SUSNYÁS

Assissi Szent Ferenc Naphimnuszára utalva, Laudato Si (Áldott légy!) címmel csütörtökön 180 oldalas enciklikát adott ki Ferenc pápa, melyben az ökológiai gondolkodás kulcsfontosságát hirdeti. A pápa a fosszilis energiahordozókon alapuló energiagazdálkodás leépítését szorgalmazza, hangsúlyozza a "hatalmasok" felelősségét, és a gazdagok súlyos "társadalmi adósságáról" beszél, amelyet meg kell téríteniük az egyenlőtlenségben élő társadalmak felé, hogy az emberiség kilábalhasson abból a "halom mocsok"-ból, amivé "közös otthonunkat" tettük. A pápa enciklikája a teljes katolikus egyház hivatalos állásfoglalásának számít. Ezen állásfoglalás mostantól nem csupán lehetővé teszi a hívek számára a "zöld" gondolkodás szerinti életvitelt, hanem egyenesen kötelezővé teszi azt.

Ott kezdeném ezt a posztot, hogy technikai sportok iránti rajongás és a "természet szeretete" kicsi koromtól jellemző rám. Amióta az eszemet tudom, imádtam a Forma-1-et, a motocrosst, a rally-t, és odáig voltam a David Attenborough filmjeiben és Gerald Durrell könyveiben megismerhető állatvilág dolgaiért, amit ma biodiverzitásnak, bioszférának, ökológiai rendszernek mondanék, akkor viszont, kölyökként, csak valami meghatódott tisztelettel figyeltem az állatok és növények különös, evolúciós alapú harmóniáját, amiben valami mély értékességet éreztem.

Akkor még nem egy felismert, átgondolt dolog volt, hogy miért fontos, hogy tudomásul vegyük, hogy a civilizációnk része ennek az egésznek, és hogy milyen válságjelenségek mutatják, hogy ez a tudomásul vétel vagy nem történt meg, vagy nem ennek megfelelően alakítjuk a dolgainkat. Sajnáltam a kihaló állatokat meg a szennyezett tájakat, és ennyi. Aztán tizenévesen elkezdtem haragudni a gonosz nagyvállalatokra és korrupt politikusokra, akik azon nyerészkednek, hogy mérgezik a talajt meg a vizeket. Már bőven egyetem környékén, vagy azután jutottam el az egyéni, állampolgári, fogyasztói döntések hatásáig, súlyáig, ezekben a dolgokban. Jópár éve elkezdtem gáznak érezni a Dakar Rally - amit egyébként szintén imádtam persze - borzasztó szimbolikáját, azt, hogy a gazdag európai fehérek kislapáttal mennek szarni a homokdűnék oldalába reggelente a szakaszokat záró táborokban, és olyan gépekkel csapatnak át az akár masszívan éhező emberek falucskái között, amik az ő szemükben jöhetnének egy másik bolygóról is. És valahogy kínos volt nézni a Forma-1 időmérő edzéseit abban az időszakban, amikor az aktuális szabályok miatt a versenyzőknek kifejezetten a lehető legnagyobb fogyasztásra kapcsolva kellett körözgetni, hogy az ennyivel is könnyebbé váló autóval szórjanak aztán néhány igazán gyors kört a végén.

De úgy voltam vele, jó, nehogymár a technikai sportok csúcsánál vegyünk figyelembe öko-elveket. Ezek a versenyek az emberi és technológiai teljesítőképesség ünnepségei. A rendszer ennyit kibír, nem a futamoktól fog megborulni a Föld klímája. 

Ha ezen rugóznánk, az olyan szintű képmutatás lenne, mint amikor a popmagazinok újságírói azon fanyalogtak kéjesen, hogy Jay Kay, a Jamiroquai frontembere mekkora környezetvédőnek mondja magát, aztán mégis mennyi sportkocsija van. Elég hitvány, irigy gúnyolódás ez, langymeleg demagógia, átgondoltság nékül. 

Ha ugyanis rendszerben nézzük a dolgokat, akkor ez a csávó, akinek a slágerei a világ minden táján toplistásak voltak, az egyébként általában a nettó életélvezet, a hedonista agyeldobás szellemében mozgó funky műfajában csomó ökotudatos kifakadást énekelt bele a rádióhallgatók millióinak fejébe. Ilyen például a sajátosan keserédes We're Too Young To Die, de éppenséggel a gigasláger, a Virtual Insanity is a madáchi falanszter réméről szól, arról, hogy miközben mindent kényelmesebbé akarunk tenni, vajon valóban célon tartjuk -e a dereglyét, mert hát nagyon nem úgy tűnik. És ezekkel a hatásokkal - még ha nem is pont ettől és pont ott, a partyn fog megvilágosodni a kikapcsolódni vágyó polgár - szerintem bőven "offszettelte" azt a károsanyagot, amit az örömautózásai során kibocsátottak a kocsijai (vagy a magángépe, és a vélhetően a celeb életforma igen nagyméretű ökológiai lábnyomának egyéb összetevői, ha már itt tartunk, ostoba firkász barátaim).

Aztán lassan eljutottam odáig, hogy hát igazából már egzisztenciális kérdések vannak az asztalon, nem csak az, hogy szegény jegesmedvék, mert hát a gazdasági válság, a háborúk, a globális terror, az éhezés és pazarlás, mind-mind ugyanannak a nem-felismerésnek a hatása, szóval végülis igazából nincs olyan, hogy egy adott platformon, médiumon el lehet tekinteni attól, hogy ezekre a dolgokra tekintettel vagyunk. Szóval ja, aki jó arc akar lenni, az mindig legyen már öko. Az F1 is legyen az, akár. Nincs idő kompromisszumokra. De mondjuk én szigorú vagyok, illetve ez itt végülis egy ökoblog.

És akkor most 2015-ben, jövő hét végén, meg fognak rendezni egy nagyon állat autóversenyt, amiben minden van: színes autók, elvitathatlan tehetségű pilóták, high-tech csapatok - 100%-ban megújuló energiával meghajtva. 

Konkrétan napenergiával. Ez úgy van, hogy tavaly ősszel elindult a Forma E. A Forma E nagyon menő dolog, egy rövid ideig külön blogot szenteltem neki, és az e-mobilitás egyéb ügyeinek, amit egyelőre parkoltatni kényszerültem - ebből a posztból képbe lehet kerülni a koncepcióval.



A lényeg: szabvány, egyforma, elektromos hajtású formakocsikkal indul a széria. A bajnokságban az autók fejlesztésének engedélyezését lépcsőzetesen vezetik be, minden évben újabb elemekhez lehet hozzányúlni (ez azért jó, mert kontrollált keretek között tartja a költségeket). A csapatok között találhatunk nagymúltú autósport-istállókat és az elektromos hajtásban érdekelt cégeket is, ráadásul szinte az összes tehetséges, még fiatal, ex-F1-es pilótát sikerült leigazolni a sorozatba. Nagyon sok szempontból patent, jól összerakott koncepció, az első futamok izgalmasak és sikeresek voltak, és a következő szezonban is mind a 10 csapat rajthoz fog állni, és 8 különböző konstruktőr kezd bele a fejlesztési versenybe. Itt be is fejeztem, lelkendezek eleget róla a Voltázson.

A következő verseny Miamiban lesz, és a versenynap teljes áramigényét a közeli naperőmű fogja biztosítani. Egy kis reklám: a szériával leszerződő Florida Power & Light önmagában 225 Mw kapacitást épít ki 2016-ig, csak Floridában.

Adná magát, hogy ideszúrjam: a magyarországi szolár kapacitás nagyjából 12 Mw körüli jelenleg. De minek? Hazánk közel sem átlagos ebben a témában, bőven az elmaradott térségek közé tartozik, már a szomszédban is mindenki előz minket. Nálunk a fogyasztó megszokta, hogy az energia és a víz egy vezetéken jön be a lakásába, a politikus meg megszokta, hogy ezt lehet bekapcsolni, meg kikapcsolni, és szabályozni az árát. A jelek szerint ez mindenkinek jó is így. Hiába lehetne a Kárpát-medencéből pillanatok alatt egy ökoszociális édenkertet varázsolni, benne boldog, kiegyensúlyozott emberekkel, jelenleg minden folyamat az ellenkező irányba mutat. Lapozzunk.

A 100%-ban megújulókkal futó autóverseny bombasztikusan hangzik, de igazából csak a napenergia miatt ad ez alkalmat egy blogposztra. A Forma E ugyanis minden egyes egyéb futamon úgynevezett Aquafuel generátorokkal állítja elő az akkumulátorokba töltendő áramot, ami eleve egy rendkívül környezetbarát megoldás. Azért kell odatenni a leírásokban a "virtually" szót (a magyar "szinte" egy fokozottabb jelentésű megfelelőjét) a technológia zéró emissziós mivoltára hivatkozva, mert a cucc "mindössze" kb. 90%-al kevesebb károsanyagot bocsát ki, mint a hagyományos üzemanyagok. Glicerinnel működik, ami a biodízelgyártás mellékterméként rendelkezésre áll, de algából is gyártják, amit ott termelnek, ahol hagyományos haszonnövény nem élne meg. 

Természetesen a Nap ennél is tisztábban dolgozik, de a hagyományos fosszilis alapú mobilitáshoz képest mégis egy másik dimenzió az aquafuel is. És fenntartható. 

Két kiegészítés még a fentiekhez: 

- Sosem értettem, és eléggé felháborít, hogy a bioüzemanyagokkal kapcsolatos vitákban az mindig előjön, hogy az előállítás módja mennyiben fenntarthatóbb, mint a fosszilis energiahordozóké, de azt ritkán vesszük számításba, hogy az etanol és a biodízel károsanyag-kibocsátása szinte nulla, ami a fosszilis alapú üzemanyagoknak, hát, mégiscsak az egyik legnagyobb externáliája, azon kívül, hogy egyre körülményesebb kiszedni a naftát a föld mélyéből. 

- Ennek megfelelően az elektromos autózásnak természetesen fontos előnye, hogy nincs károsanyag-kibocsátás. De az is fontos szempont, hogy áramot bizony sokkal könnyebb fenntartható és karbonsemleges módon előállítani, mint a hagyományos üzemanyagokat. A Forma E koncepciójában külön megsüvegelendő, hogy nem csak a zéró emissziós közlekedési technológia kommunikációjára fektetnek hangsúlyt, hanem a széria vezetése a totális karbonsemlegesség irányába tolja el az egész versenyszériát. Ez pontosan arra a holisztikus gondolkodásra jó példa, aminek a hiánya okozza civilizációnk súlyos gondjait.



Szóval az azért jópofa érzés, hogy manapság már kompromisszummentes, tudatos átéléssel lehet kiváló autóversenyzést is élvezni.

Március 14-én lesz a Miami ePrix. Az eddigi versenyek fent vannak még YouTube-on is.

Talán mert nincs saját tengeri kijáratunk, és csak nyaralni járunk a tengerpartra, de viszonylag csendesen fogadta a magyar média a keddi hírt, hogy Nagy-Britannia a jövőben nem ad anyagi támogatást a menekülteket a Földközi-tengerből kihalászó Mare Nostrum akció folytatásához.

Egy évvel ezelőtt, 2013 októberében 500 menekült lelte halálát a tengerben, a Lampedusa-katasztrófában. Általában a tömeghalál az egyetlen olyan médiajelenlétet generáló válságesemény, amely sikerrel kecsegtethet a közvélemény figyelmének egy rendszerszintű problémára irányításában, olyan mértékben, amely a döntéshozókra is nyomást gyakorol. Ez ekkor sem volt másként, az olasz hatóságok közleményekben kérték az EU-tagállamokat, hogy legyenek szívesek besegíteni a menekültáradat kontrollálásában, ne pedig az olaszok problémájaként értelmezzék a kéretlenül a dereglyéiket a felségvizekre navigálókat, majd beindították a Mare Nostrumot, melynek keretében több pénzt, több embert, több hajót, több repülőt állítottak hadrendbe az eszkábált és túlzsúfolt hajóikkal veszélybe sodródó afrikai menekültek megsegítésére. 

Az elmúlt egy évben 150 000 embert halásztak ki a habokból.

2500-an nem voltak ilyen szerencsések, nekik az volt az utolsó útjuk. Mármint ennyien haltak meg csak bizonyíthatóan, a pontos számokat nem ismerhetjük.

A Mare Nostrum véget ér, felváltja a Triton - harmadakkora területen, kisebb büdzsével, az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex keretein belül. Az olasz hadsereg hivatalosan nem készül a Mare Nostrum feladására, hivatalos értesítést erről nem kaptak. A kormány megosztott. 

A britek nyilatkozata, aktuális külpolitikai irányvonaluk fényében nem meglepő. A konzervatív miniszterelnök egyre kétségbeesettebben próbál udvarolni az egyre erősődő, az EU-ból kilépéssel kampányoló UKIP szavazóbázisának. A brit értelemben szélsőjobbos, populista, saját megfogalmazásban libertariánus párt a szavazóbázis harmadát tudja maga mögött, gyakorlatilag felzárkózott a Munkáspárt és a Konzervatívok mellé, háromtényezőssé téve a brit politikai palettát. A párt egyik legfontosabb vesszőparipája nyilván a közép-európaiak bevándorlása, és minden egyéb immigráció. A birt külügy indoklása különösen szánalmas: azért nem szabad erőltetni a mentőakciókat, mert az bátorítja a menekülteket az elindulásra. Ez kicsit arra emlékeztet, amikor az egyházak azért nem támogatják a gumióvszeres felvilágosítás terjesztését, mert a nemi úton terjedő betegségek természetes gátat szabnak a promiszkuitásnak, és szexelni úgyis csak gyermeknemzési céllal szabad.

 A brit üzleti élet számos vezetője azonban kritizálja Cameron pánikszerűnek ható ígéreteit a bevándorlás megfékezéséről, szerintük ugyanis Nagy-Britanniának igenis alapvető szüksége van erre a képzett munkaerőre...

Eközben egy olasz falusi polgármester hasonló következtetések mentén szervezi települése jövőjét. A bevándorlásban nem csak viszályt és fenyegetést lát, hanem új élet lehetőségét, saját települése számára is.

Egy évvel ezelőtt Domenico Lucano dühösen verte az asztalt a lampedusai katasztrófa halottaiért tartott virrasztás mécseseivel bevilágított félhomályban, a dél-olasz Calabria egy falucskájában, Riacében.

"Meg kell mutatnunk, hogy ez megérintett bennünket... de sírdogálni nem elég!"

Lucano már egy évtizede keresi, mit lehetne tenni, inkább több, mint kevesebb sikerrel. 1998-ban mintegy 200 kurd menekült (hát igen, a kurdokat aztán igen régóta tépi a balsors, nem csak mostanában használja őket élő pajzsként Erdogan az ISIS ellen) vetődött a közeli partokra. A polgármester nem várta meg amíg felpakolják őket a bevándorlási hivatal teherautóira, hanem az egyre üresebb, öregedő falu lakatlan házaiba fogadta őket. Az itt megszokottnál jóval barnább arcocskák jelentek meg a helyi iskola padjaiban, ami viszont így megmenekült a bezárástól.



A falu a kihalás szélére sodródott már a menekültek érkezése előtt, hiszen mindenki, aki tudott, elment Észak-Olaszországba munkát vállalni. "Torino mellett van egy falu, ahol több a riacei, mint Riacében." magyarázta a polgármester. Ismerős mintázatok, nem igaz?

A falu természetesen támogatást húz az államtól a menekültek befogadásáért. Azt kell azonban észrevenni, hogy ez ebben a formában jóval gazdaságosabb, és minden érintett számára hatékonyabb, emberibb és olcsóbb, mint táborokba zárva vegetatív életformában tárolni ezeket az embereket, az állam pénzén. A támogatás segítségével helyi kézművesműhelyeket tudtak beindítani, amelyekben tradicionális foglalkozásokat űznek a letelepedők: kerámiáznak, egy afgán nő üvegmozaikot rak, egy nigériai férfi szőni tanul a helyi idős asszonyoktól, egy ghánai a szamarakkal foglakozik, amik a szelektív hulladékot gyűjtik be kis kocsikon. Ráadásul a menekültekkel kapcsolatos feladatok ellátása a helyben maradó olaszok számára is teremt munkalehetőségeket.

A vad dél-olasz tájon a helyi önrendelkezés erősödése persze szemet szúr. A N'Drangheta lőtte már be az étterem ablakait, ahol Lucano vacsorázott, máskor megmérgezték a kutyáit. A bürokrácia útvesztőiben is sokszor elvesztek már: amikor elapadtak az egyébként jogos források, a polgármester az éhségsztrájkkal fenyegetőzött,  demonstrált a siker érdekében.

Azt is lényeges látni, hogy a bevándorlók többsége nem állandó vendég. Miután megvetik a lábukat, megtanulják a nyelvet, és megkapják a papírokat, sokuknál eljön az a nap, amikor újabb prioritások válnak fontossá, és folytatják az utat a nagyvárosok felé, hogy egyetemre menjenek, vagy tanult szakmájukban helyezkedjenek el - de ekkor már sokkal jobb életesélyekkel, szinte európai polgárként indulnak el. Nagyobb valószínűséggel válik belőlük adófizető polgár, mint a szociális ellátórendszert terhelő deviáns.

Eközben Dortmundban: 

Bevándorló-szimpátiával heccelik ellentáborukat a dortmundi ultrák.

Néha a legvalószínűtlenebbre is sor kerülhet. Az esélytelen válik normává, a régen rögződött kifogásokat elsöpri egy váratlan fejlemény.

A Mare Nostrum és Riace történetéről konklúziókat, gyakorlatban hasznosítható tanulságokat egyelőre nem vonok le ennek az amúgyis hosszabb posztnak a végén már. Csak egy idézettel szeretnék zárni most, amihez még többször vissza fogunk térni a következő posztokban, mert a Hosszú Vészhelyzet korszakához bölcs útravalót kínál:

"Talán a legjobb, amit tehetünk, ha összeszedjük azokat, akikkel ésszerűtlen foglalkozni. A kitaszítottakat, a kallódókat, az excentrikusokat és a homályos múltú sötét alakokat, akinek nincsen semmi jobb dolguk. Ha adunk nekik némi erőforrást és gondoskodunk szórakoztatásukról. Ha feltünésmentesen, a radar alatt tartva vezetjük a műveletet, és valamilyen elfogadható közösségi célú arculatot adunk neki, különben az éledező közösségünket felfedezi, lezárja, és szétszórja az összeomlás előtti hivatalosság."

Források:

Guardian - The tiny Italian village that opened its doors to migrants who braved the sea

Guardian - Italian navy says it will continue refugee rescue mission despite plan to scrap it

Independent - Cutting EU immigration will backfire, say employers

A bolygón élő összes emberi lény 40%-ának van már napi szintű internethozzáférése. Az évtized végére a teljes fajunk be lesz drótozva, maximum ott nem, ahol nagyon nem engedik. De hiába betonfal. Géppuskafészek. Az információt analóg módon nem lehet már blokkolni. Ez az egyik legnagyobb veszély, ami ránk leselkedik, és a legnagyobb szerencse, ami jellemzi társadalmunkat.

Az alábbiakban Raymond K. Cunningham világutazó beszámolóját adjuk közre a kommunista-indusztriál rémálomból, ahová évente ellátogat.



Ha azon szerencsések közé tartozol, aki Phenjanban él, az kibírható. De nagyon kevés dolgot lehet venni. A szappan, az élelmiszerek többsége, az alsónemű, gyógyszerek és rengeteg más dolog igen szűkösen áll rendelkezésre. A liftek nem működnek. A kád arra van, hogy vizet tároljanak benne. A vécéket nem lehet lehúzni. A boltokban gyertyával világítanak.

Ez a kapcsolatok társadalma. Az anyagi létezésed függ attól, hogy kiket ismersz, kik a rokonaid. Ha elszakadnál a a családodtól, véged van. Ha van keményvalutád, akkor kicsit könnyebb. A nagy többségnek nincsen.

Azok a milliók, akik falvakban, kisvárosokban tengődnek, főleg fizikai munkából, folyamatos gyötrődésben élnek. Az ablakokban nincsen üveg, a vizet kútról kell merni, nehéz élelmet keríteni a családnak, az áram folyton elmegy, az orvosi ellátás szívonala tragikus, gyenge a fűtés.






Hasonlít a helyzet a vidéki Kínához, de az ottani gyerekek színes játékaiból és viszonylagos jólétéből itt semmit sem látsz. A ruházatuk általában megfelelő, de az életkilátások nem kecsegtetőek.

Az élet a rezsim körül forog. Az oktatás a rezsim körül forog. Az alábbi kép egy általános iskola egyik indoktrinációs termét ábrázolja, ez a Kim Jong-il Szoba.




Az élet ütemét a 48 órás munkahét határozza meg. Láttam középiskoslás srácokat árkot ásni, egyemetistákat fizikai munkát végezni a durva időjárási körülmények között. Olyan, mintha egyfolytában le akarnák foglalni őket valamivel. A rezsim mindenhol látható. Ez a dombormű Wonsanban van, de minden tele van velük, ez sehol sem jellemző. A Szovjetunióban keresni kellett őket, a demokratikus Koreában ez a norma.




Propaganda-dzsipek járják az utcákat. A hangosbeszélők hajnal öttől éjjel tizenegyig bömbölnek. A falvakban a házak már kezdenek düledezni. A vidék azért élte túl az 1996-97-es éhínséget, mert önellátó volt. 

Raymond további fotói itt találhatók. 

Disclaimer: A leírás ebből a Quora-válaszból származik, a "Milyen az élet egy átlagos polgár számára Észak-Koreában?" kérdésre készült válasz. Királyság a Quora, használjátok.

Pop-up store-ok nyíltak városszerte a Nyitva fesztivál keretében. A migránsok ügyét kreatív módon megjelenítő Kult by Menedék megnyitójára mentünk el.

Október 1-én elstartolt, és egész hónapban tart a Nyitva fesztivál. Az újabb, a kihasználatlan városi tereket okosan hasznosító események sorába illeszkedő feszt létrehozói kiadó üzlethelyiségeket gyűjtöttek csokorba, és egyhónapos pop-up store-okká alakítják őket, pályázaton kiválasztott szervezetek projektjeinek lehetőséget nyújtva.

A Magyarországra érkező menekültek ügyét támogató Menedék Egyesület kilenc művészt kért fel, hogy grafikusan jelenítsék meg a különböző kultúrák találkozásában rejlő lehetőségeket.

A hangsúlyosan átmeneti, és erre a hangulatra okos beltéri dekorációkkal rásegítő Káldy Gyula utcai üzlethelyiséget teljesen megtöltötték a kezükben borospoharakkal a kétszintű térben falra nyomott formában is jelen vannak az alkotások, a galérián a ruhadarabokból lehet válogatni, míg lent a Naspolya Nassolda jóvoltából kóstolhatnak meg nyers vegán egészséges nassolni valókat a betérők.

Az első – afgán menekült gyerekek rajzait gyűjtő – kollekció után most feltörekvő és már neves művészeket kért fel az egyesület a migráció, sokszínűség témáit feldolgozó alkotásaik felhasználására. A provokatív, vicces, vagy szimplán menő grafikákkal nyomott ruhák egyedi darabok, megvásárlásukkal  az egyesület munkáját, így a migránsok és menekültek társadalmi integrációját lehet segíteni, a sokszínűség szépségének üzenetét erőltetettség nélkül közvetíteni.

A trikók, pólók mellett hosszabb felsők is akadnak, a grafikák többnyire kedves könyvillusztrációkra emlékeztetnek. Kedvencünk a sakktábla mellett álló tweedzakós róka és kopó kettőse egy “úgy űnik, van egy közös hobbink” üzenettel.

A divatüzlet-kiállítótér falait a Színes Város művészei díszítették a ruhákon látható grafikákkal rezonáló festésekkel.

A vernisszázs házigazdája, a Kult by Menedék brand managere, Kovács Boglárka elmondta, hogy a hozzáadott értékkel bíró hétköznapi tárgyakban pont az a jó, hogy nem feltétlenül interkulturális üzenethordozóként nyúlunk hozzájuk. A céljuk, hogy az erre nyitott, de a témával nem napi szinten érintkező fiatalokat érjék el.

Ha valaki egy ilyen ruhát visel, akkor egy üzenet hordozójává válik, ami önmagában is gesztus: beszélgetések kezdeményezője is lehet, gondolatokat indíthat el. Éppen ezért vannak nagyon direkt kijelentéseket, felhívásokat megjelenítő ruhák, és vannak finoman rezonáló, szubtilisen kommunikáló, játékosabb darabok.

A pop-up store egész hónapban megtalálható a Káldy Gyula utca 7. szám alatt, de érdemes megnézni a fesztivál weboldalán a többi ideiglenesen beköltöző projektet is.

A fotók Kustos Nikolett és Lazin Damján munkái.


Ezzel a poszttal amúgy azért vártam majdnem egy hetet, mert megpróbáltam pár helyen megjelentetni, és több napot gondolkodtak rajta, mielőtt nemet mondtak. Mondjuk a Nők Lapja Café és a Marie Claire számára érdekes volt a sztori.

Szerintem a menekültügy egyébként jóval komolyabb súlyú dolog, mint amekkora a médiareprezentációja, és ha minden úgy megy tovább a világban, ahogy mostanában megy, akkor kifejezetten erőteljes hatása lesz a beinduló migrációnak Magyarországra is. Egyébként a menekülthelyzet jelenleg a II. világháború idejéhez hasonló mértékű, már most is. 

Úgyhogy tudtam egy jót beszélgetni erről Kováts Andrással - hamarosan ennek tanulságairól is posztolok majd.

Nemrég ismét ellátogattam a Helykeresők aktuális találkozójára. Ez egy olyan csoport, ahol az öko-életformák iránt érdeklődő, ökoközösségben élni vágyó városi arcok találkoznak egymással, és olyanokkal, akik valahol tartanak már ebben a történetben, ökofaluban élnek, önellátást közelítő gazdaságot visznek, vagy járják az országot vagy a nagyvilágot helyek, személyiségek, inspirációk, információk után kutatva. 

Az egyik főszervező, a földkeltés, többéves nagyszékelyi múlttal rendelkező permakultúrista kertész-informatikus Bőhm Géza ezúttal személyesen is meghívott, hogy a Bernece-projektről meséljek egy kicsit.

A találkozón aztán olyasmivel szembesültem, amivel eddig még soha. 

Számomra 4-5 éve kezdődött ez az útkeresés, megoldási modellek gyűjtése az aktuális társadalmi válságjelenségek enyhítésére, szociológiai és ökológiai inspirációk hatására, ezalatt jópár személyiséget, csoportot, vidékfejlesztőt ismertem meg, és akadtak közöttük polgármesterek is. De olyat még nem láttam, hogy egy polgármester deklaráltan ilyen "helykereső" embereket keressen azért, hogy reményei szerint velük állíttassa meg a település népességének fogyását, az elöregedést, a hanyatlás tendenciáit.

Alsómocsolád háromszáz fős népességű falucska Tolna és Baranya megye határán, Pécstől mindössze 25 kilométerre. Már vannak újonnan érkezett családok, akik folyamatosan ott élnek a településen, ők többnyire hollandok, beilleszkedésük zökkenőmentes volt. Dicső László polgármester a magyar ökofalvakat a kilencvenes évek eleje óta összekötő Élőfalu Hálózathoz fordult, itt találkozott az egyik helykeresővel. László érdeklődését felkeltették ezek a falvak, szeretné jobban megismerni működésüket és tapasztalataikat, megvizsgálni, alkalmazható -e ebből valami a falu számára, megfelelő -e ez az irány.

A szándékaik szerint a település egész rendezési tervét átdolgozzák azzal a céllal, hogy ez egy “befogadó” falu legyen. Sölétormos Jenővel együtt fognak dolgozni ezen, aki a somogyvámosi krisnavölgy vezetője volt, egy ideje a Helykeresők egyik pártolója és szellemi vezetője, a közelmúltban a kossuth téri egyhetes böjtje kapcsán vetült rá némi médiaérdeklődés.

A fiatalok faluban marasztalása reménytelennek tűnik, elvetették ezt az irányt. A településnek kell vonzóvá válnia: aki menni akar, az pedig menjen békével, aki jönni akar, jöjjön.

Ez a szándék, nincs még konkrét recept, de a jövevények befogadására akarnak hangsúlyt helyezni.

A településen egyébként működik például erdei iskola, 84 szálláshellyel, egy idősek otthona 42 férőhellyel, 17 hektár területen állattartó gazdálkodást végeznek, és van helyi pénzük. (!) Ez értelemszerűen a helyi áruk és szolgáltatások cseréjét segíti. A helyi gazdaságfejlesztési program keretében állatokat (liba, csibe) helyez ki az önkormányzat helyi lakosokhoz - ez manapság innovációnak számít, hiszen leépült az állattartás, a háztáji gazdálkodás vidéken, mindenütt. Minden megtalálható tehát, "csak ember kellene". Semmit nem érnek a projektek enélkül.

A faluban elég sok civil szervezet van. Az egyik az elszármazottak kapcsolattartására alapult, van patchwork klub, aminek tagja például egy angol hölgy, is akivel nem értenek szót, mégis jó a hangulat. Polgárőrség, idősek dalosköre, gyermek- és ifjúsági önkormányzat 6-21 évesek saját képviselő-testülete (!) valódi döntéshozatali helyzetekkel, tekecsoport. Mivel sokat pályáznak, sok rendezvényt szerveznek, kissé túl sokat is, hiszen az aktívak mennek el minden “szubkulturális” rendezvényre is.

Dicső úr tagja az Innovatív Polgármesterek Klubjának. Ez a kicsit misztikusan hangzó társaság nem rendelkezik saját webes jelenléttel, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségén belül jött létre, és mint kiderül, Dicső úr valójában az alapítók és ötletgazdák közé tartozik. 

 Itt merült fel a gondolat, hogy mivel ez a klub egy jó csapatnak tűnik, ez egy jó szűrés, akkor ezeket a településeket kéne végiglátogatni és felmérni, volna -e nyitottság az alsómocsoládi népességbővítési tervhez hasonló projektek indítására? 

Egyértelmű, hogy László szívesen látná a Helykeresőket egy többnapos látogatásra. Őt az érdekli, miért keres helyet valaki, és milyen az a hely, amit keres? 

Géza felhívta a figyelmet arra, hogy ez az igény nem annyira széles körben elterjedt. Sokan mozdulnának, de nem sokan mennének kis falvakba. Ezért Alsómocsolád megcélozhatja azt, hogy úgy is kommunikálja magát, mint az ilyen emberek befogadóhelye: ehhez viszont a falunak tudnia kell, hogy miért akarnak a helykeresők elmenni, vidékre költözni. Például a természet és az ökológia ilyen körökben jellemzően fontos. Ha Alsómocsolád ilyen központ szeretne lenni, akkor ebbe az irányba érdemes lehet tevékenykednie, ha ilyen irányba nyit, fejleszt a település, akkor meg fognak jelenni az erre fogékony érdeklődők. Mert mond ugyan néhány falu ilyet, de nem sok, és nem hangsúlyosan - tehát ez egy rés, egy lehetőség. A közösségfejlesztést intencionálisan bizonyára nehéz végezni - ezen lehetne esetleg úgy segíteni, hogy Alsómocsolád úgy építi fel az egész éves, pályázatokkal duzzasztott eseménynaptárát, hogy tematikájában teret enged az ilyen öko irányoknak. Így bekerül a település ennek a szubkultúrának a köztudatába, egyre többször mennek el, találkoznak ugyanazokkal az arcokkal, és közben gyakorlatban is formálódik a település a számára vonzó irányba (jurtakészítő tábor, szalmabála workshop, alkalmazkodó gyümölcsészet, stb), és ő maga is jobban megismerkedik a hely szépségeivel. Erre ráharaphatnak.

A beszélgetés konklúziója az, hogy a település rendezési tervének átalakítása mindenképpen megtörténik, és ehhez gyűjtenek információt, nyitottak a "célcsoport" felmérésére. A célcsoportot vonzó tematikus események sorozatán elkezdenek dolgozni, első körben egy egész hétvégés Helykereső találkozó lesz Alsómocsoládon.

A föld-, és házvásárlás témakörében elhangzik még, hogy a külföldiek jelenléte felnyomta az ingatlanárakat, ezért hoztak egy rendeletet: kétmillió forint kamatmentes kölcsönt adnak építésre, egymilliót vásárlásra. Az általános országos helyzettel szemben bőven van munkalehetőség a környéken - a két legfrissebb, hamarosan induló pályázati finanszírozású fejlesztés, amiről hallunk, az egy mini Planetárium, és egy valódi Boeing 737 szimulátor.

Polgármester úrnak ezután mennie kell, én csak emésztem a hallottakat. Én voltam 737 szimulátorban még a 90-es években, Athénban volt, akkor még összesen két hitelesített vizsgaközpont volt Európában, ahol lehetett a pilótáknak szimulátorozni. Nem tudom, pontosan mi épül Alsómocsoládon, de mindenképpen elég eredeti tájképi elem lesz egy hidraulikus lábakon álló 737-es szimulátorkonténer. Egy gyors keresésből kiderül, hogy 50 millióért már e-bayen lehet venni ilyesmit manapság.

Fajpusztulás! Éhínség! Járványok! Fegyveres konfliktusok!

Az apokalipszis négy lovasa magabiztosan vágtázik keresztül-kasul a bolygónkon, doomer prófétának lenni szinte már túl mainstream manapság. Egyes tudósok szerint 2030-ra a klímaváltozás hazavág minket, az élővilág java részével együtt, a geopolitikai fejleményeket nézve pedig újra sikk a nukleáris armageddontól rettegni - mindeközben ugyanakkor sokan mások pedig azt hirdetik, ennyire faszaság itt még sosem volt. 

A Guardianban megjelent cikk szerint azonban civilizációnk válságjelenségei csak egy rendszer repedezéseit kísérik, és a megszokott keretek között működő emberi-indusztriális komplexum düledezése közepette éppen nyiladozik valami teljesen új társadalmi struktúra. Nafeez Ahmed angol nyelvű írásából dolgozunk fel részleteket.


Az egész onnan indul, hogy Március 14.-én szétterjedt az interneten arról a NASA-támogatású kutatásról szóló riport a "civilizációs összeomlásról". (Frappáns magyar megfelelő erre még nincsen, de ha az angol "collapse" kifejezésre keresünk, egyre inkább az ilyen témájú találatok fognak dominálni)

A "világvége" nem a kutatás fő üzenete, hanem inkább az, hogy aminek tanúi vagyunk, az a globális rendszerünk fenntarthatatlanságából fakadó, egymással összefüggésben álló, eszkalálódó tünetek összessége. Bizonyított, hogy a változást nélkülöző "business-as-usual" forgatókönyvnek nagyon drámai vége lesz, ugyanakkor az emberiség előtt rendkívül lehetőségek nyíltak arra, hogy olyan civilizációs formát hozzunk létre, amely harmóniában van környezetünkkel és saját magunkkal is.

Igen, vannak tudósok, akik szerint kihalunk 2030-ra, és már túl késő bármivel is próbálkozni.

Ugyanakkor az elkésettség nem bizonyított, az viszont látszik, hogy az ezt hirdetők rosszul interpretálják a kutatási eredményeket - pont úgy, ahogy a klímaszkeptikusok szokták.

Aztán vannak a fosszilis-energia-reneszánsz evangelistái, akik szerint minden nagyon okés, és nem  zavarja őket, hogy a publikáló tudományos körök krémje (US National Academy of Sciences, a Nature, a Royal Society ( én hozzátenném a Római Klubot és az IPCC-t, bár ezek inkább a tudomány és a politika közvetítő csatornái)) szerint nem okés, a környezeti, mezőgazdasági és energetikai gondok konvergálása, egymást erősítő hatása miatt.

A probléma gyökere, hogy az ökológiai erőforrások felhasználásának mértéke meghaladja azt, amit a bolygó ki tud termelni. Ez a túlcsúszás (overshoot) a felelős a pénzügyi válságért, az élelmiszerválságért, és a fokozódó polgári engedetlenségért, mivel az elszegényedő, munkanélküli, lakásínségben szenvedő tömegek idegesek lesznek, ha felmegy az élelmiszer és az energia ára, még a művelt Nyugaton is - a világ más tájain a nettó túlélés okoz gondot sokaknak, ők már nem annyira tüntetnek, hanem inkább belefulladnak a Földközi-tengerbe, miközben megpróbálnak idejutni hozzánk európaiakhoz, akik azért készülünk szélsőjobbos kormányokat ültetni magunk fölé, mert szerintünk meg már így is túl sokan vannak.

Oké, néhány adat a társadalmi egyenlőtlenség témájában:

- az angol királynő birtokolja a bolygó szárazföldjeinek hatodát

- 1318 cég birtokolja a világ javainak 80 százalékát

- 147 cég birtokolja az előző sorban említett javak felét

Egyébként 2005 óta megduplázódott az élelmiszer-árindex. És mi van az olajjal? Az ár folyamatosan növekszik, a profit mégsem megy utána. Az olajkitermelési beruházások összessége kétszer-háromszor akkora, mint 2000-ben, a kitermelés mégis csupán 12%-al bővült. Bizonyított, hogy a "fracking"-forradalom (palagáz, "tar sands", "oil shale", "shale gas" kifejezéseknek érdemes utánanézni, és elmerülni a róluk szóló hozsannákban, de én is írtam a témáról egy kis összefoglalót) nem egy új aranykor, hanem csak egy "nyugdíjas buli".

Így könnyű dagonyázni a tehetetlenség-érzésben, ám kevéssé célravezető, nem csak mentálhigiénés, hanem nagyon gyakorlati szempontokból sem.

Ez ugyanis nem a világvége, hanem a régi paradigma  vége, mely azt hirdette, hogy a folyamatos gyarapodás üdvös, mert mindenki számára elérhető prosperitáshoz vezet, és elhallgatta azt, hogy mindez nem következhet be, mert véges erőforrásokon alapul. Az olajalapú gazdaság haldoklik, és sorsán nem segít a megújulók robbanásszerű terjedése. A megújuló-szkeptikusok leginkább ott rontják el, hogy ugyanazt a felosztó-kiróvó struktúrát várják el tőle, amit megszoktak a kikapcsolom-bekapcsolom erőművektől - ebben a rendszerben nem értelmezhetők, ám ez nem az ő hibájuk. Ha a rendszer nem alkalmazkodik, a megújulók leszakítják magukról azt.

Néhány számadat energiaügyben:

- a szénüzemű kapacitás 60 gigawatt-tal csökkenni fog 2016-ra (számomra nem derül ki a szövegből, hogy ez világszintű vagy USA adat, utóbbira tippelek), ami a 2012-es becslésnek már a duplája

- 2013-ban több atomerőmű állt le, mint eddig bármikor, és a szakértő szerint ez tendencia lesz, méghozzá profitabilitási okokból...(felhábortóan un-unortodox nézet)

- Németországban az energiahálózat szükségleteinek negyedét elégítik ki decentralizált megújulók (tehát nem az Ivanpah-hoz hasonló madárégető monstrumok, hanem szimpla napelemek és kollektorok a háztetőkön, szélparkok, biomassza-tüzelők, biogázosok) melyek 50%-a az állampolgárok tulajdonában van. A nagy energiaszolgáltatók bajban vannak, mert ezek lenyomták az árakat, emiatt pedig fosszilis erőműveket kell kikapcsolni, mert nem rentálbilisek. 

- egy coloradói intézet tanulmánya szerint ha ilyen tendenciában gyarapodnak a megújulók, akkor egy szigetüzemű rendszer (off-grid, azaz nincs is bekötve áram, azzal él, amit maga termel) által termelt energia olcsóbb lehet, mint amit bármilyen szolgáltató ajánlani tud a régióban, tíz éven belül.

Oké. Milyen az új paradigma?

Nos, ezek az irányok ennek a blognak is a folyton visszatéről fő témái, így most csak röviden idézném a cikk idevágó részének lényegét:

Ebben a modellben a háztartások, közösségek termelői és fogyasztói a tiszta energiának, és ugyanez érvényes az egészséges és tápláló élelmiszerre is, hiszen a globális élelmiszerrendszer legnyilvánvalóbb kudarca az, hogy az összes előállított élelmiszer egyharmada elvész. A lokális alapú élelmiszertermeléssel is bizonyítottan el lehet látni az egész emberiséget, mert mindent figyelembe hatékonyabb mint az ipari mezőgazdaság. A gazdasági rendszer részvételi elveken és közvetlenségen alapul, a hangsúlyt a központi, hierarchikus szervezés helyett a helyi döntéshozatalra és tulajdonlásra helyezve, vagyis ez lenne a demokráció kiterjesztése: a választott központi vezetés mellett aktív részvétel a közvetlen környezetünk alakításában. 

Egy másik szempontról talán ritkábban esik szó, így most vizsgáljuk meg egy pillanatra, mi is az a "prosperitás", amit a jelenlegi rendszer kínál, legalábbis sikeresebb tagjainak. Anyagi biztonság, melyről most már kutatási eredmények is bizonyítják, hogy nem bizonyul elegendőnek a boldogsághoz, sőt, tömeges mértékben okoz mentális problémákat, kiszélesíti a társadalmi egyenlőtlenséget, ezáltal támogatja a bűnözést, fokozza az erőszakot, a kábítószerrel való visszaélést, a tinédzserterhességet, túlsúlyosságot, és egyéb szimptómákat, én itt megidézném a magyar viszonyokhoz közelebb álló alkoholizmust, a válások magas számát, az elkerülhető szervi betegségek magas elterjedtségét. Az anyagi gyarapodás nem irreleváns és nem szükségtelen: de ha vezérelvvé válik, akkor diszfunkcionális lesz. Az új paradigma nem csak az ökoszisztéma számára jelent előrelépést, hanem a valódi emberi természettel is nagyobb összhangban van, mint a jelenlegi reménytelenül merev, és rosszul prioritizált rendszerünk.

Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #06 by Susnyas Transmissions on Mixcloud

Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #06 - Occupy Kishantos!

LETÖLTÉS itt!

Hatodik adásunkban a kishantosi ökogazdaság körüli turbulenciáknak eredtünk nyomába: a földbérlet lejárt, de a jelenlegi bérlők mégsem adják át a földet, ráadásul állításuk szerint jogszerűtlen módon folytatta le a Nemzeti Földalap a pályáztatást. Egy csomó szervezet és magánszemély állt melléjük. A hivatal által kijelölt átadás napján készült helyszíni riport anyagait párhuzamosan hallhatjátok adásunk vendége, Mangel Koppány lendületes monológjával, amiben sokminden kiderül arról, hogyan sodródhat egy átlagos, harmincas, diplomás budapesti férfi 2013-ban megállíthatatlanul bele az aktivizmus e sajátos formájába pusztán azzal, hogy végiggondol dolgokat. Az egész egy ceruzával kezdődött.

Linkek, jegyzetek:

A Greenpeace összefoglalója minden lényeges infóval

Mindenszentek Kishantoson - Búzavetés kézzel 

Ertsey Attila tanulmánya az autonóm kisrégiókról, prezentációban

A szaúdi “vízbányászat” néhány mondatban  

Nem találtuk nyomát a neten annak, hogy Nagy-Britannia földjeit kizárólag a korona birtokolná, például ebben a cikkben éppen azt írják, hogyan gyarapszik a külföldi tőke a tulajdonosok között:

http://www.theguardian.com/environment/2012/aug/26/english-farmland-prices-treble

De az tény, hogy a korona sok földet birtokol. Ez a "ki hol hogyan vehet termőföldet az EU-ban" kérdés egyébként elég kusza és feltáratlan, még foglalkozni fogunk vele.

Miért nem adják át? Íme a központ 8 pontja:

http://www.kishantos.hu/news/-n94.html

A legfőbb érvek:

- van olyan nyertese a földjüknek, aki el sem indulhatott volna

- a “mezei leltár” (a földek állapotának felmérése) alapján hektáronként 1 millió Ft járna nekik átadáskor, ennyi a tevékenységük miatti értéknövekedés

- maga az eljárás is jogsértő, több ponton

A pénteki riadó -

A HVG videója szintén a pénteki eseményekről

Koppány “Elmossuk Helyetted” projektje

Planet Error, kéthetente, pénteken, reggel 10-től a Tilos Rádión

A borítókép a Greenpeace-től származik, és nem Photoshop: azt a feliratot tényleg beleszántották a földbe.

Zene:

Morcheeba - Gimme Your Love

http://susnyas.blog.hu/tags/podkaszt

A Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel a késő éjszakai beszélgetős és zenés rádióműsorok hagyományait követi, de változatos rádiós műfaji megoldásokat keverve - a riporttól a montázson át a hangjátékig -invitálja a hallgatót egy 1 órányi és 11 percnyi audiótripre, minden hónap utolsó napján, vagy teljesen máskor.

Mire jó a podkaszt?

Az odafigyelős rádióműsorok hallgatásának a XXI. században is van létjogosultsága. Sétához, tömegközlekedéshez, bringázáshoz, magányos kutyasétáltatáshoz, diótöréshez, borsófejtéshez, horgászáshoz, takarításhoz, copy-paste melókhoz, vagyis minden olyan tevékenységhez jó, amihez nem kell koncentrált értelmező agykapacitás. Zenék mellett illesszünk podkasztokat is médialejátszó-eszközünkre, és ismerjük meg új oldalairól a világot!

Lesz majd direkt RSS és iTunes link is, hamarosan!

"A Magyarországon nyarukat töltő fecskék létszáma évről évre folyamatosan csökken, s nemcsak a becslések szerint, hanem szemmel is látható a változás.

Számos oka van ennek, például a környezetszennyezés, meggondolatlan hulladékkezelés, és az emberi mentalitás.

A molnárfecskék egyedszáma 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké pedig 30 százalékkal csökkent 10 év alatt Magyarországon." - adta hírül a GreenR a sokszinuvidek.hu cikkét.

Na de várjunk már egy pillanatot, MENNYIRE DURVA SZÁMOK EZEK?? 65, 44, 30 százalék? Tíz év alatt? Dehát ez kész fecske-genocídium. Egy fecske-apokalipszis zajlik szemünk láttára, és mit teszünk ellene? Hol az IMF? HOL A TEK?? Hol van Orbán Viktor, miért nem tapodja gumicsizmás lába a falétrák fokait, s vizsgálja nagyítóval a fészkek statikai állapotát, komor megfontoltsággal orcáján?

A fecske egyrészt egy rendkívül rokonszenves állat, viccesen cikázik, lehet neki szurkolni fészeképítéskor, és várni, amikor visszajön tavasszal, és szerintem nektek, urbánus értelmiségieknek is megvannak ezek a fecske-flessek gyermekkorotok vidéki nyaralásaiból. Ha nem szól senki, én sem veszem észre, hogy már nem cikáznak, hogy nem ülnek annyian a dróton, hogy alig van fészek az ereszek alatt. Ezek nem olyasmik, amiket észreveszünk, csak eszünkbe jut egyszer hirtelen, amikor már emlék az egész.

Na ne, nenenene, a fecskéket ne már. Nem akarok fecske-nélküli Magyarországon élni, az a világ, amiben fecske-nélküli Magyarország van, az nagyon más, nagyon idegen, nagyon rémisztő.

Egyébként bizonyára van egy csomó hasznuk is, esznek legyet meg szúnyogot, a nosztalgikus funkción túl, dehát igazából a természetben minden jó valamire. ("nincs semmi, amit ne kellene tisztelnem, nincs semmi, ami többet érne annál, ami még van" )

Szóval írtam gyorsan ennek a Magyar Madártani Intézetnek, akiket citál ez a cikk, hogy mégis mi van, és hogy sárgyűjtő helyek installációjára mi a bevett knowhow, erre ezt kapom válaszul:

"Tisztelt Benedek Úr,

Az idézett „híradás" egy három évvel ezelőtti sajtóhírünk alapján került fel a linkelt oldalra. Nem is értem, hogyan lehettek ennyire naprakészek. :)

Sárgyűjtő helyek építésével kapcsolatban az MME honlapján egy részletes anyag olvasható, de most ez szintén nem túl időszerű, ugyanis azokat a költési időszak kezdetén, április-május hónapokban, esetleg a másodköltés előtt (olyankor is gyakran építenek új fészket) júniusban, július elején érdemes készíteni.

Üdvözlettel:
Nagy Károly
monitoring és kutatási csoportvezető
MME / BirdLife Hungary"



Mit is fűzhetnénk mindehhez? Tavasszal dagasztjuk a sarat, ahogy bírjuk, addig meg osszátok ezerrel a hírt. A fecskéket azért ne már.

Azt még megkérdeztem írásban Nagy úrtól, hogy, ha ez egy hároméves sajtóközlemény, akkor hogyan fest az aktuális helyzet, ha lesz update, közlöm.