 Omega című podcast műsorban vele készített interjút dolgozzuk fel. Itt is meg kell jegyeznünk, hogy ezek a posztok csak a felszínt kapargatják, a mélyebb megértéshez mindenképpen javasoljuk az eredeti, egyórás beszélgetés meghallgatását.

A mai posztban ezeknek az organikus hálózatoknak és ökológiai méretarányoknak az emberi társadalomban fellelhető megfelelőinek vizsgálatairól, azok döbbenetes és elgondolkodtató tapasztalatairól számolunk be. 

Geoffrey West és csapata, az élővilág számos állat- és növényfajának főbb tulajdonságait katalógusba véve, és ezen tulajdonságokat az élővilág méretskáláján tüzetesen vizsgálva talált rá a visszatérő arányosságokra, matematikai törvényszerűségekre. Természetesen izgatottan láttak neki a humán társadalom rendszerszintű elemzésének, hasonló, egyszerűen megszámolható tulajdonságokat keresve. Kezdésnek megvizsgálták a városokat. Vajon a városok is egymás felskálázott verziói? A válasz: igen. Bár van némi különbség. Egyrészt az élővilágban rendszeresen tapasztalt 3/4-es szabály helyett itt egy nagyjából 4/5-ös arány látszott kibontakozni: például a városok méretének megduplázásakor csupán 85%-al növekszik a benzinkutak száma, 100% helyett. A "ötödösség" megnyilvánul az átlagfizetésben, a megfázásos betegségek esetszámában, a HIV-fertőzöttek számában, az egyetemek számában, a bűncselekmények száma: ezek mind 15%-os arányban növekszenek átlagosan, ha bizonyos városokat összehasonlítunk 100%-al nagyobb városokkal. 


Fontos megjegyezni, hogy mindegy, hogy New York, Tokió, Caracas vagy Kiskunhalas a vizsgálat tárgya. A 15-85%-os törvényszerűség általánosnak mondható. Hogyan lehetséges ez? "Cities are people." - A városok emberek hálózatai, interakciói, nem többek és nem kevesebbek. Nem az utak, nem a kábelek, nem az épületek: az emberek, minden más csak a manifesztációja ezen skálázási törvényszerűségeknek.  Bár a "város" csupán 5-10 ezer éve van jelen a bolygón, mégis megvannak benne az általános arányosságok, mint a természetben. Minden hozzáadott érték, előny, és hátrány, ugyanolyan arányban növekszik a méret fokozásával. Az élővilágban a fiziológiai hálózatok adták e törvények megjelenésének infrastruktúráját, a városokban az emberek társas interakciói adják azt. Ez tehát nem fizikai, hanem teljesen virtuális hálózat - mely mégis ahhoz a fizikai térhez kötött, amelyet városnak hívunk. Itt tehát két hálózat dolgozik egymáson, mely bonyolultabbá teszi a helyzetet: mégis, e hálózatok matematikája jól láthatóan manifesztálja e skálázási törvényeket.

Az élővilágban tapasztalt skálázódáshoz képest azonban van egy másik, alapvető jelentőségű különbség: annak viselkedési szuperlineáris (X > 1), a növekedés minden esetben a paraméterek növekedésével jár, sosem csökken semmi, szemben a szublineáris (X < 1) törvényszerűségekkel, amelynek megfelelően például egy bálna szívverése vagy vemhessége jóval lassabb egy cickányénál.

Mit jelent ez? A társadalmi interakcióra alapuló rendszerben a nagyobb mindig hatékonyabb. A szabad piaci kapitalizmus nyílt végű, folyamatos gazdasági növekedésre alapoz - ez egy újabb bizonyítéka e filozófia természettudományos megalapozottságának. Ennek megfelelően a városok, és egyéb szocio-ökonómiai rendszerek számára az egyetlen út a növekedés, méghozzá exponenciális sebességgel, exponenciális mértékben.

A fenti rendszerben van azonban két fatális hiba - mint ahogy az talán már sejthető.

Az egyik, hogy a szuperlineáris rendszerek számára létezik egy végpont, amit a matematikában úgy neveznek,  "véges idő szingularitás" (finite time singularity). Ez azt jelenti, hogy a növekedő alany véges időben, tehát valamikor mindenképpen, végtelen méretűvé válik. Ez pedig a valóságban lehetetlen. Az anyagi valóságban e jelenség egy metaforája annak a nagyon is valódi jelenségnek, amikor az adott rendszer kifogy az erőforrásból, ami működteti azt, bármi is legyen az az erőforrás, gondolatok, ötletek, színes ceruzák, kőolaj. Ekkor a rendszer stagnál, majd összeomlik. Ezt el lehet kerülni, mint ahogy eddig el is kerültük: ennek módszere az innováció. Egy olyan fejlesztés, amely "visszaállítja az órát". Reseteli a gépet, újraírja a játékszabályokat - egy új értelmezési tartomány, mely révén a gyarapodás másik dimenzióban zajlik tovább. A nyílt végű növekedéshez innovációs ciklusra van szükség. Szén. Vas. Áram. Számítógép. Internet. Ismerős? 

Itt muszáj tennünk egy rövid saját kitérőt, leágazva az interjú elemzéséről. Ez a megfigyelés, bár önmagában nem új, mégis azért tűnik rendkívül fontosnak számunkra, mert figyelembe veszi azt a tényezőt, mely a glob-krit irányzatok, a liberális kapitalizmus bírálóinak hétköznapi kommunikációjában folyton figyelmen kívül kerül. Jól hangzó kulcsmondat, hogy "nem lehetséges végtelen növekedés egy véges bolygón", mint ami a Degrowth-mozgalom jelmondata is, de van benne egy fontos logikai hiba: a gazdasági növekedés miért ne válthatna pályát, miért ne lehetnének a bolygóval harmóniában való létezést lehetővé tévő innovációk a gyarapodás új motorjai? Szélparkok olaj helyett, mikrotranzakciók központi költségvetések helyett, 100% fedezettel kihelyezett hitelek a hitelek hitelezésének hitelezése helyett, fürkészdarazsak a permetezőszerek helyett, tudjuk, miről beszélünk. A rendszerkritika nem szokta számításba venni az innovációs óravisszaállításokat. (Egyébként megvannak ennek a vélt, kemény növekedési korlátnak a tényleges okai és összefüggései, melyekre ebben a posztban biztosan nincsen mód kitérni, de ennek a témának a hiánya egy fontos hibája a vonatkozó diskurzusnak, mert így nem eléggé komolyan vehetők ezek a kritikai filozófiai credók.)

A teoretikai keret másik  fatális hibája visszavezet a biológiához. Mint említettük, a biológiában szublineáris növekedés tapasztalható, mely egyszerűen úgy is megnyilvánul, hogy minél nagyobb vagy, annál lassabb az életed, például a szívverésed, az emésztésed, a szerveid működésének ciklusa hosszabb, és így tovább, mindenki tudja és érzi a különbséget az egér pörgős rohangálása, és az elefánt nyugodt kérődzése között. Ezek a hálózati tulajdonságokból következnek. A szociális interakciók hálózata azonban szuperlineáris: az élet tempója növekszik, a mérettel arányosan. Egy újabb közhely, matematikai alátámasztással. Mi következik ebből?

Ha az életünk tempója arányosan növekszik az urbanizáció révén, és ha a nyílt végű gazdasági növekedéshez innovációs ciklusnak kell történnie, akkor ezen innovációknak egyre gyorsabban kell bekövetkezniük a rendszer fenntarthatóságának megtartásához - mint ahogy ez történik is a valóságban.

Ezt a kettős gyorsulást Geoffrey West a következő hasonlattal írja le: egyre gyorsabban pörög alattunk a mókuskerék. Egy bizonyos tempónál a mókuskerék szétvetné magát, mert az anyaga nem bírja el a terhelést, ezért még ezelőtt a pont előtt át kell ugranunk a szomszédos mókuskerékre, mely más anyagból van, és még gyorsabban tud pörögni. Egy idő után ezt is úgy bepörgetjük, hogy megint ugranunk kell, de egyre kevesebb idő alatt elérjük ezt a sebességet minden mókuskeréken. A megfigyelés azt mutatja, hogy a nagy, fontos, áttörést okozó innovációk pontosan ilyen exponenciális módon követik egymást történelmünk során. A számítógéptől 25 év alatt jutottunk el a modern információs technológiáig, de évezredekbe telt eljutnunk a kőtől a vasig. Az "óravisszaállító" innovációk egyre gyorsabban jönnek, és kell, hogy jöjjenek.

Ezek a fatális hibák jellemzik a végtelen növekedés teóriáját, mely viszont a skálázódás révén az adatokban, tapasztalati úton nyilvánvalóan megjelenik. 

 Eddig a matek, innen már, ahogy prof. West megjegyzi, tisztán spekulatívan elmélkedünk a fentiek tapasztalatairól, nem a kemény matematikai törvényekről értekezünk.

Reductio ad absurdum: Ez a rendszer nyilvánvalóan nem fenntartható. Egy idő után, mindezek alapján, már folyamatosan ugrálnunk kell, és akár évek, sőt, hónapok alatt el kellene jutnunk egy következő meghatározó innovációig, mint mondjuk az IT-forradalom, ami nyilvánvalóan lehetetlen. 

Ha ez igaz, akkor meg kell változtatni a növekedésünk szuperlineáris jellegét, és itt ki kell térnünk a fenntarthatósággal kapcsolatos néhány általánosságra.

Mindannyian középkori királyok színvonalán élünk. Az a kényelem, amely egy átlagos nyugati középosztálybeli  számára hétköznapi, valóban meghaladja a középkor legnagyobb fényűzését, nem fázunk, biztonságban vagyunk az időjárás viszontagságaitól, a vadaktól, békében élünk, változatosan étkezhetünk, rengeteg kívánságunk azonnal teljesíthető - ez az ősi mesék álomképe.

Ha ki akarunk kerülni egy, e számok alapján nem fenntarthatónak tűnő, tehát rendszer-összeomlással járó kimenetelű forgatókönyvből, akkor annak alapját, a "növekedés" tisztán ökonómiai ideáját kell lecserélni valamilyen szocio-ökonómiai fogalomra, amely az "életminőség" fogalmához közelít. Ehhez pedig valamilyen forradalmi viselkedésmódra (revolutionary behaviour) lehet szükség.

 A szuperlineáris-szuperexponenciális növekedés hatása, hogy a társadalomban vannak olyanok, akik "obszcén" módon gazdagok. Bill Gatesnek nyilvánvalóan nincs szüksége 16 milliárd dollárra, és ő lenne az első, aki ezt bevallja, mint ahogy többségünknek sincs szüksége a saját életstílusára valójában, nagy házra, több autóra, csupán egyéni kapzsiságunk tart minket ezen a pályán, és valószínűleg ebben van szükség fundamentális változásra. Jelenleg többet akarunk. Hétmilliárdan vagyunk, maholnap tízmilliárdan leszünk, és mindannyian ezt az életet akarjuk, amit ma a fejlett társadalmak élnek. Milyen élet is ez?

Az élet fenntartásához, a metabolizmus működtetéséhez 100 watt energiára van szüksége egy embernek. ("alapvetően villanykörték vagyunk", ahogy West fogalmaz) A vadászó-gyűjtögető elő-társadalmakban az egyéni energiafogyasztás 200-300 watt volt. Egy átlagos mai amerikai energiafogyasztása 11 000 watt. Ez egy 30 tonnás állat (kb 12 elefánt) létfenntartásához lenne elegendő, és ez az életszínvonal a minimális elvárás az emberek többsége számára, ezt az energiamennyiséget kultúrától függetlenül szinte mindenki nagyon szívesen elhasználná. 10-11 milliárd emberre vetítve pedig nagyon nehéz valamilyen rendkívüli, drámai mértékű változás nélkül fenntarthatónak látni a társadalmunk rendszerét.

Szólj hozzá!

Címkék: média öko transition


2013.03.22. 09:30 lsg404

A lóhús-para


A téli hónapok élelmiszerbiztonsági negatív szenzációja a "lóhús botrány" volt, minden évre jut néhány kisebb-nagyobb anomália, amely a globális élelmiszerkereskedelem potenciális veszélyeire irányítja a figyelmet.

De mi is a baj a lóhússal?

A ló, mint ahogy az origo gasztrós cikkében olvasható, csak profik számára megkülönböztethető a marhától, kisütött állapotban.

A ló, persze, egy "cuki" állat, amibe kamaszlányok szoktak szerelmesek lenni, mielőtt jóval könnyebben menedzselhető fajtársaik hím egyedei felé fordulna az érdeklődésük. Meg kell hagyni, mi sem vagyunk fából, és amióta összebútoroztunk egy nyúllal, akkor sem tudnánk nyúlhúst enni, ha éppen másmilyen húst megennénk. Hülyeség lenne azt hinni, hogy régebben nem ették meg eleink hű hátasaikat, miután azok nem bírták már annyira a tempót, vagy nem úgy húzták az igát. Lókolbász ma is kerül a városi ember szeme elé is olykor, és ha ez így van, akkor azt valaki meg is eszi, különben nem árulnák.

A para tehát nem elsősorban azzal van, hogy "ló". Az a para, hogy nem mondta senki, hogy az. Nem mondták előre, hogy az van a Nestlé előrecsomagolt marhahúskrém-kajáiban, vagy az IKEA húsgolyókban. 

Az a para, hogy szenteskedő fejjel bírják nyilatkozni az élelmiszeripari tótumfaktumok, hogy "sejteni lehetett", hogy az új brit szabályozás "rákényszeríti" majd szegény kereskedőket a minél olcsóbb beszerzési útvonalak igénybevételére, fokozni fogja árérzékenységüket, és hát olcsó húsnak... homályos a forrása.

Nem az a baj, hogy ló volt benne. A mi kis kedvenc felvágottunk, a párizsi is összekacsintós szállóige alanya: "jobb ha nem tudod, mi van benne". Ahogy a Guardian publicistája írja, udvarias csend veszi körül a húsipart, hiszen minden értelmes fogyasztó érzi a lelke mélyén, hogy olyan alacsony árakon jut húshoz, ami fizikailag teszi lehetetlenné, hogy az a termék pontosan az legyen, aminek hívják, vagy amire utal a neve. Ebbe rondított kissé bele ez a botrány: tudtuk, hogy lovat is eszünk néha, most miért kellett ezt ki is mondani?

Ettünk mi már kutyát, macskát, valószínűleg dögöt is, max fehérjeliszt, csonthulladék formájában. Aki életében tért már be török kajáldába, annak ott elvileg a halal előírásai szerint, azaz ily módon vágott állatok húsát szolgálták fel:



Meg hát amúgy ki tudja azt megmondani, hogy abban a feltekercselt bigyóban, amit belekanyarítanak a pitába, mi is van? Nem mindegy? 890-ért, matarészegen, hajnal háromkor, nincsenek az embernek skrupulusai.

A bekebelezett táplálék, az életünk fenntartásának e tevékenysége tradícionálisan szakrális tevékenység. Az emberiség évezredekig konkrétan megünnepelte a kaját, erről szól a húsvét, az asztali áldás, az új kenyér cicomázása, a "vasárnapi ebéd" fogalma. Mi, modern városlakók viszont már elszakadtunk az ételünktől, nem tudjuk honnan jött, ki termelte, ki szedte le, ki csomagolta, és nem foglalkozunk vele, hétköznapi "közgazdasági" törvényszerűségnek fogadjuk el azt az egyébként üvöltő tébolyt, amit mondjuk a színházban, vagy egy novellában kiröhögnénk, vagy fanyarul vigyorognánk rajta, mégpedig azt, hogy ezer kilométerekre visszük el a határban nőtt zöldséget, hogy tökugyanolyat hozzunk másik ezer kilométerekről, és bemenjünk érte egy aszfalttal ölelt fémhangárba, idegen emberek között lavírozva egy nevetséges drótkocsival, miközben szar zene szól. És magyar húsként megvesszük a Spanyolországból idáig hurcolt, és magyar vágóhídon kinyírt disznót.

Persze nem kell ennek így lennie, létezik minőségileg jobb élmény, például ott van a Szatyor. Ez az élelem-beszerzési módszer azzal jár, hogy egy kellemes hangulatú boltba kell betérni, ismerősökkel találkozni. Mikor rendez egy Aldi vacsorát az ügyfélkörének, vagy műhelymunkát, amely hasznos fogások elsajátítása mellett még gyerekprogramnak is jó? Vagy ott vannak a dobozrendszerek. Vagyis az emberi kapcsolatok újraépítésére alapozott élelmiszerkereskedelem, mely alatt halkan dohog az internet masszív és omniprezens gépháza.




 

Szólj hozzá!

Címkék: média doboz helyitermék avárosaholélek


2012.12.19. 14:56 lsg404

susnyás podkaszt #04 - Timewave Zero

 

Szemcsés Hangullámokon Megszakadó Vétel #04 by Susnyas Transmissions on Mixcloud

 

 szhmv04_cover.jpg


Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #04 - Timewave Zero

LETÖLTÉS itt.

A Susnyás negyedik podkaszt adásában ökoblogger interjúvol ökobloggert: Pacsuta Péter Jánossal, a méltán népszerű GreenR blog szerzőjével beszélgetünk, többek között hazánk termőföld-birtokrendszerének aktuális anomáliáiról, az öko-elvek kommunikációs kényszerpályáiról, városi kertekről, az elején memetikai monológ a 2012 December 21 - jelenségről.

Város-vidék, offline-online, tudomány és konteó, anyagi és virtuális valóságszintek keverednek és interferálnak egymással, a Frisco hátsó termében.



Linkek, jegyzetek:

- Ángyán az Ökopolisz rendezvényén

- Ángyán a gazdafórumon

- Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport

- Definíciós problémák

- Carolyn Steel előadása a TEDen: Hogyan formálja az ennivaló a városainkat?

 

- A növekedés határai

- Habermas életvilág-elmélete néhány mondatban

- www.adbusters.org

- Lányi András: Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható?

- Trilaterális Bizottság

- Frisco

 

Zene: 

Tanuki Project - The Stream

 

 

Az adásokat tartalmazó posztokat ezen a linken lehet fellelni:

http://susnyas.blog.hu/tags/podkaszt

 

Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel a késő éjszakai beszélgetős és zenés rádióműsorok hagyományait követi, de változatos rádiós műfaji megoldásokat keverve - a riporttól a montázson át a hangjátékig -invitálja a hallgatót egy 1 órányi és 11 percnyi audiótripre, minden hónap utolsó napján, vagy teljesen máskor.

Mire jó a podkaszt?

Az odafigyelős rádióműsorok hallgatásának a XXI. században is van létjogosultsága. Sétához, tömegközlekedéshez, bringázáshoz, magányos kutyasétáltatáshoz, diótöréshez, borsófejtéshez, horgászáshoz, takarításhoz, copy-paste melókhoz, vagyis minden olyan tevékenységhez jó, amihez nem kell koncentrált értelmező agykapacitás. Zenék mellett illesszünk podkasztokat is médialejátszó-eszközünkre, és ismerjük meg új oldalairól a világot!

 


Lesz majd direkt RSS és iTunes link is, ha belenövünk.

Szólj hozzá!

Címkék: média bio öko transition ökofalu városikert podkaszt kijövetel peakoil