SUSNYÁS

Talán mert nincs saját tengeri kijáratunk, és csak nyaralni járunk a tengerpartra, de viszonylag csendesen fogadta a magyar média a keddi hírt, hogy Nagy-Britannia a jövőben nem ad anyagi támogatást a menekülteket a Földközi-tengerből kihalászó Mare Nostrum akció folytatásához.

Egy évvel ezelőtt, 2013 októberében 500 menekült lelte halálát a tengerben, a Lampedusa-katasztrófában. Általában a tömeghalál az egyetlen olyan médiajelenlétet generáló válságesemény, amely sikerrel kecsegtethet a közvélemény figyelmének egy rendszerszintű problémára irányításában, olyan mértékben, amely a döntéshozókra is nyomást gyakorol. Ez ekkor sem volt másként, az olasz hatóságok közleményekben kérték az EU-tagállamokat, hogy legyenek szívesek besegíteni a menekültáradat kontrollálásában, ne pedig az olaszok problémájaként értelmezzék a kéretlenül a dereglyéiket a felségvizekre navigálókat, majd beindították a Mare Nostrumot, melynek keretében több pénzt, több embert, több hajót, több repülőt állítottak hadrendbe az eszkábált és túlzsúfolt hajóikkal veszélybe sodródó afrikai menekültek megsegítésére. 

Az elmúlt egy évben 150 000 embert halásztak ki a habokból.

2500-an nem voltak ilyen szerencsések, nekik az volt az utolsó útjuk. Mármint ennyien haltak meg csak bizonyíthatóan, a pontos számokat nem ismerhetjük.

A Mare Nostrum véget ér, felváltja a Triton - harmadakkora területen, kisebb büdzsével, az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex keretein belül. Az olasz hadsereg hivatalosan nem készül a Mare Nostrum feladására, hivatalos értesítést erről nem kaptak. A kormány megosztott. 

A britek nyilatkozata, aktuális külpolitikai irányvonaluk fényében nem meglepő. A konzervatív miniszterelnök egyre kétségbeesettebben próbál udvarolni az egyre erősődő, az EU-ból kilépéssel kampányoló UKIP szavazóbázisának. A brit értelemben szélsőjobbos, populista, saját megfogalmazásban libertariánus párt a szavazóbázis harmadát tudja maga mögött, gyakorlatilag felzárkózott a Munkáspárt és a Konzervatívok mellé, háromtényezőssé téve a brit politikai palettát. A párt egyik legfontosabb vesszőparipája nyilván a közép-európaiak bevándorlása, és minden egyéb immigráció. A birt külügy indoklása különösen szánalmas: azért nem szabad erőltetni a mentőakciókat, mert az bátorítja a menekülteket az elindulásra. Ez kicsit arra emlékeztet, amikor az egyházak azért nem támogatják a gumióvszeres felvilágosítás terjesztését, mert a nemi úton terjedő betegségek természetes gátat szabnak a promiszkuitásnak, és szexelni úgyis csak gyermeknemzési céllal szabad.

 A brit üzleti élet számos vezetője azonban kritizálja Cameron pánikszerűnek ható ígéreteit a bevándorlás megfékezéséről, szerintük ugyanis Nagy-Britanniának igenis alapvető szüksége van erre a képzett munkaerőre...

Eközben egy olasz falusi polgármester hasonló következtetések mentén szervezi települése jövőjét. A bevándorlásban nem csak viszályt és fenyegetést lát, hanem új élet lehetőségét, saját települése számára is.

Egy évvel ezelőtt Domenico Lucano dühösen verte az asztalt a lampedusai katasztrófa halottaiért tartott virrasztás mécseseivel bevilágított félhomályban, a dél-olasz Calabria egy falucskájában, Riacében.

"Meg kell mutatnunk, hogy ez megérintett bennünket... de sírdogálni nem elég!"

Lucano már egy évtizede keresi, mit lehetne tenni, inkább több, mint kevesebb sikerrel. 1998-ban mintegy 200 kurd menekült (hát igen, a kurdokat aztán igen régóta tépi a balsors, nem csak mostanában használja őket élő pajzsként Erdogan az ISIS ellen) vetődött a közeli partokra. A polgármester nem várta meg amíg felpakolják őket a bevándorlási hivatal teherautóira, hanem az egyre üresebb, öregedő falu lakatlan házaiba fogadta őket. Az itt megszokottnál jóval barnább arcocskák jelentek meg a helyi iskola padjaiban, ami viszont így megmenekült a bezárástól.



A falu a kihalás szélére sodródott már a menekültek érkezése előtt, hiszen mindenki, aki tudott, elment Észak-Olaszországba munkát vállalni. "Torino mellett van egy falu, ahol több a riacei, mint Riacében." magyarázta a polgármester. Ismerős mintázatok, nem igaz?

A falu természetesen támogatást húz az államtól a menekültek befogadásáért. Azt kell azonban észrevenni, hogy ez ebben a formában jóval gazdaságosabb, és minden érintett számára hatékonyabb, emberibb és olcsóbb, mint táborokba zárva vegetatív életformában tárolni ezeket az embereket, az állam pénzén. A támogatás segítségével helyi kézművesműhelyeket tudtak beindítani, amelyekben tradicionális foglalkozásokat űznek a letelepedők: kerámiáznak, egy afgán nő üvegmozaikot rak, egy nigériai férfi szőni tanul a helyi idős asszonyoktól, egy ghánai a szamarakkal foglakozik, amik a szelektív hulladékot gyűjtik be kis kocsikon. Ráadásul a menekültekkel kapcsolatos feladatok ellátása a helyben maradó olaszok számára is teremt munkalehetőségeket.

A vad dél-olasz tájon a helyi önrendelkezés erősödése persze szemet szúr. A N'Drangheta lőtte már be az étterem ablakait, ahol Lucano vacsorázott, máskor megmérgezték a kutyáit. A bürokrácia útvesztőiben is sokszor elvesztek már: amikor elapadtak az egyébként jogos források, a polgármester az éhségsztrájkkal fenyegetőzött,  demonstrált a siker érdekében.

Azt is lényeges látni, hogy a bevándorlók többsége nem állandó vendég. Miután megvetik a lábukat, megtanulják a nyelvet, és megkapják a papírokat, sokuknál eljön az a nap, amikor újabb prioritások válnak fontossá, és folytatják az utat a nagyvárosok felé, hogy egyetemre menjenek, vagy tanult szakmájukban helyezkedjenek el - de ekkor már sokkal jobb életesélyekkel, szinte európai polgárként indulnak el. Nagyobb valószínűséggel válik belőlük adófizető polgár, mint a szociális ellátórendszert terhelő deviáns.

Eközben Dortmundban: 

Bevándorló-szimpátiával heccelik ellentáborukat a dortmundi ultrák.

Néha a legvalószínűtlenebbre is sor kerülhet. Az esélytelen válik normává, a régen rögződött kifogásokat elsöpri egy váratlan fejlemény.

A Mare Nostrum és Riace történetéről konklúziókat, gyakorlatban hasznosítható tanulságokat egyelőre nem vonok le ennek az amúgyis hosszabb posztnak a végén már. Csak egy idézettel szeretnék zárni most, amihez még többször vissza fogunk térni a következő posztokban, mert a Hosszú Vészhelyzet korszakához bölcs útravalót kínál:

"Talán a legjobb, amit tehetünk, ha összeszedjük azokat, akikkel ésszerűtlen foglalkozni. A kitaszítottakat, a kallódókat, az excentrikusokat és a homályos múltú sötét alakokat, akinek nincsen semmi jobb dolguk. Ha adunk nekik némi erőforrást és gondoskodunk szórakoztatásukról. Ha feltünésmentesen, a radar alatt tartva vezetjük a műveletet, és valamilyen elfogadható közösségi célú arculatot adunk neki, különben az éledező közösségünket felfedezi, lezárja, és szétszórja az összeomlás előtti hivatalosság."

Források:

Guardian - The tiny Italian village that opened its doors to migrants who braved the sea

Guardian - Italian navy says it will continue refugee rescue mission despite plan to scrap it

Independent - Cutting EU immigration will backfire, say employers

Pop-up store-ok nyíltak városszerte a Nyitva fesztivál keretében. A migránsok ügyét kreatív módon megjelenítő Kult by Menedék megnyitójára mentünk el.

Október 1-én elstartolt, és egész hónapban tart a Nyitva fesztivál. Az újabb, a kihasználatlan városi tereket okosan hasznosító események sorába illeszkedő feszt létrehozói kiadó üzlethelyiségeket gyűjtöttek csokorba, és egyhónapos pop-up store-okká alakítják őket, pályázaton kiválasztott szervezetek projektjeinek lehetőséget nyújtva.

A Magyarországra érkező menekültek ügyét támogató Menedék Egyesület kilenc művészt kért fel, hogy grafikusan jelenítsék meg a különböző kultúrák találkozásában rejlő lehetőségeket.

A hangsúlyosan átmeneti, és erre a hangulatra okos beltéri dekorációkkal rásegítő Káldy Gyula utcai üzlethelyiséget teljesen megtöltötték a kezükben borospoharakkal a kétszintű térben falra nyomott formában is jelen vannak az alkotások, a galérián a ruhadarabokból lehet válogatni, míg lent a Naspolya Nassolda jóvoltából kóstolhatnak meg nyers vegán egészséges nassolni valókat a betérők.

Az első – afgán menekült gyerekek rajzait gyűjtő – kollekció után most feltörekvő és már neves művészeket kért fel az egyesület a migráció, sokszínűség témáit feldolgozó alkotásaik felhasználására. A provokatív, vicces, vagy szimplán menő grafikákkal nyomott ruhák egyedi darabok, megvásárlásukkal  az egyesület munkáját, így a migránsok és menekültek társadalmi integrációját lehet segíteni, a sokszínűség szépségének üzenetét erőltetettség nélkül közvetíteni.

A trikók, pólók mellett hosszabb felsők is akadnak, a grafikák többnyire kedves könyvillusztrációkra emlékeztetnek. Kedvencünk a sakktábla mellett álló tweedzakós róka és kopó kettőse egy “úgy űnik, van egy közös hobbink” üzenettel.

A divatüzlet-kiállítótér falait a Színes Város művészei díszítették a ruhákon látható grafikákkal rezonáló festésekkel.

A vernisszázs házigazdája, a Kult by Menedék brand managere, Kovács Boglárka elmondta, hogy a hozzáadott értékkel bíró hétköznapi tárgyakban pont az a jó, hogy nem feltétlenül interkulturális üzenethordozóként nyúlunk hozzájuk. A céljuk, hogy az erre nyitott, de a témával nem napi szinten érintkező fiatalokat érjék el.

Ha valaki egy ilyen ruhát visel, akkor egy üzenet hordozójává válik, ami önmagában is gesztus: beszélgetések kezdeményezője is lehet, gondolatokat indíthat el. Éppen ezért vannak nagyon direkt kijelentéseket, felhívásokat megjelenítő ruhák, és vannak finoman rezonáló, szubtilisen kommunikáló, játékosabb darabok.

A pop-up store egész hónapban megtalálható a Káldy Gyula utca 7. szám alatt, de érdemes megnézni a fesztivál weboldalán a többi ideiglenesen beköltöző projektet is.

A fotók Kustos Nikolett és Lazin Damján munkái.


Ezzel a poszttal amúgy azért vártam majdnem egy hetet, mert megpróbáltam pár helyen megjelentetni, és több napot gondolkodtak rajta, mielőtt nemet mondtak. Mondjuk a Nők Lapja Café és a Marie Claire számára érdekes volt a sztori.

Szerintem a menekültügy egyébként jóval komolyabb súlyú dolog, mint amekkora a médiareprezentációja, és ha minden úgy megy tovább a világban, ahogy mostanában megy, akkor kifejezetten erőteljes hatása lesz a beinduló migrációnak Magyarországra is. Egyébként a menekülthelyzet jelenleg a II. világháború idejéhez hasonló mértékű, már most is. 

Úgyhogy tudtam egy jót beszélgetni erről Kováts Andrással - hamarosan ennek tanulságairól is posztolok majd.