SUSNYÁS

Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #07 by Susnyas Transmissions on Mixcloud

LETÖLTÉS itt!

Visszatér a SZHMV! Most az önellátásba egyfajta Chuck Norris mentalitással belerobbanó, budapesti ex-bringásfutár, illetve bloggerkörökben jól ismert egykori énblogger következik, akit úgy hívnak:

Dmitrij Ivanovics Nyehljudov

Nyehi szakfordítással foglalatoskodó, útkereső fiatal volt, amikor belemerült a budapesti blogger szubkultúrába, majd a bringás futárok közösségébe, a 2000-es évek elején, míg lassan elhatározássá érett benne a gondolat, hogy offgrid önfenntartó életformát szeretne magának. A teljes utat bejárjuk vele az interjúban, az eszmeiség mellett a konkrét előkészületekről, praktikákról, helyválasztásról, szalmabála-építészetről és egyéb férfias témákról is szó esik.

Linkek, jegyzetek:

Nyehljudov újabb, most már félig tematikus blogja itt van.

Zene:

Albert Roussel - Résurrection Op. 4 (Szimfonikus prelűd Tolsztoj alapján)

IMMC - Royal Fixi Klub

Az adásokat tartalmazó posztokat ezen a linken lehet fellelni:

http://susnyas.blog.hu/tags/podkaszt

A Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel a késő éjszakai beszélgetős és zenés rádióműsorok hagyományait követi, de változatos rádiós műfaji megoldásokat keverve - a riporttól a montázson át a hangjátékig -invitálja a hallgatót egy 1 órányi és 11 percnyi audiótripre, minden hónap utolsó napján, vagy teljesen máskor.

Mire jó a podkaszt?

Az odafigyelős rádióműsorok hallgatásának a XXI. században is van létjogosultsága. Sétához, tömegközlekedéshez, bringázáshoz, magányos kutyasétáltatáshoz, diótöréshez, borsófejtéshez, horgászáshoz, takarításhoz, copy-paste melókhoz, vagyis minden olyan tevékenységhez jó, amihez nem kell koncentrált értelmező agykapacitás. Zenék mellett illesszünk podkasztokat is médialejátszó-eszközünkre, és ismerjük meg új oldalairól a világot!

Lesz majd direkt RSS és iTunes link is, most már NAGYON hamarosan!

Nemrég ismét ellátogattam a Helykeresők aktuális találkozójára. Ez egy olyan csoport, ahol az öko-életformák iránt érdeklődő, ökoközösségben élni vágyó városi arcok találkoznak egymással, és olyanokkal, akik valahol tartanak már ebben a történetben, ökofaluban élnek, önellátást közelítő gazdaságot visznek, vagy járják az országot vagy a nagyvilágot helyek, személyiségek, inspirációk, információk után kutatva. 

Az egyik főszervező, a földkeltés, többéves nagyszékelyi múlttal rendelkező permakultúrista kertész-informatikus Bőhm Géza ezúttal személyesen is meghívott, hogy a Bernece-projektről meséljek egy kicsit.

A találkozón aztán olyasmivel szembesültem, amivel eddig még soha. 

Számomra 4-5 éve kezdődött ez az útkeresés, megoldási modellek gyűjtése az aktuális társadalmi válságjelenségek enyhítésére, szociológiai és ökológiai inspirációk hatására, ezalatt jópár személyiséget, csoportot, vidékfejlesztőt ismertem meg, és akadtak közöttük polgármesterek is. De olyat még nem láttam, hogy egy polgármester deklaráltan ilyen "helykereső" embereket keressen azért, hogy reményei szerint velük állíttassa meg a település népességének fogyását, az elöregedést, a hanyatlás tendenciáit.

Alsómocsolád háromszáz fős népességű falucska Tolna és Baranya megye határán, Pécstől mindössze 25 kilométerre. Már vannak újonnan érkezett családok, akik folyamatosan ott élnek a településen, ők többnyire hollandok, beilleszkedésük zökkenőmentes volt. Dicső László polgármester a magyar ökofalvakat a kilencvenes évek eleje óta összekötő Élőfalu Hálózathoz fordult, itt találkozott az egyik helykeresővel. László érdeklődését felkeltették ezek a falvak, szeretné jobban megismerni működésüket és tapasztalataikat, megvizsgálni, alkalmazható -e ebből valami a falu számára, megfelelő -e ez az irány.

A szándékaik szerint a település egész rendezési tervét átdolgozzák azzal a céllal, hogy ez egy “befogadó” falu legyen. Sölétormos Jenővel együtt fognak dolgozni ezen, aki a somogyvámosi krisnavölgy vezetője volt, egy ideje a Helykeresők egyik pártolója és szellemi vezetője, a közelmúltban a kossuth téri egyhetes böjtje kapcsán vetült rá némi médiaérdeklődés.

A fiatalok faluban marasztalása reménytelennek tűnik, elvetették ezt az irányt. A településnek kell vonzóvá válnia: aki menni akar, az pedig menjen békével, aki jönni akar, jöjjön.

Ez a szándék, nincs még konkrét recept, de a jövevények befogadására akarnak hangsúlyt helyezni.

A településen egyébként működik például erdei iskola, 84 szálláshellyel, egy idősek otthona 42 férőhellyel, 17 hektár területen állattartó gazdálkodást végeznek, és van helyi pénzük. (!) Ez értelemszerűen a helyi áruk és szolgáltatások cseréjét segíti. A helyi gazdaságfejlesztési program keretében állatokat (liba, csibe) helyez ki az önkormányzat helyi lakosokhoz - ez manapság innovációnak számít, hiszen leépült az állattartás, a háztáji gazdálkodás vidéken, mindenütt. Minden megtalálható tehát, "csak ember kellene". Semmit nem érnek a projektek enélkül.

A faluban elég sok civil szervezet van. Az egyik az elszármazottak kapcsolattartására alapult, van patchwork klub, aminek tagja például egy angol hölgy, is akivel nem értenek szót, mégis jó a hangulat. Polgárőrség, idősek dalosköre, gyermek- és ifjúsági önkormányzat 6-21 évesek saját képviselő-testülete (!) valódi döntéshozatali helyzetekkel, tekecsoport. Mivel sokat pályáznak, sok rendezvényt szerveznek, kissé túl sokat is, hiszen az aktívak mennek el minden “szubkulturális” rendezvényre is.

Dicső úr tagja az Innovatív Polgármesterek Klubjának. Ez a kicsit misztikusan hangzó társaság nem rendelkezik saját webes jelenléttel, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségén belül jött létre, és mint kiderül, Dicső úr valójában az alapítók és ötletgazdák közé tartozik. 

 Itt merült fel a gondolat, hogy mivel ez a klub egy jó csapatnak tűnik, ez egy jó szűrés, akkor ezeket a településeket kéne végiglátogatni és felmérni, volna -e nyitottság az alsómocsoládi népességbővítési tervhez hasonló projektek indítására? 

Egyértelmű, hogy László szívesen látná a Helykeresőket egy többnapos látogatásra. Őt az érdekli, miért keres helyet valaki, és milyen az a hely, amit keres? 

Géza felhívta a figyelmet arra, hogy ez az igény nem annyira széles körben elterjedt. Sokan mozdulnának, de nem sokan mennének kis falvakba. Ezért Alsómocsolád megcélozhatja azt, hogy úgy is kommunikálja magát, mint az ilyen emberek befogadóhelye: ehhez viszont a falunak tudnia kell, hogy miért akarnak a helykeresők elmenni, vidékre költözni. Például a természet és az ökológia ilyen körökben jellemzően fontos. Ha Alsómocsolád ilyen központ szeretne lenni, akkor ebbe az irányba érdemes lehet tevékenykednie, ha ilyen irányba nyit, fejleszt a település, akkor meg fognak jelenni az erre fogékony érdeklődők. Mert mond ugyan néhány falu ilyet, de nem sok, és nem hangsúlyosan - tehát ez egy rés, egy lehetőség. A közösségfejlesztést intencionálisan bizonyára nehéz végezni - ezen lehetne esetleg úgy segíteni, hogy Alsómocsolád úgy építi fel az egész éves, pályázatokkal duzzasztott eseménynaptárát, hogy tematikájában teret enged az ilyen öko irányoknak. Így bekerül a település ennek a szubkultúrának a köztudatába, egyre többször mennek el, találkoznak ugyanazokkal az arcokkal, és közben gyakorlatban is formálódik a település a számára vonzó irányba (jurtakészítő tábor, szalmabála workshop, alkalmazkodó gyümölcsészet, stb), és ő maga is jobban megismerkedik a hely szépségeivel. Erre ráharaphatnak.

A beszélgetés konklúziója az, hogy a település rendezési tervének átalakítása mindenképpen megtörténik, és ehhez gyűjtenek információt, nyitottak a "célcsoport" felmérésére. A célcsoportot vonzó tematikus események sorozatán elkezdenek dolgozni, első körben egy egész hétvégés Helykereső találkozó lesz Alsómocsoládon.

A föld-, és házvásárlás témakörében elhangzik még, hogy a külföldiek jelenléte felnyomta az ingatlanárakat, ezért hoztak egy rendeletet: kétmillió forint kamatmentes kölcsönt adnak építésre, egymilliót vásárlásra. Az általános országos helyzettel szemben bőven van munkalehetőség a környéken - a két legfrissebb, hamarosan induló pályázati finanszírozású fejlesztés, amiről hallunk, az egy mini Planetárium, és egy valódi Boeing 737 szimulátor.

Polgármester úrnak ezután mennie kell, én csak emésztem a hallottakat. Én voltam 737 szimulátorban még a 90-es években, Athénban volt, akkor még összesen két hitelesített vizsgaközpont volt Európában, ahol lehetett a pilótáknak szimulátorozni. Nem tudom, pontosan mi épül Alsómocsoládon, de mindenképpen elég eredeti tájképi elem lesz egy hidraulikus lábakon álló 737-es szimulátorkonténer. Egy gyors keresésből kiderül, hogy 50 millióért már e-bayen lehet venni ilyesmit manapság.

Fajpusztulás! Éhínség! Járványok! Fegyveres konfliktusok!

Az apokalipszis négy lovasa magabiztosan vágtázik keresztül-kasul a bolygónkon, doomer prófétának lenni szinte már túl mainstream manapság. Egyes tudósok szerint 2030-ra a klímaváltozás hazavág minket, az élővilág java részével együtt, a geopolitikai fejleményeket nézve pedig újra sikk a nukleáris armageddontól rettegni - mindeközben ugyanakkor sokan mások pedig azt hirdetik, ennyire faszaság itt még sosem volt. 

A Guardianban megjelent cikk szerint azonban civilizációnk válságjelenségei csak egy rendszer repedezéseit kísérik, és a megszokott keretek között működő emberi-indusztriális komplexum düledezése közepette éppen nyiladozik valami teljesen új társadalmi struktúra. Nafeez Ahmed angol nyelvű írásából dolgozunk fel részleteket.


Az egész onnan indul, hogy Március 14.-én szétterjedt az interneten arról a NASA-támogatású kutatásról szóló riport a "civilizációs összeomlásról". (Frappáns magyar megfelelő erre még nincsen, de ha az angol "collapse" kifejezésre keresünk, egyre inkább az ilyen témájú találatok fognak dominálni)

A "világvége" nem a kutatás fő üzenete, hanem inkább az, hogy aminek tanúi vagyunk, az a globális rendszerünk fenntarthatatlanságából fakadó, egymással összefüggésben álló, eszkalálódó tünetek összessége. Bizonyított, hogy a változást nélkülöző "business-as-usual" forgatókönyvnek nagyon drámai vége lesz, ugyanakkor az emberiség előtt rendkívül lehetőségek nyíltak arra, hogy olyan civilizációs formát hozzunk létre, amely harmóniában van környezetünkkel és saját magunkkal is.

Igen, vannak tudósok, akik szerint kihalunk 2030-ra, és már túl késő bármivel is próbálkozni.

Ugyanakkor az elkésettség nem bizonyított, az viszont látszik, hogy az ezt hirdetők rosszul interpretálják a kutatási eredményeket - pont úgy, ahogy a klímaszkeptikusok szokták.

Aztán vannak a fosszilis-energia-reneszánsz evangelistái, akik szerint minden nagyon okés, és nem  zavarja őket, hogy a publikáló tudományos körök krémje (US National Academy of Sciences, a Nature, a Royal Society ( én hozzátenném a Római Klubot és az IPCC-t, bár ezek inkább a tudomány és a politika közvetítő csatornái)) szerint nem okés, a környezeti, mezőgazdasági és energetikai gondok konvergálása, egymást erősítő hatása miatt.

A probléma gyökere, hogy az ökológiai erőforrások felhasználásának mértéke meghaladja azt, amit a bolygó ki tud termelni. Ez a túlcsúszás (overshoot) a felelős a pénzügyi válságért, az élelmiszerválságért, és a fokozódó polgári engedetlenségért, mivel az elszegényedő, munkanélküli, lakásínségben szenvedő tömegek idegesek lesznek, ha felmegy az élelmiszer és az energia ára, még a művelt Nyugaton is - a világ más tájain a nettó túlélés okoz gondot sokaknak, ők már nem annyira tüntetnek, hanem inkább belefulladnak a Földközi-tengerbe, miközben megpróbálnak idejutni hozzánk európaiakhoz, akik azért készülünk szélsőjobbos kormányokat ültetni magunk fölé, mert szerintünk meg már így is túl sokan vannak.

Oké, néhány adat a társadalmi egyenlőtlenség témájában:

- az angol királynő birtokolja a bolygó szárazföldjeinek hatodát

- 1318 cég birtokolja a világ javainak 80 százalékát

- 147 cég birtokolja az előző sorban említett javak felét

Egyébként 2005 óta megduplázódott az élelmiszer-árindex. És mi van az olajjal? Az ár folyamatosan növekszik, a profit mégsem megy utána. Az olajkitermelési beruházások összessége kétszer-háromszor akkora, mint 2000-ben, a kitermelés mégis csupán 12%-al bővült. Bizonyított, hogy a "fracking"-forradalom (palagáz, "tar sands", "oil shale", "shale gas" kifejezéseknek érdemes utánanézni, és elmerülni a róluk szóló hozsannákban, de én is írtam a témáról egy kis összefoglalót) nem egy új aranykor, hanem csak egy "nyugdíjas buli".

Így könnyű dagonyázni a tehetetlenség-érzésben, ám kevéssé célravezető, nem csak mentálhigiénés, hanem nagyon gyakorlati szempontokból sem.

Ez ugyanis nem a világvége, hanem a régi paradigma  vége, mely azt hirdette, hogy a folyamatos gyarapodás üdvös, mert mindenki számára elérhető prosperitáshoz vezet, és elhallgatta azt, hogy mindez nem következhet be, mert véges erőforrásokon alapul. Az olajalapú gazdaság haldoklik, és sorsán nem segít a megújulók robbanásszerű terjedése. A megújuló-szkeptikusok leginkább ott rontják el, hogy ugyanazt a felosztó-kiróvó struktúrát várják el tőle, amit megszoktak a kikapcsolom-bekapcsolom erőművektől - ebben a rendszerben nem értelmezhetők, ám ez nem az ő hibájuk. Ha a rendszer nem alkalmazkodik, a megújulók leszakítják magukról azt.

Néhány számadat energiaügyben:

- a szénüzemű kapacitás 60 gigawatt-tal csökkenni fog 2016-ra (számomra nem derül ki a szövegből, hogy ez világszintű vagy USA adat, utóbbira tippelek), ami a 2012-es becslésnek már a duplája

- 2013-ban több atomerőmű állt le, mint eddig bármikor, és a szakértő szerint ez tendencia lesz, méghozzá profitabilitási okokból...(felhábortóan un-unortodox nézet)

- Németországban az energiahálózat szükségleteinek negyedét elégítik ki decentralizált megújulók (tehát nem az Ivanpah-hoz hasonló madárégető monstrumok, hanem szimpla napelemek és kollektorok a háztetőkön, szélparkok, biomassza-tüzelők, biogázosok) melyek 50%-a az állampolgárok tulajdonában van. A nagy energiaszolgáltatók bajban vannak, mert ezek lenyomták az árakat, emiatt pedig fosszilis erőműveket kell kikapcsolni, mert nem rentálbilisek. 

- egy coloradói intézet tanulmánya szerint ha ilyen tendenciában gyarapodnak a megújulók, akkor egy szigetüzemű rendszer (off-grid, azaz nincs is bekötve áram, azzal él, amit maga termel) által termelt energia olcsóbb lehet, mint amit bármilyen szolgáltató ajánlani tud a régióban, tíz éven belül.

Oké. Milyen az új paradigma?

Nos, ezek az irányok ennek a blognak is a folyton visszatéről fő témái, így most csak röviden idézném a cikk idevágó részének lényegét:

Ebben a modellben a háztartások, közösségek termelői és fogyasztói a tiszta energiának, és ugyanez érvényes az egészséges és tápláló élelmiszerre is, hiszen a globális élelmiszerrendszer legnyilvánvalóbb kudarca az, hogy az összes előállított élelmiszer egyharmada elvész. A lokális alapú élelmiszertermeléssel is bizonyítottan el lehet látni az egész emberiséget, mert mindent figyelembe hatékonyabb mint az ipari mezőgazdaság. A gazdasági rendszer részvételi elveken és közvetlenségen alapul, a hangsúlyt a központi, hierarchikus szervezés helyett a helyi döntéshozatalra és tulajdonlásra helyezve, vagyis ez lenne a demokráció kiterjesztése: a választott központi vezetés mellett aktív részvétel a közvetlen környezetünk alakításában. 

Egy másik szempontról talán ritkábban esik szó, így most vizsgáljuk meg egy pillanatra, mi is az a "prosperitás", amit a jelenlegi rendszer kínál, legalábbis sikeresebb tagjainak. Anyagi biztonság, melyről most már kutatási eredmények is bizonyítják, hogy nem bizonyul elegendőnek a boldogsághoz, sőt, tömeges mértékben okoz mentális problémákat, kiszélesíti a társadalmi egyenlőtlenséget, ezáltal támogatja a bűnözést, fokozza az erőszakot, a kábítószerrel való visszaélést, a tinédzserterhességet, túlsúlyosságot, és egyéb szimptómákat, én itt megidézném a magyar viszonyokhoz közelebb álló alkoholizmust, a válások magas számát, az elkerülhető szervi betegségek magas elterjedtségét. Az anyagi gyarapodás nem irreleváns és nem szükségtelen: de ha vezérelvvé válik, akkor diszfunkcionális lesz. Az új paradigma nem csak az ökoszisztéma számára jelent előrelépést, hanem a valódi emberi természettel is nagyobb összhangban van, mint a jelenlegi reménytelenül merev, és rosszul prioritizált rendszerünk.

"A Magyarországon nyarukat töltő fecskék létszáma évről évre folyamatosan csökken, s nemcsak a becslések szerint, hanem szemmel is látható a változás.

Számos oka van ennek, például a környezetszennyezés, meggondolatlan hulladékkezelés, és az emberi mentalitás.

A molnárfecskék egyedszáma 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké pedig 30 százalékkal csökkent 10 év alatt Magyarországon." - adta hírül a GreenR a sokszinuvidek.hu cikkét.

Na de várjunk már egy pillanatot, MENNYIRE DURVA SZÁMOK EZEK?? 65, 44, 30 százalék? Tíz év alatt? Dehát ez kész fecske-genocídium. Egy fecske-apokalipszis zajlik szemünk láttára, és mit teszünk ellene? Hol az IMF? HOL A TEK?? Hol van Orbán Viktor, miért nem tapodja gumicsizmás lába a falétrák fokait, s vizsgálja nagyítóval a fészkek statikai állapotát, komor megfontoltsággal orcáján?

A fecske egyrészt egy rendkívül rokonszenves állat, viccesen cikázik, lehet neki szurkolni fészeképítéskor, és várni, amikor visszajön tavasszal, és szerintem nektek, urbánus értelmiségieknek is megvannak ezek a fecske-flessek gyermekkorotok vidéki nyaralásaiból. Ha nem szól senki, én sem veszem észre, hogy már nem cikáznak, hogy nem ülnek annyian a dróton, hogy alig van fészek az ereszek alatt. Ezek nem olyasmik, amiket észreveszünk, csak eszünkbe jut egyszer hirtelen, amikor már emlék az egész.

Na ne, nenenene, a fecskéket ne már. Nem akarok fecske-nélküli Magyarországon élni, az a világ, amiben fecske-nélküli Magyarország van, az nagyon más, nagyon idegen, nagyon rémisztő.

Egyébként bizonyára van egy csomó hasznuk is, esznek legyet meg szúnyogot, a nosztalgikus funkción túl, dehát igazából a természetben minden jó valamire. ("nincs semmi, amit ne kellene tisztelnem, nincs semmi, ami többet érne annál, ami még van" )

Szóval írtam gyorsan ennek a Magyar Madártani Intézetnek, akiket citál ez a cikk, hogy mégis mi van, és hogy sárgyűjtő helyek installációjára mi a bevett knowhow, erre ezt kapom válaszul:

"Tisztelt Benedek Úr,

Az idézett „híradás" egy három évvel ezelőtti sajtóhírünk alapján került fel a linkelt oldalra. Nem is értem, hogyan lehettek ennyire naprakészek. :)

Sárgyűjtő helyek építésével kapcsolatban az MME honlapján egy részletes anyag olvasható, de most ez szintén nem túl időszerű, ugyanis azokat a költési időszak kezdetén, április-május hónapokban, esetleg a másodköltés előtt (olyankor is gyakran építenek új fészket) júniusban, július elején érdemes készíteni.

Üdvözlettel:
Nagy Károly
monitoring és kutatási csoportvezető
MME / BirdLife Hungary"



Mit is fűzhetnénk mindehhez? Tavasszal dagasztjuk a sarat, ahogy bírjuk, addig meg osszátok ezerrel a hírt. A fecskéket azért ne már.

Azt még megkérdeztem írásban Nagy úrtól, hogy, ha ez egy hároméves sajtóközlemény, akkor hogyan fest az aktuális helyzet, ha lesz update, közlöm.

Ott hagytuk abba múlt héten, hogy az élővilágot különös arányszabályok jellemzik, sejtszinttől egész tájegységek szintjéig, és az életet fenntartó alapreakció, a sejtekben lezajló égés ritmusa, illetve ennek emlősökre felskálázott megfelelője, a szívverés, matematikai állandóknak tekinthetők az élővilág teljes spektrumán: átlagosan 1,5 milliárd felé tendál minden egyes emlős  szívdobbanásának száma, a cickánytól a bálnáig, élethosszra vetítve.

A poszt Geoffrey West elméleti fizikus kutatásairól szól, a From Alpha 2 Omega című podcast műsorban vele készített interjút dolgozzuk fel. Itt is meg kell jegyeznünk, hogy ezek a posztok csak a felszínt kapargatják, a mélyebb megértéshez mindenképpen javasoljuk az eredeti, egyórás beszélgetés meghallgatását.

A mai posztban ezeknek az organikus hálózatoknak és ökológiai méretarányoknak az emberi társadalomban fellelhető megfelelőinek vizsgálatairól, azok döbbenetes és elgondolkodtató tapasztalatairól számolunk be. 

Geoffrey West és csapata, az élővilág számos állat- és növényfajának főbb tulajdonságait katalógusba véve, és ezen tulajdonságokat az élővilág méretskáláján tüzetesen vizsgálva talált rá a visszatérő arányosságokra, matematikai törvényszerűségekre. Természetesen izgatottan láttak neki a humán társadalom rendszerszintű elemzésének, hasonló, egyszerűen megszámolható tulajdonságokat keresve. Kezdésnek megvizsgálták a városokat. Vajon a városok is egymás felskálázott verziói? A válasz: igen. Bár van némi különbség. Egyrészt az élővilágban rendszeresen tapasztalt 3/4-es szabály helyett itt egy nagyjából 4/5-ös arány látszott kibontakozni: például a városok méretének megduplázásakor csupán 85%-al növekszik a benzinkutak száma, 100% helyett. A "ötödösség" megnyilvánul az átlagfizetésben, a megfázásos betegségek esetszámában, a HIV-fertőzöttek számában, az egyetemek számában, a bűncselekmények száma: ezek mind 15%-os arányban növekszenek átlagosan, ha bizonyos városokat összehasonlítunk 100%-al nagyobb városokkal. 

Fontos megjegyezni, hogy mindegy, hogy New York, Tokió, Caracas vagy Kiskunhalas a vizsgálat tárgya. A 15-85%-os törvényszerűség általánosnak mondható. Hogyan lehetséges ez? "Cities are people." - A városok emberek hálózatai, interakciói, nem többek és nem kevesebbek. Nem az utak, nem a kábelek, nem az épületek: az emberek, minden más csak a manifesztációja ezen skálázási törvényszerűségeknek.  Bár a "város" csupán 5-10 ezer éve van jelen a bolygón, mégis megvannak benne az általános arányosságok, mint a természetben. Minden hozzáadott érték, előny, és hátrány, ugyanolyan arányban növekszik a méret fokozásával. Az élővilágban a fiziológiai hálózatok adták e törvények megjelenésének infrastruktúráját, a városokban az emberek társas interakciói adják azt. Ez tehát nem fizikai, hanem teljesen virtuális hálózat - mely mégis ahhoz a fizikai térhez kötött, amelyet városnak hívunk. Itt tehát két hálózat dolgozik egymáson, mely bonyolultabbá teszi a helyzetet: mégis, e hálózatok matematikája jól láthatóan manifesztálja e skálázási törvényeket.

Az élővilágban tapasztalt skálázódáshoz képest azonban van egy másik, alapvető jelentőségű különbség: annak viselkedési szuperlineáris (X > 1), a növekedés minden esetben a paraméterek növekedésével jár, sosem csökken semmi, szemben a szublineáris (X < 1) törvényszerűségekkel, amelynek megfelelően például egy bálna szívverése vagy vemhessége jóval lassabb egy cickányénál.

Mit jelent ez? A társadalmi interakcióra alapuló rendszerben a nagyobb mindig hatékonyabb. A szabad piaci kapitalizmus nyílt végű, folyamatos gazdasági növekedésre alapoz - ez egy újabb bizonyítéka e filozófia természettudományos megalapozottságának. Ennek megfelelően a városok, és egyéb szocio-ökonómiai rendszerek számára az egyetlen út a növekedés, méghozzá exponenciális sebességgel, exponenciális mértékben.

A fenti rendszerben van azonban két fatális hiba - mint ahogy az talán már sejthető.

Az egyik, hogy a szuperlineáris rendszerek számára létezik egy végpont, amit a matematikában úgy neveznek,  "véges idő szingularitás" (finite time singularity). Ez azt jelenti, hogy a növekedő alany véges időben, tehát valamikor mindenképpen, végtelen méretűvé válik. Ez pedig a valóságban lehetetlen. Az anyagi valóságban e jelenség egy metaforája annak a nagyon is valódi jelenségnek, amikor az adott rendszer kifogy az erőforrásból, ami működteti azt, bármi is legyen az az erőforrás, gondolatok, ötletek, színes ceruzák, kőolaj. Ekkor a rendszer stagnál, majd összeomlik. Ezt el lehet kerülni, mint ahogy eddig el is kerültük: ennek módszere az innováció. Egy olyan fejlesztés, amely "visszaállítja az órát". Reseteli a gépet, újraírja a játékszabályokat - egy új értelmezési tartomány, mely révén a gyarapodás másik dimenzióban zajlik tovább. A nyílt végű növekedéshez innovációs ciklusra van szükség. Szén. Vas. Áram. Számítógép. Internet. Ismerős? 

Itt muszáj tennünk egy rövid saját kitérőt, leágazva az interjú elemzéséről. Ez a megfigyelés, bár önmagában nem új, mégis azért tűnik rendkívül fontosnak számunkra, mert figyelembe veszi azt a tényezőt, mely a glob-krit irányzatok, a liberális kapitalizmus bírálóinak hétköznapi kommunikációjában folyton figyelmen kívül kerül. Jól hangzó kulcsmondat, hogy "nem lehetséges végtelen növekedés egy véges bolygón", mint ami a Degrowth-mozgalom jelmondata is, de van benne egy fontos logikai hiba: a gazdasági növekedés miért ne válthatna pályát, miért ne lehetnének a bolygóval harmóniában való létezést lehetővé tévő innovációk a gyarapodás új motorjai? Szélparkok olaj helyett, mikrotranzakciók központi költségvetések helyett, 100% fedezettel kihelyezett hitelek a hitelek hitelezésének hitelezése helyett, fürkészdarazsak a permetezőszerek helyett, tudjuk, miről beszélünk. A rendszerkritika nem szokta számításba venni az innovációs óravisszaállításokat. (Egyébként megvannak ennek a vélt, kemény növekedési korlátnak a tényleges okai és összefüggései, melyekre ebben a posztban biztosan nincsen mód kitérni, de ennek a témának a hiánya egy fontos hibája a vonatkozó diskurzusnak, mert így nem eléggé komolyan vehetők ezek a kritikai filozófiai credók.)

A teoretikai keret másik  fatális hibája visszavezet a biológiához. Mint említettük, a biológiában szublineáris növekedés tapasztalható, mely egyszerűen úgy is megnyilvánul, hogy minél nagyobb vagy, annál lassabb az életed, például a szívverésed, az emésztésed, a szerveid működésének ciklusa hosszabb, és így tovább, mindenki tudja és érzi a különbséget az egér pörgős rohangálása, és az elefánt nyugodt kérődzése között. Ezek a hálózati tulajdonságokból következnek. A szociális interakciók hálózata azonban szuperlineáris: az élet tempója növekszik, a mérettel arányosan. Egy újabb közhely, matematikai alátámasztással. Mi következik ebből?

Ha az életünk tempója arányosan növekszik az urbanizáció révén, és ha a nyílt végű gazdasági növekedéshez innovációs ciklusnak kell történnie, akkor ezen innovációknak egyre gyorsabban kell bekövetkezniük a rendszer fenntarthatóságának megtartásához - mint ahogy ez történik is a valóságban.

Ezt a kettős gyorsulást Geoffrey West a következő hasonlattal írja le: egyre gyorsabban pörög alattunk a mókuskerék. Egy bizonyos tempónál a mókuskerék szétvetné magát, mert az anyaga nem bírja el a terhelést, ezért még ezelőtt a pont előtt át kell ugranunk a szomszédos mókuskerékre, mely más anyagból van, és még gyorsabban tud pörögni. Egy idő után ezt is úgy bepörgetjük, hogy megint ugranunk kell, de egyre kevesebb idő alatt elérjük ezt a sebességet minden mókuskeréken. A megfigyelés azt mutatja, hogy a nagy, fontos, áttörést okozó innovációk pontosan ilyen exponenciális módon követik egymást történelmünk során. A számítógéptől 25 év alatt jutottunk el a modern információs technológiáig, de évezredekbe telt eljutnunk a kőtől a vasig. Az "óravisszaállító" innovációk egyre gyorsabban jönnek, és kell, hogy jöjjenek.

Ezek a fatális hibák jellemzik a végtelen növekedés teóriáját, mely viszont a skálázódás révén az adatokban, tapasztalati úton nyilvánvalóan megjelenik. 

 Eddig a matek, innen már, ahogy prof. West megjegyzi, tisztán spekulatívan elmélkedünk a fentiek tapasztalatairól, nem a kemény matematikai törvényekről értekezünk.

Reductio ad absurdum: Ez a rendszer nyilvánvalóan nem fenntartható. Egy idő után, mindezek alapján, már folyamatosan ugrálnunk kell, és akár évek, sőt, hónapok alatt el kellene jutnunk egy következő meghatározó innovációig, mint mondjuk az IT-forradalom, ami nyilvánvalóan lehetetlen. 

Ha ez igaz, akkor meg kell változtatni a növekedésünk szuperlineáris jellegét, és itt ki kell térnünk a fenntarthatósággal kapcsolatos néhány általánosságra.

Mindannyian középkori királyok színvonalán élünk. Az a kényelem, amely egy átlagos nyugati középosztálybeli  számára hétköznapi, valóban meghaladja a középkor legnagyobb fényűzését, nem fázunk, biztonságban vagyunk az időjárás viszontagságaitól, a vadaktól, békében élünk, változatosan étkezhetünk, rengeteg kívánságunk azonnal teljesíthető - ez az ősi mesék álomképe.

Ha ki akarunk kerülni egy, e számok alapján nem fenntarthatónak tűnő, tehát rendszer-összeomlással járó kimenetelű forgatókönyvből, akkor annak alapját, a "növekedés" tisztán ökonómiai ideáját kell lecserélni valamilyen szocio-ökonómiai fogalomra, amely az "életminőség" fogalmához közelít. Ehhez pedig valamilyen forradalmi viselkedésmódra (revolutionary behaviour) lehet szükség.

 A szuperlineáris-szuperexponenciális növekedés hatása, hogy a társadalomban vannak olyanok, akik "obszcén" módon gazdagok. Bill Gatesnek nyilvánvalóan nincs szüksége 16 milliárd dollárra, és ő lenne az első, aki ezt bevallja, mint ahogy többségünknek sincs szüksége a saját életstílusára valójában, nagy házra, több autóra, csupán egyéni kapzsiságunk tart minket ezen a pályán, és valószínűleg ebben van szükség fundamentális változásra. Jelenleg többet akarunk. Hétmilliárdan vagyunk, maholnap tízmilliárdan leszünk, és mindannyian ezt az életet akarjuk, amit ma a fejlett társadalmak élnek. Milyen élet is ez?

Az élet fenntartásához, a metabolizmus működtetéséhez 100 watt energiára van szüksége egy embernek. ("alapvetően villanykörték vagyunk", ahogy West fogalmaz) A vadászó-gyűjtögető elő-társadalmakban az egyéni energiafogyasztás 200-300 watt volt. Egy átlagos mai amerikai energiafogyasztása 11 000 watt. Ez egy 30 tonnás állat (kb 12 elefánt) létfenntartásához lenne elegendő, és ez az életszínvonal a minimális elvárás az emberek többsége számára, ezt az energiamennyiséget kultúrától függetlenül szinte mindenki nagyon szívesen elhasználná. 10-11 milliárd emberre vetítve pedig nagyon nehéz valamilyen rendkívüli, drámai mértékű változás nélkül fenntarthatónak látni a társadalmunk rendszerét.

A Római Part tervezett beépítése ismét aktualitást ad a modern városok és az őket átszelő folyók közötti szerves, lélegző kapcsolat, kölcsönös erőforrás-hasznosítás témájának.

A permakultúra tizenegyedik alapelve szerint a szélek, a határok az elsődleges és legfontosabb zónái egy adott élettérnek. Könnyű megérteni, miért: a széleken mindkét határos élettér hatásai érvényesülnek, ezért ott a leggazdagabb a diverzitás, hiszen a mindkét területen otthonos fajok egymással is találkoznak, és ehhez még jönnek a kifejezetten az átmeneti zónát kedvelő életformák is. Ezért olyan fontos élőhelyek az ártéri erdők, a folyótorkolatok, vagy akár a rétek és erdők határterületei.

A modern városok és folyóik kapcsolatának történelme hullámzó, az egykor a települések koszorúereiként szolgáló természetes folyóvizek sok esetben óriás szennyvízelvezetőkké váltak, teljesen leválva az őket körülvevő metropoliszok élettereiről. Budapest tankönyvi esetté fejlődöt e tekintetben, a rakparton húzódó autópályáival, melyek hatásait tompítani próbálják az olyan kezdeményezések, mint a Plázs, és az olyan csoportok, mint a Valyo.

A Blue Green Dream projekt célja, hogy várostervezők, mérnökök, vízügyi szakemberek együttműködésével megoldásokat dolgozzon ki a modern nagyvárosok olyan problémáira, mint a túlhevülés, az áradások, vízellátási zavarok, zajterhelés, szennyezett levegő, elsősorban az esővíz elfogásával és betárolásával, illetve a városi vegetáció fejlesztésével, leginkább zöld tetők révén. A növényzet felszívja a vizet, segít hűvösen tartani a tetőket, a város klímáját pedig természetes módon kondícionálja. 

Emberhalálokkal dobálózni eléggé bulvárízű fogás, mégis tagadhatatlan, hogy akár egy fokos hőmérsékletcsökkentéssel ezrek életét lehetne megmenteni - a 2003-as európai hőhullám direkt oka volt ötvenezer városlakó halálának.

A Blue Green Dreamben leginkább oktatási intézmények és néhány hi-tech vállalat vesz részt, de a brit szupermarketlánc, a Sainsbury is beszállt egy 120 ezer eurós PhD kutatás finanszírozásával, amelytől jelentős energia-megtakarítást remél. Az ilyen üzletekben üzemelő számos hűtő- és fűtőberendezés rengeteg elillanó hőt termel feleslegesen, ennek hasznosítása az áruházlánc célja. A teherautó-forgalom zaját pedig növényfallal tervezik tompítani.

A klasszikus berlini repülőtér, a Tempelhof főépülete sokáig a világ legnagyobb területű összefüggő tetőzetével rendelkezett, és még most is a harmadik helyen áll ezen a listán. Erre a tetőre most az esővíz betárolására és hasznosítására alkalmas rendszert telepítenek, a kísérlet célja, hogy megvizsgálja, mennyi vizet takaríthat meg ezzel a német főváros. Hasonló kék-zöld projektek indulnak Párizsban és Rotterdamban is.

London városa rendszeresen komoly EU bírságot fizet a Temzébe vezető szennyvízcsatornák gyakori túltöltődése miatt. A "kék-zöld" megoldások segíthetnek a városnak a rendszerre alkalmanként ránehezedő rendkívüli nyomás tompításával, hasonló megoldásokat már sikeresen alkalmaztak Philadelphiában, Portlandben és Melbourne-ben.

A Blue Green Dream a Climate-KIC keretében zajló, első körben négyévesre tervezett projekt. A Climate-KIC (Knowledge-Innovation Community, Tudás-Innovációs Közösség) az EU (budapesti székhelyű) innovációs központjának (EIT) egyik munkacsoportja, amelyben innovatív cégek, oktatási intézmények és a közszféra képviselői dolgoznak együtt fenntarthatósági projekteken, és amely saját önkéntes-hálózatában több Klímanagykövet is képviseli hazánkat. A hálózat egy brit PR-szakértő önkéntesét éppen a Nagykövetséggel (illetve a magyar Ozone Network tévécsatorna szerkesztőségével) kapcsolta össze ez a program. Helen Salisbury-nek jómagam mutathattam be a Nagykövetség tevékenységét, amíg veterán tagjaink Spanyolországban ismerkedtek helyi kezdeményezésekkel a Climate KIC évente megrendezett rotációs, helyi szintű kapcsolatépítő szakaszában, november végén.

A Római parti események  egy szép, rekreációs, természetes övezet megtartását követelő civilek, és a terület ingatlanfejlesztésében érdekelt gazdasági-politikai érdekcsoportok összecsapásának tűnhet. Azonban azt sem állítja senki, hogy a Rómain minden a legnagyobb rendben. Ha már itt van Budapesten az EU egyik legfőbb szellemi műhelyének koordinációs bázisa, amely a városok és a természetes megoldások optimalizálásával törekszik  az élhetőbb Európa megteremtéséért, és ha a Blue Green Dream projektbe szabadon lehet nevezni bármilyen európai projektet, vajon nem lenne -e érdemes a Római Part fejlesztését a "Hippik versus Tőke" narratívából kiemelve a civilek, az önkormányzat és a magántőke együttműködése felé terelni, akár egy budapesti kék-zöld projekt kezdeményezéseként?

Szemcsés Hangullámokon Megszakadó Vétel #04 by Susnyas Transmissions on Mixcloud

Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #04 - Timewave Zero

LETÖLTÉS itt.

A Susnyás negyedik podkaszt adásában ökoblogger interjúvol ökobloggert: Pacsuta Péter Jánossal, a méltán népszerű GreenR blog szerzőjével beszélgetünk, többek között hazánk termőföld-birtokrendszerének aktuális anomáliáiról, az öko-elvek kommunikációs kényszerpályáiról, városi kertekről, az elején memetikai monológ a 2012 December 21 - jelenségről.

Város-vidék, offline-online, tudomány és konteó, anyagi és virtuális valóságszintek keverednek és interferálnak egymással, a Frisco hátsó termében.



Linkek, jegyzetek:

- Ángyán az Ökopolisz rendezvényén

- Ángyán a gazdafórumon

- Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport

- Definíciós problémák

- Carolyn Steel előadása a TEDen: Hogyan formálja az ennivaló a városainkat?

- A növekedés határai

- Habermas életvilág-elmélete néhány mondatban

- www.adbusters.org

- Lányi András: Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható?

- Trilaterális Bizottság

- Frisco

Zene: 

http://susnyas.blog.hu/tags/podkaszt

A Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel a késő éjszakai beszélgetős és zenés rádióműsorok hagyományait követi, de változatos rádiós műfaji megoldásokat keverve - a riporttól a montázson át a hangjátékig -invitálja a hallgatót egy 1 órányi és 11 percnyi audiótripre, minden hónap utolsó napján, vagy teljesen máskor.

Mire jó a podkaszt?

Az odafigyelős rádióműsorok hallgatásának a XXI. században is van létjogosultsága. Sétához, tömegközlekedéshez, bringázáshoz, magányos kutyasétáltatáshoz, diótöréshez, borsófejtéshez, horgászáshoz, takarításhoz, copy-paste melókhoz, vagyis minden olyan tevékenységhez jó, amihez nem kell koncentrált értelmező agykapacitás. Zenék mellett illesszünk podkasztokat is médialejátszó-eszközünkre, és ismerjük meg új oldalairól a világot!

Lesz majd direkt RSS és iTunes link is, ha belenövünk.