HTML

susnyás

ökocyber gonzo terepnapló

Fotoszintézis

Ha szimpatizálsz a Susnyással, segíts haladnunk tovább pár kWh áram, egy üveg szörp, vagy egy bringabelső árával!

 

Utolsó kommentek

Twitter

2012.09.14. 01:54 lsg404

a növekedés után

Sürgősen ki kell találnunk valami jobb kifejezést annál, hogy “nemnövekedés”.



Degrowth mozgalom, sok más európai ökopolitikai csoporthoz hasonlóan erős francia háttérrel bír. Számos divatos fenntarthatósági elvet összegző szemléletükbe a Fogasházban nyújtott betekintést Vincent Liegey, aki Budapesten élve hirdeti az igét.

A francia décroissance és az angol degrowth mellett a német megfelelő, a postwachtum fejezi ki számomra leginkább a lényeget: az elméleti sarokpont a gazdasági növekedéssel, a GDP vallásos tiszteletével való szakítás. A természetes jelenségeket mérő kemény tudományok körébe asiráló, ám valójában tisztán emberi konstrukcióként jellemezhető közgazdaságtan helyett a holisztikus és realisztikus életszemléletet követi, vagyis a gazdaságtant visszahelyezi eredeti helyére, az emberi jóllét fokozásáért folytatott tevékenységekhez használható eszközök közé.

Amikor a program beszélgetős részénél említettem neki, hogy a poszt-, mint “növekedés utániság” számomra kifejezőbb, mint a növekedés lebontására utaló de- előképző, azt válaszolta, hogy ez tisztán kulturális kontextus kérdése: a franciák a valamivel szembeni állásfoglaláshoz vannak szokva, anélkül nekik túl ködös lenne az elv, a németek viszont a kompromisszumra hajlanak inkább, és az erős ellenállást sugalló kifejezéseket rögtön a szélsőségek közé sorolják és elvetik. Érdekes. 

Átfogó jegyzet helyett most néhány számomra érdekesebb részletet emelnék ki:

Minimum allowance: minimum járulék, vagyis alanyi jogon járó állampolgári fizetés. Ez a korszerű zöld gondolatkörök egyik legprovokatívabb követelése, ez mindenképpen olyasvalami, ami állásfoglalásra kényszerít. Az átlagemberben felszakadó megvető kacajt leküzdve próbáljuk meg elfogadni a tényt, hogy ez lehetséges: ilyen kibaszott gazdag világban élünk mi. Meg lehetne csinálni, csak a megtermelt javaink arányosabb elosztása lenne hozzá szükséges. Ha ezen, képzelőereje verejtékes megfeszítésével, túl tud lendülni a Szellő Istvánon pallérozódó elme, akkor kapásból fellökődik a szürkeállomány őslevesének mélyéből az az alap ellenérv, hogy “dehát akkor nem dolgozna senki”. Ezzel nyilván nem könnyű mit kezdeni, és most én sem fogok, elintézem annyival, hogy igazából az emberek a tanulmányok szerint egy idő után el tudják unni még a sörözgetve tévézést is, és elkezdenek valami értelmeset csinálni, ha már annyi idejük lett.

Természetesen ehhez szükséges feltétel a “munka” fogalmának újragondolása is, mely egyébként érdekes módon a katolikus és a marxista dogmában is tökéletes uniszólóban jelenti az élet egyetlen célját és értelmét, holott mondjuk a magyarok hétköznapi gondolkodásban inkább annak a dolognak felel meg, amit azért kell csinálni, hogy pénzt keressünk vele. (Nyugatabbra hangsúlyosabb az önmegvalósító vetület) Ha meg tudnánk szabadulni a munka és a szabadidő modernkori, elkorcsosult dichotómiájától, és ehelyett egyenrangúnak tekintenénk életünk minden percét, akkor könnyebben lehetne  tevékenységeinket valódi céljaink mentén csoportosítani.

Bérarányosság: A minimum allowance ellentétpárja az az elv, az anyagiasság talaján maradva, hogy senki ne keressen többet a minimálbér bizonyos szorzatánál, egyesek szerint ez a szám 50, mások szerint 20, végülis nem ez a lényeg, hanem a többezres nagyságrend közelítése a valóság felé, ugyanis szerintük olyan nincs, hogy egy emberi lény ötezerszer többet ér, mint egy másik emberi lény. Ezzel borzasztó könnyű lenne vitatkozni, ha mondjuk Cristiano Ronaldóra, Steve Jobsra, vagy Jenna Jamesonra gondol a nép egyszerű gyermeke: az extrém teljesítmény extrém díjazást érdemel. Szerintem egyrészt nem, nem érdemel - hogy egy kollégámat idézzem, amikor ezt az ügyes embereket mutató videót néztük, “azért aki helikopterről golfozik, annak tényleg a kurvaannyát” - másrészt meg nem is ezzel kezdődik a baj, hanem azzal, ahogy az elit díjazza magát nyakló nélkül. 



Közösségi javak: a lóvétól kissé (de nem nagyon) elszakadva alapvetőnek tartanák, hogy a lakhatás, a tiszta víz, a tiszta levegő, vagyis a természet által valaha korlátlan mennyiségben előállított közösségi javak legyenek ingyenesek egy bizonyos mértékig, majd e mérték meghaladása után progresszíven emelkedő tarifa szabassék ki rájuk. Értsd: ha szerényen fogyasztod a vizet, a társadalom ingyen adja, ha pazarolsz, fizess extrán.


Oktatás: ezen az estén csak érintőlegesen került szóba, bár olyan összefüggésben, hogy Vincent a legkomolyabb problémának tartja az oktatás jelenlegi helyzetét. A cél az lenne, hogy az oktatás tudatos polgárt és tudatos fogyasztót neveljen a diákokból, mely természetesen ma nem teljesül. 


Idő: érdekes adat, ha valóban igaz, és visszavezet a munka kérdéséhez - egy tanulmány szerint ha az egy autóra költött összes pénzt összeszámoljuk, és egybevetjük az e pénz előteremtéséhez szükséges munkamennyiséggel, akkor azt kapjuk, hogy pontosan ugyanott tartunk, mintha a leautózott távolságokat gyalog tettük volna meg. Meredek állítás, de ha városi környezetre és átlagemberre, nem egy hivatásos sofőrre vetítjük, akár igaz is lehet.


Mire költünk?: A világon legtöbb pénzt felemésztő gazdasági tevékenységek listáján az első helyen a hadiipar, a másodikon a reklám áll. Vincent utálja mindkettőt. Az első egyértelmű, az átlagember általában egyetért azzal, hogy a háború rossz dolog, a másodikkal szerintem leginkább az a bajuk, amit Pelevin úgy fogalmazott meg legutóbbi regényében, hogy “vezetem a mazda hetest, a plakáton meg nézem a kilencest”.


12 milliárd még oké lenne: Vincent is hangoztatta azt az állítást, ami miatt engem is fel szokott hergelni, ha valaki azzal védi az agribusinesst - a GMO kukoricát meg a permetezést - hogy hát milliók éheznek és még népesedik is a világ, etetni kell őket, hogy 12 milliárd embert még nyugodtan lehetne etetni lokális biogazdaságokkal. Ha valakinek ez új: ez azért lehetséges, mert a modern mezőgazdaság egy igazi nehézbombázó energiafogyasztás területén, ráadásul jelen formájában fenntarthatatlan: egyre több területre lenne szüksége csak az adott termelési szint fenntartásához is a természet regenerációs képességét blokkoló módszertana miatt.


Transition Times: A változás igazából már elkezdődött, az eszkalálódó helyzetre jó példa, hogy a Fukushima Daiichi malfunkciója (én nem is tudom azt igazi, belevaló atomkatasztrófának nevezni) többet tett az atomellenes mozgalomért, mint harminc évnyi tanulmányírás, protestálás, petícióírás, tüntetés, odaláncolás, szórólapozás, stb. Ez egyfelől ironikus, hogy ugye mennyire primitív létformák is vagyunk mi, másrészt végülis reménykeltő is.


Helyi termelés: Amin nagyon nagyot néztem, az az, hogy Vincent szerint 20 évvel ezelőtt a budapestiek még 80%-ban Budapesten előállított zöldséget ettek. Ez elég erős inspirációt adott ahhoz, hogy utánanézzek a bolgárkertészetek történetének.

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság transition degrowth helyitermék


A bejegyzés trackback címe:

https://susnyas.blog.hu/api/trackback/id/tr725214513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.