SUSNYÁS

Ott kezdeném ezt a posztot, hogy technikai sportok iránti rajongás és a "természet szeretete" kicsi koromtól jellemző rám. Amióta az eszemet tudom, imádtam a Forma-1-et, a motocrosst, a rally-t, és odáig voltam a David Attenborough filmjeiben és Gerald Durrell könyveiben megismerhető állatvilág dolgaiért, amit ma biodiverzitásnak, bioszférának, ökológiai rendszernek mondanék, akkor viszont, kölyökként, csak valami meghatódott tisztelettel figyeltem az állatok és növények különös, evolúciós alapú harmóniáját, amiben valami mély értékességet éreztem.

Akkor még nem egy felismert, átgondolt dolog volt, hogy miért fontos, hogy tudomásul vegyük, hogy a civilizációnk része ennek az egésznek, és hogy milyen válságjelenségek mutatják, hogy ez a tudomásul vétel vagy nem történt meg, vagy nem ennek megfelelően alakítjuk a dolgainkat. Sajnáltam a kihaló állatokat meg a szennyezett tájakat, és ennyi. Aztán tizenévesen elkezdtem haragudni a gonosz nagyvállalatokra és korrupt politikusokra, akik azon nyerészkednek, hogy mérgezik a talajt meg a vizeket. Már bőven egyetem környékén, vagy azután jutottam el az egyéni, állampolgári, fogyasztói döntések hatásáig, súlyáig, ezekben a dolgokban. Jópár éve elkezdtem gáznak érezni a Dakar Rally - amit egyébként szintén imádtam persze - borzasztó szimbolikáját, azt, hogy a gazdag európai fehérek kislapáttal mennek szarni a homokdűnék oldalába reggelente a szakaszokat záró táborokban, és olyan gépekkel csapatnak át az akár masszívan éhező emberek falucskái között, amik az ő szemükben jöhetnének egy másik bolygóról is. És valahogy kínos volt nézni a Forma-1 időmérő edzéseit abban az időszakban, amikor az aktuális szabályok miatt a versenyzőknek kifejezetten a lehető legnagyobb fogyasztásra kapcsolva kellett körözgetni, hogy az ennyivel is könnyebbé váló autóval szórjanak aztán néhány igazán gyors kört a végén.

De úgy voltam vele, jó, nehogymár a technikai sportok csúcsánál vegyünk figyelembe öko-elveket. Ezek a versenyek az emberi és technológiai teljesítőképesség ünnepségei. A rendszer ennyit kibír, nem a futamoktól fog megborulni a Föld klímája. 

Ha ezen rugóznánk, az olyan szintű képmutatás lenne, mint amikor a popmagazinok újságírói azon fanyalogtak kéjesen, hogy Jay Kay, a Jamiroquai frontembere mekkora környezetvédőnek mondja magát, aztán mégis mennyi sportkocsija van. Elég hitvány, irigy gúnyolódás ez, langymeleg demagógia, átgondoltság nékül. 

Ha ugyanis rendszerben nézzük a dolgokat, akkor ez a csávó, akinek a slágerei a világ minden táján toplistásak voltak, az egyébként általában a nettó életélvezet, a hedonista agyeldobás szellemében mozgó funky műfajában csomó ökotudatos kifakadást énekelt bele a rádióhallgatók millióinak fejébe. Ilyen például a sajátosan keserédes We're Too Young To Die, de éppenséggel a gigasláger, a Virtual Insanity is a madáchi falanszter réméről szól, arról, hogy miközben mindent kényelmesebbé akarunk tenni, vajon valóban célon tartjuk -e a dereglyét, mert hát nagyon nem úgy tűnik. És ezekkel a hatásokkal - még ha nem is pont ettől és pont ott, a partyn fog megvilágosodni a kikapcsolódni vágyó polgár - szerintem bőven "offszettelte" azt a károsanyagot, amit az örömautózásai során kibocsátottak a kocsijai (vagy a magángépe, és a vélhetően a celeb életforma igen nagyméretű ökológiai lábnyomának egyéb összetevői, ha már itt tartunk, ostoba firkász barátaim).

Aztán lassan eljutottam odáig, hogy hát igazából már egzisztenciális kérdések vannak az asztalon, nem csak az, hogy szegény jegesmedvék, mert hát a gazdasági válság, a háborúk, a globális terror, az éhezés és pazarlás, mind-mind ugyanannak a nem-felismerésnek a hatása, szóval végülis igazából nincs olyan, hogy egy adott platformon, médiumon el lehet tekinteni attól, hogy ezekre a dolgokra tekintettel vagyunk. Szóval ja, aki jó arc akar lenni, az mindig legyen már öko. Az F1 is legyen az, akár. Nincs idő kompromisszumokra. De mondjuk én szigorú vagyok, illetve ez itt végülis egy ökoblog.

És akkor most 2015-ben, jövő hét végén, meg fognak rendezni egy nagyon állat autóversenyt, amiben minden van: színes autók, elvitathatlan tehetségű pilóták, high-tech csapatok - 100%-ban megújuló energiával meghajtva. 

Konkrétan napenergiával. Ez úgy van, hogy tavaly ősszel elindult a Forma E. A Forma E nagyon menő dolog, egy rövid ideig külön blogot szenteltem neki, és az e-mobilitás egyéb ügyeinek, amit egyelőre parkoltatni kényszerültem - ebből a posztból képbe lehet kerülni a koncepcióval.



A lényeg: szabvány, egyforma, elektromos hajtású formakocsikkal indul a széria. A bajnokságban az autók fejlesztésének engedélyezését lépcsőzetesen vezetik be, minden évben újabb elemekhez lehet hozzányúlni (ez azért jó, mert kontrollált keretek között tartja a költségeket). A csapatok között találhatunk nagymúltú autósport-istállókat és az elektromos hajtásban érdekelt cégeket is, ráadásul szinte az összes tehetséges, még fiatal, ex-F1-es pilótát sikerült leigazolni a sorozatba. Nagyon sok szempontból patent, jól összerakott koncepció, az első futamok izgalmasak és sikeresek voltak, és a következő szezonban is mind a 10 csapat rajthoz fog állni, és 8 különböző konstruktőr kezd bele a fejlesztési versenybe. Itt be is fejeztem, lelkendezek eleget róla a Voltázson.

A következő verseny Miamiban lesz, és a versenynap teljes áramigényét a közeli naperőmű fogja biztosítani. Egy kis reklám: a szériával leszerződő Florida Power & Light önmagában 225 Mw kapacitást épít ki 2016-ig, csak Floridában.

Adná magát, hogy ideszúrjam: a magyarországi szolár kapacitás nagyjából 12 Mw körüli jelenleg. De minek? Hazánk közel sem átlagos ebben a témában, bőven az elmaradott térségek közé tartozik, már a szomszédban is mindenki előz minket. Nálunk a fogyasztó megszokta, hogy az energia és a víz egy vezetéken jön be a lakásába, a politikus meg megszokta, hogy ezt lehet bekapcsolni, meg kikapcsolni, és szabályozni az árát. A jelek szerint ez mindenkinek jó is így. Hiába lehetne a Kárpát-medencéből pillanatok alatt egy ökoszociális édenkertet varázsolni, benne boldog, kiegyensúlyozott emberekkel, jelenleg minden folyamat az ellenkező irányba mutat. Lapozzunk.

A 100%-ban megújulókkal futó autóverseny bombasztikusan hangzik, de igazából csak a napenergia miatt ad ez alkalmat egy blogposztra. A Forma E ugyanis minden egyes egyéb futamon úgynevezett Aquafuel generátorokkal állítja elő az akkumulátorokba töltendő áramot, ami eleve egy rendkívül környezetbarát megoldás. Azért kell odatenni a leírásokban a "virtually" szót (a magyar "szinte" egy fokozottabb jelentésű megfelelőjét) a technológia zéró emissziós mivoltára hivatkozva, mert a cucc "mindössze" kb. 90%-al kevesebb károsanyagot bocsát ki, mint a hagyományos üzemanyagok. Glicerinnel működik, ami a biodízelgyártás mellékterméként rendelkezésre áll, de algából is gyártják, amit ott termelnek, ahol hagyományos haszonnövény nem élne meg. 

Természetesen a Nap ennél is tisztábban dolgozik, de a hagyományos fosszilis alapú mobilitáshoz képest mégis egy másik dimenzió az aquafuel is. És fenntartható. 

Két kiegészítés még a fentiekhez: 

- Sosem értettem, és eléggé felháborít, hogy a bioüzemanyagokkal kapcsolatos vitákban az mindig előjön, hogy az előállítás módja mennyiben fenntarthatóbb, mint a fosszilis energiahordozóké, de azt ritkán vesszük számításba, hogy az etanol és a biodízel károsanyag-kibocsátása szinte nulla, ami a fosszilis alapú üzemanyagoknak, hát, mégiscsak az egyik legnagyobb externáliája, azon kívül, hogy egyre körülményesebb kiszedni a naftát a föld mélyéből. 

- Ennek megfelelően az elektromos autózásnak természetesen fontos előnye, hogy nincs károsanyag-kibocsátás. De az is fontos szempont, hogy áramot bizony sokkal könnyebb fenntartható és karbonsemleges módon előállítani, mint a hagyományos üzemanyagokat. A Forma E koncepciójában külön megsüvegelendő, hogy nem csak a zéró emissziós közlekedési technológia kommunikációjára fektetnek hangsúlyt, hanem a széria vezetése a totális karbonsemlegesség irányába tolja el az egész versenyszériát. Ez pontosan arra a holisztikus gondolkodásra jó példa, aminek a hiánya okozza civilizációnk súlyos gondjait.



Szóval az azért jópofa érzés, hogy manapság már kompromisszummentes, tudatos átéléssel lehet kiváló autóversenyzést is élvezni.

Március 14-én lesz a Miami ePrix. Az eddigi versenyek fent vannak még YouTube-on is.