SUSNYÁS

Szemcsés Hangullámokon Megszakadó Vétel #05 by Susnyas Transmissions on Mixcloud

Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #05 - Firestarter!

LETÖLTÉS itt.

Ötödik adásunkban az ipari ökológia ad választ a legsúlyosabb társadalmi problémákra, mondhatnánk, ha valójában nem annyiról lenne szó, hogy Feldmár Nóra szakdolgozat-témát keresett, aztán közben jelentős előrelépést ért el a hajdú-bihar megyei Told község lakóinak téli fűtési gondjainak megoldásában. A helyszínen évek óta tevékenykedő Igazgyöngy Alapítvány színeiben futó projekt elvitte a legjobb szociális innovációnak járó fődíjat a SozialMarie nevű nemzetközi díjkiosztón. Nórival a Városmajorban ültünk le egy padra egy péntek délutánon, hogy átbeszéljük a sztori részleteit.

 
Linkek, jegyzetek:

A projekt leírása a SozialMarie weboldalán (magyar)

A program krónikája az Igazgyöngy Alapítvány weboldalán 

Pár szó az ipari ökológiáról

Legacy Foundation, a Toldon üzembe helyezett brikettprést kidolgozó szervezet

Nórit azóta leszólították már a Gödörben, hogy “látták a tévében”

Zene:

Major Lazer - Get Free

http://susnyas.blog.hu/tags/podkaszt

A Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel a késő éjszakai beszélgetős és zenés rádióműsorok hagyományait követi, de változatos rádiós műfaji megoldásokat keverve - a riporttól a montázson át a hangjátékig -invitálja a hallgatót egy 1 órányi és 11 percnyi audiótripre, minden hónap utolsó napján, vagy teljesen máskor.

Mire jó a podkaszt?

Az odafigyelős rádióműsorok hallgatásának a XXI. században is van létjogosultsága. Sétához, tömegközlekedéshez, bringázáshoz, magányos kutyasétáltatáshoz, diótöréshez, borsófejtéshez, horgászáshoz, takarításhoz, copy-paste melókhoz, vagyis minden olyan tevékenységhez jó, amihez nem kell koncentrált értelmező agykapacitás. Zenék mellett illesszünk podkasztokat is médialejátszó-eszközünkre, és ismerjük meg új oldalairól a világot!

Lesz majd direkt RSS és iTunes link is, hamarosan!

Damanhur, a portugál Tamera, a német Sieben Linden vagy a skót Findhorn mellett az ismertebb, kiépültebb európai ökofalvak közé tartozik. Piedmontban, Észak-Nyugat Olaszországban terül el, egy kis falu külső részein, természetvédelmi terület határában.

Mennyire öko ez az ökofalu?

A melegvíz 70%-át állítják elő napkollektorokkal, az áram 35%-át napelemekkel és vízturbinákkal. A fűtési célú energiaszükséglet 90%-a megoldott a környékbeli erdők fenntartható kezeléséből.

Az élelmiszerszükségletük felét látják el saját termelésből, tartanak disznót, tehenet, van haltenyészetük. Termesztenek zöldséget, gyümölcsöt, gabonát, előállítanak tejet, mézet, bort, péksüteményeket.

Tevékenységük nagyobb része azonban nem kifejezetten a gazdálkodáshoz, önellátáshoz fűződik. Az ilyen központokhoz hasonlóan ők is képzéseket és rendezvényeket tartanak, melyek segítenek a közösség anyagi önfenntartásában, és erősítik az élő kapcsolatokat a külvilággal. Ezen kívül kísérleti projekteket menedzselnek, amelyekkel pályázati pénzekhez lehet jutni, és a fenntarthatóság terén máshol is bevethető modelleket kidolgozni.

Damanhur barlangjaiban vannak az Emberiség Templomai nevű eklektikus művészeti építmények, amelyek az online túra alapján úgy néznek ki, mintha valaki feltöltött volna a The Cell rendezőjének agyába több gigányi jehovista pamfletet, majd uralma alá rendelt volna egy hadseregnyi be-LSD-zett vakondot és egy hippi félszerzet kőművespáholyt, de a látvány a kétes ízlésvilágú képzőművészete mellett vagy ellenében is rémisztően lenyűgöző, vagy lenyűgözően rémisztő.

Damanhur egyébként saját, az évtizedek során folyamatosan csiszolódó alkotmányszerűséggel is bír, házi szabályrendszerben gyakorolva a bázisdemokrata elveket.

A Mag Vagy csoport járt már náluk, az ott készített kisfilmjük itt megtekinthető. Nem könnyen emészthető darab az émelyítő zongorafutamok, pánsípdallamok, és az ezó-spiri vonalon kötelező formanyelvi eszköznek számító giccses pátosz miatt, hát ezt nem vitatjuk, de vannak snittek a mindennapokról, facilitásokról benne.

Akárhogy is, 35 évnyi tapasztalat a fenntartható önmegvalósítás terén nem csak füst és félhomály. Három delegáltjuk jön Magyarországra, akik egy hét alatt ellátogatnak Gyűrűfűre, Krisnavölgybe, és Galgahévízre, megnézni ezeket a magyar ökoközösség-kísérleteket, illetve öko-spirituális szakértelmükkel hakniznak, gyorstalpaló kurzusokat adva.

Péntek este hat órára, a MagNet Bank központi fiókjának közösségi terében, egy fancy Andrássy úti épületben,  nyílt program keretében jönnek el a budapesti Helykeresők nevű, öko-életmód iránt fogékony érdeklődők laza közösségeként jellemezhető csoport estjére, ahol többek között én fogok tolmácsolni. Biztos izgalmas lesz, különösen nekem, mivel sosem tolmácsoltam még. Kiváló alkalom egy kis mélymerülésre az európai ökofalvak világában, a főváros szívében.

Geoffrey West megfigyelései a természetben fellelhető skálázódásokról (a témáról írt blogposztunk: első rész, második rész) és az evolúció kooperáció felé haladó tendeciáiról elgondolkodtattak, íme pár dolog, amit most elétek tárok, mintegy saját publicisztikai kiegészítésként a beszámoló következtetéseihez.


Az együttműködésre alapuló biológia jelenti az alapját a darwini alapokon nyugvó evolúciónak - melynek kulcskifejezése a verseny.

A legjobbak élik túl a versenyt, és reprodukálódnak. Mindezt örömmel alkalmazzák és alkalmazták gazdasági-társadalmi rendszerünk leírására is: az erősebbek előbbre jutnak, a gyengék elbuknak, legyen szó egyénekről vagy vállalkozásokról. Az, hogy a vesztes jussa nem elbukás és éhhalál, csupán az alacsonyabb presztízsű fogyasztói identitásba süllyedés (azaz a szegénység, kirekesztettség), az a társadalom szociális ellátórendszerének, védőhálójának eredménye, mely valamelyest kiegyensúlyozni szándékozza a terepet az elesettek, a gyengébb helyzetből startolók számára is, a humanizmusból levezetett társadalmi szolidaritás jegyében (ld. még: emberi jogok).

A XXI. század egyre hangosabb "globkrit" társadalmi eszméi (Occupy, Degrowth, Gaia-elmélet), melyek persze bőven alapoznak múlt századi, és még régebbi társadalom-filozófiákra (marxisták, anarcho-szindikalisták, New Age, buddhizmus), az együttműködést és a bizalmat helyezik újra előtérbe. Azt állítjak, vakmerőn, hogy az ember nem elsősorban versenyre, hanem együttműködésre evolválódott. A fogyasztói magatartás ezen humánökológiai megközelítések szerint lehet tudatos, bizonyos értékeket magáénak valló, nem pedig nyersen anyagi haszonra törekvő, amely csupán anyagi szempontból optimalizál: kizárólag az olcsóság és a minőség, vagy presztízs (pelevini értelemben: a "vaó-faktor") skálájáról választ saját, egyéni helyzetének és preferenciájának megfelelő rovátkát, és abból a kategóriából fogyaszt.

Már ebből a megközelítésből is azonosíthatók a gazdasági rendszer hibái, hiszen a globális kereskedelem keretében valójában nem tartják be a fogyasztók a játék elvileg lefektetett szabályait, hiszen olyan termékek válnak számukra elérhetővé, melyek az elvileg közösen lefektetett alapokon nyugvó társadalmi szolidaritásnak nem megfelelő módon készülnek. Ilyenekre közismert példák az európai értékrenddel összeegyeztethetetlen körülmények között dolgozó ázsiai gyári munkások által létrehozott elektronikai eszközök, vagy a helyi társadalmak életét durván befolyásoló, és lokális ökológiai katasztrókkal járó brazil erdőirtások révén termelt szója, melyből az Európában nevelt sertések tápjának, és az emberi fogyasztásra készülő csomagolt élelmiszerének túlnyomórésze készül. Ilyen az afrikai partokon hegyekben álló számítástechnikai hulladék is, melyek az Európában kötelezően visszagyűjtött alkatrészekből, elviekben ökotudatos gyakorlat révén emelkednek napról napra, ahol szintén a nyugati értékrendnek nem megfelelő módon dolgozó munkások dolgoznak, mely tevékenységetet összességében, cinikusan, rekultivációként, reciklálásként jellemeznek a nyugati fogyasztó számára az ebben érdekelt cégek.

Így, ilyen externáliákkal tesznek szert ezek a termékek árelőnyre, mely először ugyan előny, később azonban kötelező gyakorlattá, elengedhetetlen módszertanná válik, hiszen az összes iparági szereplőt  erre kényszeríti az árverseny.

Az ajándék alapú gazdaságok, a direkt kereskedelem, a fair trade, az időbankok, az alternatív - helyi pénzek, AMAP-rendszerek, és egyéb alternatív gazdasági kísérletek arra a paradigmaváltó filozófiára épülnek, amely szerint a fogyasztó tudatosan hoz olyan fogyasztói döntést, amely saját maga számára, anyagi-gazdasági szempontjából nézve szuboptimális. Drágábban vásárol, és/vagy a legkényelmesebb módtól eltérő módon vásárol azért, mert az így kiválasztott termék valamilyen egyéb értékválasztásnak is megfelel, a puszta materiális, pénzalapú haszon felett, mellett, vagy helyett. Ez a fajta fogyasztói hozzáállás tekintettel van arra, hogy a fogyasztó, mint egyén, egy hálózat része, és egyéni választásai hatással vannak a hálózat egyéb szereplőire is, különösen most, amikor a kommunikációs és szállítási technológiák miatt a bolygó egész rendszere sokkal "kisebb" lett, mert minden egysége sokkal közelebb van, mint a lassú, analóg, fizikai, offline világban volt.

Ez annak a gondolatnak az elfogadását is jelenti, hogy a modern közgazdaságtani gyakorlat egy emberi felépítmény, és, mint annak számos jele látszik, melyekből párat fentebb felületesen megemlítettünk, hibás, lyukas, könnyen meghackelhető, így a tiszta egyéni haszonra alapozott fogyasztói döntés koncepciója elbukni látszik, mert a rendszer nem elég tökéletes, nem biztosítja azt a játékteret, amelyben ez a koncepció érvényesülni tud. Ha ez igaz, az abból a szempontból érdekes, hogy Geoffrey West, az e jegyzettel indexelt posztunk végén arra a következtetésre jut, hogy a társadalmi-gazdasági rendszerünk matematikailag fenntarthatatlan, egy nagyon radikális, általános, átfogó, drasztikus gondolkodásbeli változás nélkül. Ez a változás a saját döntéseket az önérdeken túl, rendszerszinten kezelő gondolkodás felé kellene, hogy mozdítsa a kollektív tudatot. Éppen olyan irányok felé, mint amilyenek a kényelmi-fogyasztói paradigmák ellenében megnyilvánuló, fentebb említett, és ezen a blogon gyakran tárgyalt attitűdök, mozgalmak, körök.

Az evolúció, a földi élet sikeressége bizonyítja, hogy az életközösségek rendszere harmonikus egyensúlyban működőképes. "A kooperáció optimalizálja a rendszert."

A provokatív Paraszt Wellness elnevezés alatt fut egy gömörszőlősi biogazdaság önkéntes programja, immár a huszonnyolcadik hosszú-hétvégés bevetésükre készülve.

Gömörszőlős Ózdtól északra, a szlovák határ mellett fekszik. Vadregényes vidék, kiváló természeti adottságok, hátrányos helyzet. Ide nem vezet út sehonnan, csak Kelemérből. Aztán az út véget ér, és az erdő veszi át az irányítást.

Egyre gyakrabban jut eszembe a lokális-autonóm energiarendszerek fejlesztése iránt elkötelezett dr. Nagy József kedvelt mondása, amellyel a Miskolc környéki kiserőműveket hálózatra kötve működtető klasztert, a Mikrovirkát bemutató prezentációit szokta zárni: A legszegényebb falu legszegényebb portáján kell az első téglát jól behelyezni: így épülhet fel az új Magyarország. A képzett, világlátott szakemberek és a tradíciókat ismerő helyiek együttműködésével tudnak működni a vidék apró, de oly’ fontos vidékfejlesztési think tankjei, mint a bükkaranyosi Bükk-MAK, a földbérleti szerződéseinek felmondásával  fenyegetett Kishantos, vagy éppen a gömörszőlősi Ökológiai Intézet:

“Az elnéptelenedő falu kiüresedő házai új feladatokat látnak el. A látogatóközpontban oktató és bemutató, valamint szállás épület került kialakításra, továbbá a gömöri ízeket kínáló konyha várja a vendégeket. Mindez 2011-ben egy KEOP program kapcsán megújult. Új oktató és bemutató épület létesült, és a meglévő energiatakarékos megoldások száma is bővült. A látogatók személyesen tapasztalhatják meg, hogyan lehet, érdemes megoldani az energiaellátást, a víztakarékosságot, a hulladékok feldolgozását, megismerhetik a fenntartható életmódhoz szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.

Az Intézet működtett egy bemutató gazdaságot is, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek az organikus gazdálkodás formával, sőt maguk is részt vehetnek a gazdaság munkáiban, amely egyben a helyi ízek forrása is. A program keretében kiemelt figyelmet kapnak a hagyományos gyümölcsfajták, ezek újra honosítása, és a még megmaradt hagyományos gyümölcsösök fenntartási munkái. Ezek a félig meddig természetes gyümölcsösök csábító célterületei a botanikai túráknak, védett növények tucatjai, és azok kiterjedt populációi találhatók itt.”

- Idézet a Magyar Élőfalu Hálózat leírásából, melynek Gömörszőlős is tagja.

A 28. sorszámmal ellátott Paraszt Wellness-hétvége annyiban különbözik az eddigiektől, hogy a Telekom támogatásával fog zajlani. A fenntarthatósági üzenethez egyre gyakrabban nyúlnak a multik, ennek példája, hogy a magentás cég “Fenntartható tudatformálás” címen írt ki pályázatot tavaly, melynek egyik nyertese az Öko-Pack lett: a gömöri akciók főszervezője, Hankó Gergely hulladékfeldolgozással foglalkozó cége. A pályázat értelmében a Corvinus Budai Campusán (volt Kertészeti), a Díszkert 2013 kiállításon rendeznek kiállítást (2013. április 26-tól), és ehhez csatlakozik gyakorlati képzésként  a Paraszt-Wellness is, a támogatásnak köszönhetően bővített, 30 fős létszámmal.

A Május16-19 közötti akció fő célja az ősgyümölcsös megmentése és fenntartása. A hosszú hétvége a fenntartható falu projekt bemutatásával kezdődik, ami előadás, workshop, beszélgetés, faluvezetés és a biogazdaság megtekintéséből áll. A hétvége második felében következik az önkéntes munka, ami a falu elszigetelt gyümölcsösösének fenntartását, metszését, ültetési munkáit, kaszálását foglalja magába. A természetvédelmi szempontból is jelentős értéket őrző ősgyümölcsös a biodiverzitásban nélkülözhetetlen szerepet tölt be, menedékhelyként szolgál ritka, védett növényfajaink számára. Ebben a kis völgyben egy ekoton, másodlagos gyepbe ágyazódva 16-féle szilva szelektálódott ki az idők folyamán, ami mellett találunk alma, illetve körtefákat is. Ebbe a génmegőrző programba szeretnék bevonni az elszánt önkénteseket, “akik remélhetően továbbviszik majd a jó gyakorlatokat és vissza-visszatérnek majd a helyszínre tudásukat fejleszteni.”

A PW-re rárepült a teljes magyar öko-weben mostanában eltharapozó Ökoklikk program is, az MTVSZ kedvesen bumfordi környezettudatossági kampánya. Itt néhány jól ismert ökofaluba lehet menni hétvégézni, “jutalomként”, például Gömörszőlősre is. 

Mit is mondhatnánk? Próbáljátok ki. Nincsen Starbucks és szakadozik a Facebook, de valami mégis történik a természetben, inspiráló arcokkal együtt lógás közben az emberrel, ami megmagyarázhatatlan, ám baromijó.

"Mindezt mára szétszedték. Lett szülészet, óvoda/iskola, menza, gyár, kórház, aggok háza – óriási energia- és anyagráfordítással, butító szakosítással. Régen az élelmet behoztuk a földről és megettük. Ma gyárak, hűtők,szupermarketek láncán megy keresztül – ismét irdatlan energiafogyasztással, környezetszennyezéssel. Az ilyen „munkahelyen” az ember testileglelkileg eltorzul. Gombnyomásra megkap mindent, de ő maga elhízik, unatkozik, iszik, válik. Elveszítettük önszórakoztató képességünket, óriási szórakoztató ipart rendelünk meg. A nagyfogyasztó háborúkeltő: katonákat küld az olajért. A kórházak tele vannak civilizációs betegségekkel; egyre több a tévelygő, mértéket vesztett ember.

Régen a munka testileg-mentálisan jó erőben tartott. A „munkahely” ott volt az orrunk előtt: élelmet és
meleget kellett termelni. A munka adta magát. Nem volt „munkaidő”, „főnök”, 20 napos „szabadság” – a
természettel összhangban, télen az ember is megpihent. Nem volt „nyugdíjas”, az ember addig dolgozott,
ameddig bírt. Ma a nyugdíjasokat a szemétre dobják. Az emberek megöregedtek és meghaltak – szeretteik
körében. Ma egymást gázolják el, vagy infarktust, sztrókot, daganatot kapnak. Régen nem kínozták őket
kórházakban évekig élethosszító gépekkel és szerekkel.

Isten ments az olyan régi világtól, ahol a munka kegyetlen robot, semmi mód olvasni, színházba menni,
utazni; ahol, aki beteg lett, meghalt, vagy akit bánya vagy gyár ölt meg!

A kunszt: a régit és az újat ötvözni:

Mennyi technikát, gépet szabad beengednünk életünkbe?
Hol legyen vége a munkamegosztásnak, a szakosításnak?
Mennyire bonyolítsuk életünket?
Mi az értelmes munka és mennyit szabad dolgoznunk?
Hogyan tudnánk megszabadulni a beszállítói függőségektől?"

Kijött a MÉH új hírlevele. A MÉH Magyarország ökoközösségeinek hálózata, új kezdeményezésektől évtizedes veteránokig. Közéjük tartozik Gyűrűfű, Nagyszékely, Visnyeszéplak, az ismertebb kezdeményezések közül, vagy akár a  somogyvámosi Krisnavölgy, a gödöllői Galgafarm. Színes társaság, széles ideológiai skáláról, változó tapasztalatmennyiséggel és sikerességgel, az azonban közös bennük, hogy egy fenntartható, a természettel harmóniában lévő életmódot követő közösségi kísérletet folytatnak mindannyian.

A fent idézett vezércikk után néhány infó a tartalomból. A hírlevél is megemlít egy eseményt, mely már napok-hetek óta járja az öko-underground kommunikációs hálózatait. A Védegylet szervezésében zajlott tegnap az "Élelmiszer-önrendelkezés a közétkeztetésben" című konferencia. A téma elég izgalmas, az élelmiszer-önrendelkezés az az elv, amely szerint minden országot, régiót hagyni kellene, hogy megtermelje a maga javait, és csak olyan termékeket szabad exportálni, amilyen a célországban nem termelhető - ezzel erősödik a helyi önellátás, könnyebb értelmes munkát adni egy adott vidék lakóinak, közvetlenebbé válik az élelmiszerlánc, csökken a spekuláció, csökken a terhelés a szállítórendszereken, lehet sorolni az érveket, de igazából egy teljesen józan gondolat, amelynek egy normális világban nem lenne szüksége érvekre, annyira magától értetődő. A gyakorlatban ez a kérdés arról szól, hogy egy iskolában, kórházban, öregek otthonában hogyan lehetne a környéken termelt élelmiszert felszolgálni. Ma ugyanis ez a szikár ellátórendszerek miatt nincs így, csak néhány úttörő intézmény, önkormányzat mondhatja ezt el magáról.

A gyakorlati példák véletlenül sem számítanak radikális-anarchista kezdeményezéseknek, az egyik meghívott előadó a Genf városában kialakított bio-közétkeztetési rendszert mutatta be a konferencia közönségének.

A különböző, jellemzően EU-intézmények által támogatott nemzetközi képzések egyre érdekesebb lehetőségeket nyújtanak a környezettudatos megoldások iránt érdeklődőknek: a Youth In Action újabb eseménye keretében Észtországban lehet "Környezetbarát építési technológiák - Fenntartható Közösségek" címen tanulni, Augusztus 21-28 között. Minden program, szállás, kaja, ingyenes, csak az útiköltség 30%-át kell állni a jelentkezőknek.

De akad a hírlevélben könyvajánló is:

„Amit több mint tíz éves gyakorló biotermelőként megtapasztaltam, a magyar irodalomban a témában
összeolvastam, és Klári Nénitől tanultam, az most egy könyvbe sűrítve olvasható, közel hatvanféle, a
magyar kertekben könnyen meghonosítható, otthon is bátran felhasználható gyógynövény bemutatásával.
Remélem, sok ember örömét találja majd benne.”

Ott hagytuk abba múlt héten, hogy az élővilágot különös arányszabályok jellemzik, sejtszinttől egész tájegységek szintjéig, és az életet fenntartó alapreakció, a sejtekben lezajló égés ritmusa, illetve ennek emlősökre felskálázott megfelelője, a szívverés, matematikai állandóknak tekinthetők az élővilág teljes spektrumán: átlagosan 1,5 milliárd felé tendál minden egyes emlős  szívdobbanásának száma, a cickánytól a bálnáig, élethosszra vetítve.

A poszt Geoffrey West elméleti fizikus kutatásairól szól, a From Alpha 2 Omega című podcast műsorban vele készített interjút dolgozzuk fel. Itt is meg kell jegyeznünk, hogy ezek a posztok csak a felszínt kapargatják, a mélyebb megértéshez mindenképpen javasoljuk az eredeti, egyórás beszélgetés meghallgatását.

A mai posztban ezeknek az organikus hálózatoknak és ökológiai méretarányoknak az emberi társadalomban fellelhető megfelelőinek vizsgálatairól, azok döbbenetes és elgondolkodtató tapasztalatairól számolunk be. 

Geoffrey West és csapata, az élővilág számos állat- és növényfajának főbb tulajdonságait katalógusba véve, és ezen tulajdonságokat az élővilág méretskáláján tüzetesen vizsgálva talált rá a visszatérő arányosságokra, matematikai törvényszerűségekre. Természetesen izgatottan láttak neki a humán társadalom rendszerszintű elemzésének, hasonló, egyszerűen megszámolható tulajdonságokat keresve. Kezdésnek megvizsgálták a városokat. Vajon a városok is egymás felskálázott verziói? A válasz: igen. Bár van némi különbség. Egyrészt az élővilágban rendszeresen tapasztalt 3/4-es szabály helyett itt egy nagyjából 4/5-ös arány látszott kibontakozni: például a városok méretének megduplázásakor csupán 85%-al növekszik a benzinkutak száma, 100% helyett. A "ötödösség" megnyilvánul az átlagfizetésben, a megfázásos betegségek esetszámában, a HIV-fertőzöttek számában, az egyetemek számában, a bűncselekmények száma: ezek mind 15%-os arányban növekszenek átlagosan, ha bizonyos városokat összehasonlítunk 100%-al nagyobb városokkal. 

Fontos megjegyezni, hogy mindegy, hogy New York, Tokió, Caracas vagy Kiskunhalas a vizsgálat tárgya. A 15-85%-os törvényszerűség általánosnak mondható. Hogyan lehetséges ez? "Cities are people." - A városok emberek hálózatai, interakciói, nem többek és nem kevesebbek. Nem az utak, nem a kábelek, nem az épületek: az emberek, minden más csak a manifesztációja ezen skálázási törvényszerűségeknek.  Bár a "város" csupán 5-10 ezer éve van jelen a bolygón, mégis megvannak benne az általános arányosságok, mint a természetben. Minden hozzáadott érték, előny, és hátrány, ugyanolyan arányban növekszik a méret fokozásával. Az élővilágban a fiziológiai hálózatok adták e törvények megjelenésének infrastruktúráját, a városokban az emberek társas interakciói adják azt. Ez tehát nem fizikai, hanem teljesen virtuális hálózat - mely mégis ahhoz a fizikai térhez kötött, amelyet városnak hívunk. Itt tehát két hálózat dolgozik egymáson, mely bonyolultabbá teszi a helyzetet: mégis, e hálózatok matematikája jól láthatóan manifesztálja e skálázási törvényeket.

Az élővilágban tapasztalt skálázódáshoz képest azonban van egy másik, alapvető jelentőségű különbség: annak viselkedési szuperlineáris (X > 1), a növekedés minden esetben a paraméterek növekedésével jár, sosem csökken semmi, szemben a szublineáris (X < 1) törvényszerűségekkel, amelynek megfelelően például egy bálna szívverése vagy vemhessége jóval lassabb egy cickányénál.

Mit jelent ez? A társadalmi interakcióra alapuló rendszerben a nagyobb mindig hatékonyabb. A szabad piaci kapitalizmus nyílt végű, folyamatos gazdasági növekedésre alapoz - ez egy újabb bizonyítéka e filozófia természettudományos megalapozottságának. Ennek megfelelően a városok, és egyéb szocio-ökonómiai rendszerek számára az egyetlen út a növekedés, méghozzá exponenciális sebességgel, exponenciális mértékben.

A fenti rendszerben van azonban két fatális hiba - mint ahogy az talán már sejthető.

Az egyik, hogy a szuperlineáris rendszerek számára létezik egy végpont, amit a matematikában úgy neveznek,  "véges idő szingularitás" (finite time singularity). Ez azt jelenti, hogy a növekedő alany véges időben, tehát valamikor mindenképpen, végtelen méretűvé válik. Ez pedig a valóságban lehetetlen. Az anyagi valóságban e jelenség egy metaforája annak a nagyon is valódi jelenségnek, amikor az adott rendszer kifogy az erőforrásból, ami működteti azt, bármi is legyen az az erőforrás, gondolatok, ötletek, színes ceruzák, kőolaj. Ekkor a rendszer stagnál, majd összeomlik. Ezt el lehet kerülni, mint ahogy eddig el is kerültük: ennek módszere az innováció. Egy olyan fejlesztés, amely "visszaállítja az órát". Reseteli a gépet, újraírja a játékszabályokat - egy új értelmezési tartomány, mely révén a gyarapodás másik dimenzióban zajlik tovább. A nyílt végű növekedéshez innovációs ciklusra van szükség. Szén. Vas. Áram. Számítógép. Internet. Ismerős? 

Itt muszáj tennünk egy rövid saját kitérőt, leágazva az interjú elemzéséről. Ez a megfigyelés, bár önmagában nem új, mégis azért tűnik rendkívül fontosnak számunkra, mert figyelembe veszi azt a tényezőt, mely a glob-krit irányzatok, a liberális kapitalizmus bírálóinak hétköznapi kommunikációjában folyton figyelmen kívül kerül. Jól hangzó kulcsmondat, hogy "nem lehetséges végtelen növekedés egy véges bolygón", mint ami a Degrowth-mozgalom jelmondata is, de van benne egy fontos logikai hiba: a gazdasági növekedés miért ne válthatna pályát, miért ne lehetnének a bolygóval harmóniában való létezést lehetővé tévő innovációk a gyarapodás új motorjai? Szélparkok olaj helyett, mikrotranzakciók központi költségvetések helyett, 100% fedezettel kihelyezett hitelek a hitelek hitelezésének hitelezése helyett, fürkészdarazsak a permetezőszerek helyett, tudjuk, miről beszélünk. A rendszerkritika nem szokta számításba venni az innovációs óravisszaállításokat. (Egyébként megvannak ennek a vélt, kemény növekedési korlátnak a tényleges okai és összefüggései, melyekre ebben a posztban biztosan nincsen mód kitérni, de ennek a témának a hiánya egy fontos hibája a vonatkozó diskurzusnak, mert így nem eléggé komolyan vehetők ezek a kritikai filozófiai credók.)

A teoretikai keret másik  fatális hibája visszavezet a biológiához. Mint említettük, a biológiában szublineáris növekedés tapasztalható, mely egyszerűen úgy is megnyilvánul, hogy minél nagyobb vagy, annál lassabb az életed, például a szívverésed, az emésztésed, a szerveid működésének ciklusa hosszabb, és így tovább, mindenki tudja és érzi a különbséget az egér pörgős rohangálása, és az elefánt nyugodt kérődzése között. Ezek a hálózati tulajdonságokból következnek. A szociális interakciók hálózata azonban szuperlineáris: az élet tempója növekszik, a mérettel arányosan. Egy újabb közhely, matematikai alátámasztással. Mi következik ebből?

Ha az életünk tempója arányosan növekszik az urbanizáció révén, és ha a nyílt végű gazdasági növekedéshez innovációs ciklusnak kell történnie, akkor ezen innovációknak egyre gyorsabban kell bekövetkezniük a rendszer fenntarthatóságának megtartásához - mint ahogy ez történik is a valóságban.

Ezt a kettős gyorsulást Geoffrey West a következő hasonlattal írja le: egyre gyorsabban pörög alattunk a mókuskerék. Egy bizonyos tempónál a mókuskerék szétvetné magát, mert az anyaga nem bírja el a terhelést, ezért még ezelőtt a pont előtt át kell ugranunk a szomszédos mókuskerékre, mely más anyagból van, és még gyorsabban tud pörögni. Egy idő után ezt is úgy bepörgetjük, hogy megint ugranunk kell, de egyre kevesebb idő alatt elérjük ezt a sebességet minden mókuskeréken. A megfigyelés azt mutatja, hogy a nagy, fontos, áttörést okozó innovációk pontosan ilyen exponenciális módon követik egymást történelmünk során. A számítógéptől 25 év alatt jutottunk el a modern információs technológiáig, de évezredekbe telt eljutnunk a kőtől a vasig. Az "óravisszaállító" innovációk egyre gyorsabban jönnek, és kell, hogy jöjjenek.

Ezek a fatális hibák jellemzik a végtelen növekedés teóriáját, mely viszont a skálázódás révén az adatokban, tapasztalati úton nyilvánvalóan megjelenik. 

 Eddig a matek, innen már, ahogy prof. West megjegyzi, tisztán spekulatívan elmélkedünk a fentiek tapasztalatairól, nem a kemény matematikai törvényekről értekezünk.

Reductio ad absurdum: Ez a rendszer nyilvánvalóan nem fenntartható. Egy idő után, mindezek alapján, már folyamatosan ugrálnunk kell, és akár évek, sőt, hónapok alatt el kellene jutnunk egy következő meghatározó innovációig, mint mondjuk az IT-forradalom, ami nyilvánvalóan lehetetlen. 

Ha ez igaz, akkor meg kell változtatni a növekedésünk szuperlineáris jellegét, és itt ki kell térnünk a fenntarthatósággal kapcsolatos néhány általánosságra.

Mindannyian középkori királyok színvonalán élünk. Az a kényelem, amely egy átlagos nyugati középosztálybeli  számára hétköznapi, valóban meghaladja a középkor legnagyobb fényűzését, nem fázunk, biztonságban vagyunk az időjárás viszontagságaitól, a vadaktól, békében élünk, változatosan étkezhetünk, rengeteg kívánságunk azonnal teljesíthető - ez az ősi mesék álomképe.

Ha ki akarunk kerülni egy, e számok alapján nem fenntarthatónak tűnő, tehát rendszer-összeomlással járó kimenetelű forgatókönyvből, akkor annak alapját, a "növekedés" tisztán ökonómiai ideáját kell lecserélni valamilyen szocio-ökonómiai fogalomra, amely az "életminőség" fogalmához közelít. Ehhez pedig valamilyen forradalmi viselkedésmódra (revolutionary behaviour) lehet szükség.

 A szuperlineáris-szuperexponenciális növekedés hatása, hogy a társadalomban vannak olyanok, akik "obszcén" módon gazdagok. Bill Gatesnek nyilvánvalóan nincs szüksége 16 milliárd dollárra, és ő lenne az első, aki ezt bevallja, mint ahogy többségünknek sincs szüksége a saját életstílusára valójában, nagy házra, több autóra, csupán egyéni kapzsiságunk tart minket ezen a pályán, és valószínűleg ebben van szükség fundamentális változásra. Jelenleg többet akarunk. Hétmilliárdan vagyunk, maholnap tízmilliárdan leszünk, és mindannyian ezt az életet akarjuk, amit ma a fejlett társadalmak élnek. Milyen élet is ez?

Az élet fenntartásához, a metabolizmus működtetéséhez 100 watt energiára van szüksége egy embernek. ("alapvetően villanykörték vagyunk", ahogy West fogalmaz) A vadászó-gyűjtögető elő-társadalmakban az egyéni energiafogyasztás 200-300 watt volt. Egy átlagos mai amerikai energiafogyasztása 11 000 watt. Ez egy 30 tonnás állat (kb 12 elefánt) létfenntartásához lenne elegendő, és ez az életszínvonal a minimális elvárás az emberek többsége számára, ezt az energiamennyiséget kultúrától függetlenül szinte mindenki nagyon szívesen elhasználná. 10-11 milliárd emberre vetítve pedig nagyon nehéz valamilyen rendkívüli, drámai mértékű változás nélkül fenntarthatónak látni a társadalmunk rendszerét.

Eheti írásunkban az elméleti fizikus Geoffrey West izgalmas és inspiráló felfedezéseiről számolunk be, melyekből igen nagyívű tanulságokat vonhatunk le, vagy legalábbis merhetünk következtetni olyanokra, az ökoszisztéma, benne az emberi társadalom, végső soron az egész élővilág törvényszerűségeit tekintve - az egerek szívverésétől a városaink szerkezetéig.

A posztban egy angol nyelvű interjút dolgozunk fel szövegesen, melyet a podcaster Tom O'Brien készített Westtel, From Alpha 2 Omega című adásának egyik epizódjaként. A szériában Tom a Susnyást is foglalkoztató témákban választ interjúalanyokat, az euróválságtól a permakultúráig, elég annyit megjegyezni, hogy ez a podcast az orosz-amerikai doomer sztárblogger Dimitrij Orlov meginterjúvolása révén került a mi látókörünkbe. Ennek megfelelően, ha kedves olvasónk figyelmét felkeltik az alább leírtak, mindenképpen ajánljuk az eredeti interjú meghallgatását, hiszen ott sokkal szakmaibb és koherensebb formában hangzik el mindaz, amit mi egyszerű ökobloggerként leszűrünk most, valahogy így:

Geoffrey West tehát kvantumfizikával, kvarkokkal, gluonokkal, fekete lyukakkal, húrelmélettel töltötte hétköznapjait, míg 50-es éveibe érve elkezdte foglalkoztatni az öregedés, és a halál. Persze, egy elméleti fizikust nem tim burtoni, byroni, vagy skandináv metálzenei összefüggésben kezd érdekelni ez a téma, hanem csendes estéi során a biológiai szakirodalomban olvasgatott, az után érdeklődve, hogy miért nagyjából pont száz év az emberi élet maximuma, miért nem húsz, vagy miért nem inkább mondjuk ötezer? Minden innen kezdődött.

Az élettartam elsődleges meghatározó faktora az anyagcsere. A különböző élőlények metabolizmusa között feltűnő hasonlóságok akadnak, melyek bizonyos törvényszerű arányosság (scaling laws) szerint változnak fajról fajra. Az élővilág lenyűgöző aránykülönbségekkel operál, hiszen a sejt-szerkezeti szinttől ökoszisztéma szintig terjed. Ahogy haladunk méretben és összetettségben felfelé, a paraméterek folyamatosan változnak, és nem a növekedés arányának megfelelően (ez a változás akaratlan velejárója - unintended consequences of change), de nem is csak úgy össze-vissza, hanem feltűnő, visszatérő arányosságok mentén. De ne csigázzunk tovább, nézzünk egy példát!

Teljesen általános ökölszabály, hogy ha A élőlény tömege a tízezerszerese B élőlény tömegének, akkor A metabolikus rátája B élőlényének ezerszerese lesz. Vagyis ha négy nagyságrenddel növelem a tömeget (tíz a negyediken), csupán három nagyságrenddel növekszik meg az energiaigény (tíz a harmadikon), ennyire érvényesül a méretgazdaságosság. A nagyobb hatékonyabb. De mindig így: 3/4-es arányban mozog ez a két paraméter. Ez matematikai törvényszerűségként (power law) jelentkezik az élővilág teljes spektrumán.

De nem csak ez a kettő. Ez a szabály érvényes akkor is, ha a szívverés gyorsaságát, az élettartamot, és még egy halom fiziológiai paramétert vizsgálunk a skálán, ugyanilyen fix arányok jönnek elő. Ez, ha belegondolunk, nagyon különleges tény, hiszen úgy tudjuk, hogy az evolúció véletlenszerűségen alapul, az élőlények véletlenszerű mutációkon esnek át generációról generációra, és a saját, speciális környezetükben érvényesülő természetes szelekció dönti el, hogy az új tulajdonságok sikeresebb fajt eredményeznek -e. Mégis, ez az arány egy vezérelvként folyamatosan érvényes marad. Tömeg alapján bármikor meg lehet tippelni, hogy az adott lény élettartama, pulzusa, napi kalóriaigénye, ivaréretté válási életkora, kölykeinek átlagos vemhességenkénti létszáma mennyi lesz, és a tipp meg is fog állni. Mi az ami közös? Hogyan lehetséges, hogy ez a törvény meghaladja a rendszer véletlenszerűségét (transcends design)?

A hálózatok. Idegrendszer, érrendszer, sejtek, szervek... minden élőnyben hálózatok dolgoznak, ezeken keresztül nyilvánulnak meg ezek az univerzális matematikai szabályok. A megfigyelések alapján ezek a szabályok a következők:

1. Térkitöltés

Az élőlény testében a hálózatok érjenek el mindent optimális elrendezésben, legyen minden, mindenhol.

2. Modularitás

A végpontok mérete állandó, csupán ezek száma skálázódik. A cickány és a kék bálna felépítésében is vannak közös elemek: például testük külső rétege lényegében ugyanolyan hámsejtekből áll. A bálnának egyszerűen sokkal több van belőlük.

3. Optimalizáció

Az élőlény fenntartó rendszereit optimalizált működésig fejleszti az evolúció. Ez azt jelenti, hogy az élőlény létfenntartása, esetünkben a szívverés, a lehetséges energiaminimummal megtörténjen. Így az összes többi energia a létfenntartásra, lényegében reprodukcióra fordítható (darwinian fitness).

A 3/4-es aránnyal kapcsolatban egy igazán döbbenetes megfigyelés a következő: ez az arányosság pozitív és negatív előjelű is lehet, és két paraméter összevetésekor ez igen meglepő eredményre vezet:

Ha a tömegskálán tízezerszeresre lépünk fel, ott a szívverés az egytizedére csökken (mínusz 10/10 000, azaz mínusz 1/4 nagyságrend), viszont az élettartam a tízszeresére nő (plusz 10 /10 000, azaz plusz 1/4 nagyságrend). Tízzel osztok, majd tízzel szorzok... az eredmény egy.

Vagyis minden egyes élőlénynek átlagosan ugyannyiszor dobban meg a szíve élete során.

Ez a szám egyébként átlagosan 1,5 milliárd.*

Egy ember esetében ez átlagosan 30-40 évnek felel meg: pontosan ennyi volt az élettartamunk, mielőtt ezt a sok hasznos szociális és technológiai felfedezést megtettük, így ezeket a szabályokat mi már megszegjük. (We violate many of these laws now because of socioeconomic activity.)


Mint látható, a hálózatosodás kezdete az Élet, az evolúció kezdete (evolvability). Az együttműködés optimalizálja a rendszert. Vajon ha ezek az arányossági szabályszerűségek sejtszinttől ökoszisztéma-szintig áthatják az élővilág működését, érvényesek maradnak emberi társadalmakra is? Milyen arányok, milyen szabályok szerint? És mire lehet ebből következtetni az emberi-indusztrális, globális társadalom további történetét tekintve? A következő posztban Geoffrey West ezekre a kérdésekre adott válaszaival fogunk foglalkozni.






*: vigyázz, ha ebből azt a következtetést vonod le, hogy akinek magasabb a pulzusa, az kevesebbet fog élni, akkor súlyos általánosítás hibájába esel. ne feledjük, hogy ez a szám egy átlag, rengeteg, különböző tömegű élőlény különböző szívverésű példányának átlag pulzusából van extrapolálva. nem univerzális érték, hatalmas "zajjal" dolgozik, sok élőlény fajnak valamivel több, másoknak valamivel kevesebb jut ennél a számnál, de ez az az átlag, ami körül mozog ez a paraméter az élővilág teljes méretskáláján

A téli hónapok élelmiszerbiztonsági negatív szenzációja a "lóhús botrány" volt, minden évre jut néhány kisebb-nagyobb anomália, amely a globális élelmiszerkereskedelem potenciális veszélyeire irányítja a figyelmet.

De mi is a baj a lóhússal?

A ló, mint ahogy az origo gasztrós cikkében olvasható, csak profik számára megkülönböztethető a marhától, kisütött állapotban.

A ló, persze, egy "cuki" állat, amibe kamaszlányok szoktak szerelmesek lenni, mielőtt jóval könnyebben menedzselhető fajtársaik hím egyedei felé fordulna az érdeklődésük. Meg kell hagyni, mi sem vagyunk fából, és amióta összebútoroztunk egy nyúllal, akkor sem tudnánk nyúlhúst enni, ha éppen másmilyen húst megennénk. Hülyeség lenne azt hinni, hogy régebben nem ették meg eleink hű hátasaikat, miután azok nem bírták már annyira a tempót, vagy nem úgy húzták az igát. Lókolbász ma is kerül a városi ember szeme elé is olykor, és ha ez így van, akkor azt valaki meg is eszi, különben nem árulnák.

A para tehát nem elsősorban azzal van, hogy "ló". Az a para, hogy nem mondta senki, hogy az. Nem mondták előre, hogy az van a Nestlé előrecsomagolt marhahúskrém-kajáiban, vagy az IKEA húsgolyókban. 

Az a para, hogy szenteskedő fejjel bírják nyilatkozni az élelmiszeripari tótumfaktumok, hogy "sejteni lehetett", hogy az új brit szabályozás "rákényszeríti" majd szegény kereskedőket a minél olcsóbb beszerzési útvonalak igénybevételére, fokozni fogja árérzékenységüket, és hát olcsó húsnak... homályos a forrása.

Nem az a baj, hogy ló volt benne. A mi kis kedvenc felvágottunk, a párizsi is összekacsintós szállóige alanya: "jobb ha nem tudod, mi van benne". Ahogy a Guardian publicistája írja, udvarias csend veszi körül a húsipart, hiszen minden értelmes fogyasztó érzi a lelke mélyén, hogy olyan alacsony árakon jut húshoz, ami fizikailag teszi lehetetlenné, hogy az a termék pontosan az legyen, aminek hívják, vagy amire utal a neve. Ebbe rondított kissé bele ez a botrány: tudtuk, hogy lovat is eszünk néha, most miért kellett ezt ki is mondani?

Ettünk mi már kutyát, macskát, valószínűleg dögöt is, max fehérjeliszt, csonthulladék formájában. Aki életében tért már be török kajáldába, annak ott elvileg a halal előírásai szerint, azaz ily módon vágott állatok húsát szolgálták fel:

Meg hát amúgy ki tudja azt megmondani, hogy abban a feltekercselt bigyóban, amit belekanyarítanak a pitába, mi is van? Nem mindegy? 890-ért, matarészegen, hajnal háromkor, nincsenek az embernek skrupulusai.

A bekebelezett táplálék, az életünk fenntartásának e tevékenysége tradícionálisan szakrális tevékenység. Az emberiség évezredekig konkrétan megünnepelte a kaját, erről szól a húsvét, az asztali áldás, az új kenyér cicomázása, a "vasárnapi ebéd" fogalma. Mi, modern városlakók viszont már elszakadtunk az ételünktől, nem tudjuk honnan jött, ki termelte, ki szedte le, ki csomagolta, és nem foglalkozunk vele, hétköznapi "közgazdasági" törvényszerűségnek fogadjuk el azt az egyébként üvöltő tébolyt, amit mondjuk a színházban, vagy egy novellában kiröhögnénk, vagy fanyarul vigyorognánk rajta, mégpedig azt, hogy ezer kilométerekre visszük el a határban nőtt zöldséget, hogy tökugyanolyat hozzunk másik ezer kilométerekről, és bemenjünk érte egy aszfalttal ölelt fémhangárba, idegen emberek között lavírozva egy nevetséges drótkocsival, miközben szar zene szól. És magyar húsként megvesszük a Spanyolországból idáig hurcolt, és magyar vágóhídon kinyírt disznót.

Persze nem kell ennek így lennie, létezik minőségileg jobb élmény, például ott van a Szatyor. Ez az élelem-beszerzési módszer azzal jár, hogy egy kellemes hangulatú boltba kell betérni, ismerősökkel találkozni. Mikor rendez egy Aldi vacsorát az ügyfélkörének, vagy műhelymunkát, amely hasznos fogások elsajátítása mellett még gyerekprogramnak is jó? Vagy ott vannak a dobozrendszerek. Vagyis az emberi kapcsolatok újraépítésére alapozott élelmiszerkereskedelem, mely alatt halkan dohog az internet masszív és omniprezens gépháza.

A Birsbe mentünk munka után, ahol egy új dobozrendszer toborzóestje volt.

Héjjas Szilvia, a Kecskeméthez közeli tanyán tevékenykedő biogazda fog minden áldott héten elutazni a fővárosba annyi dobozzal, ahány előfizetője van, és lerakja ebben a ráday utcai kávézóban. A dobozba mindig idényzöldséget pakol, vagyis ami éppen megérett. Ez előrevetítve így fest:

és még így:

és így tovább.

Hideg, kemény kápé: 196k/év, ami 4900 HUF hetente. Elsőre soknak tűnhet, én a mi fogyasztásunkból, innen tudok viszonyítani: nekem nem kell 4.9k-nyi extra zöldség hetente. Neked attól még kellhet, ha mondjuk már kettőnél több tagú a háztartásod, vagy nem szoktál a Szatyorból rendelni.

Persze, ahogy korunk utcai költői szavalják, "ne csak nézz, láss is, van itt még más is".

A rendszer az AMAP Charta elveinek megfelelően működik, így visszaadva valami humánumot, valami érzést az élelembeszerzés aktusába. A Chartáról meglepően kevés és felületes információt adott a kereső így első körben, de logikusan is átgondolható, mire jó egy ilyen rendszer. A gazdának például biztos jobb, mert nem kell standpénzt fizetni, se hipermarketekkel alkudozni. A vásárló is jól jár elvileg, hiszen nincsen árrés. Finoman úgy tettem fel a kérdést a helyszínen, hogy a doboz tartalma ilyen áron versenyképes -e a biopiac áraival, és azt mondták, igen, jóval olcsóbb. Nem túl egzakt, de ez is valami. Aztán ott van a bizalmi viszony, ami kialakul. A vásárlóban kissé erősödhet a kapcsolat a termény, a föld, a természet irányába, ami mentálisan jót tesz, sőt, az AMAP kifejezetten támogatja a munka iránt érdeklődő fogyasztókat, hogy bevonódhassanak a gazdaság életébe, ha szeretnének. Aztán ott vannak az olyan távlatos hatások, hogy ezzel a kistermelők fennmaradását támogatja a város, amely meg azért jó, mert a helyi, családi gazdaságok a természeti táj karbantartásának, a helyi gazdaságok életerejének zálogai, mondhatni erősödik a város igényeit kielégítő vidék immunrendszere.

A helyi termelés, az élelmiszer-önrendelkezés elve egy Kecskemét-Budapest viszonylatban már sajnos sérül, mert a legszigorúbb meghatározás szerint 50 km-en belül kellene elfogynia minden kajának a megtermelés helyétől számítva, csak a felesleg mehet messzebre, de csak olyan helyre, ahol az adott terméket nem lehet megtermelni. Ez a fenntartható. De azért egy magyarországi viszonylatban ennél biztosan lazábban lehet ezt értelmezni, mert egy kétmilliós városnak nagyobb területre van szüksége maga körül. Egy regionális központként működő kisváros és a környékbeli falvak esetében jól működik az 50-es ökölszabály. Dehát még mindig jobb, ha kecskeméti paradicsomot eszik a pesti, mintha andalúziait, netán brazilt enne. 

Ha érdekel a dolog, a regisztráció folyamatos, kontaktok és még egy csomó infó itt.

Ezután a Sirályba mentem, a Fák a Rómain csoport meghívására, mert felkeltette az érdeklődésüket a múltkori poszt a vizes-növényes európai jógyakorlatokról. A Sirályba nem ott kell bemenni, ahol a címe van, és a weblapja olyan, hogy nem linkelem inkább, viszont igazi aktivista-fészek, adományalapú kocsmapulttal és az öreg házban valószínűtlenül terjeszkedő zegzugos terekkel, könyvtárral, beszűrődő szaxofonszóval, romantika és noir úszik a levegőben. Rövid ideig beszállhattam a közvetlen jövőtervezés folyamatába, aztán bevállaltam, hogy a Klímanagykövetség, és a Kék Zöld Álom projektet koordináló Climate-KIC nevű programot futtató, budapesti EIT-nexus révén elindítom ezt az ügyet, megírok pár e-mailt, aztán meglátjuk, történhet -e bármi érdekes ezen a vonalon. Ebben a tavaszi télben, az új pápával, a Google Reader beszüntetésének bejelentésével, a Negyedik Kiegészítéssel terhes cybertérben, és az elsődleges valóságban is, akkora búskomor kiábrándultság uralkodik jelenleg, hogy keserű mosolyokon kívül nem is várok semmit a fenti infók megosztásától, dehát ez a poszt a kedd estémről szól alapvetően.

Már várt rám Clover. Ő egy amerikai férfi, aki a Couchsurfing hálózaton keresztül talált tám, és Sara-Rose, illetve két (francia és flamand) srác után már a harmadik olyan vendégünk szándékozott lenni, aki direkt azért pályázott hozzánk szállásért, mert meg akart ismerni minket, a profilunkon feltüntetett öko-kötődések miatt. Vendégségbe nem tudtuk fogadni, és a találkozónk is hetek óta csúszott. Addig Clover sok kalandon átesett, szerzett bringát, ellopták tőle, belesétált az ELTE diáktüntetésébe, ott egy lány eligazította a Sirály és a Müszi felé, interjút készített a wekerle telepi transition csoport skót vezetőjével, bulizott az Instantban és a Corvintetőn, kifestette a szobát, ahol szállást kapott, és persze a kislányával töltött időt, aki nem sokkal több egyévesnél, és akinek az édesanyja éppen egy budapesti, 90 év körüli néni emlékiratait írja, együtt vele. Sok felfedezést egyébként nem hozott a beszélgetés, az a fajta volt, amikor ráismerünk arra, hogy az illetővel gyakorlatilag ugyanazt próbáljuk csinálni, és ezért még lesz dolgunk egymással biztosan. És ittunk pálinkát.

A ciklon első szemerkélő esőcseppjei alatt tekertünk haza. 

A Római Part tervezett beépítése ismét aktualitást ad a modern városok és az őket átszelő folyók közötti szerves, lélegző kapcsolat, kölcsönös erőforrás-hasznosítás témájának.

A permakultúra tizenegyedik alapelve szerint a szélek, a határok az elsődleges és legfontosabb zónái egy adott élettérnek. Könnyű megérteni, miért: a széleken mindkét határos élettér hatásai érvényesülnek, ezért ott a leggazdagabb a diverzitás, hiszen a mindkét területen otthonos fajok egymással is találkoznak, és ehhez még jönnek a kifejezetten az átmeneti zónát kedvelő életformák is. Ezért olyan fontos élőhelyek az ártéri erdők, a folyótorkolatok, vagy akár a rétek és erdők határterületei.

A modern városok és folyóik kapcsolatának történelme hullámzó, az egykor a települések koszorúereiként szolgáló természetes folyóvizek sok esetben óriás szennyvízelvezetőkké váltak, teljesen leválva az őket körülvevő metropoliszok élettereiről. Budapest tankönyvi esetté fejlődöt e tekintetben, a rakparton húzódó autópályáival, melyek hatásait tompítani próbálják az olyan kezdeményezések, mint a Plázs, és az olyan csoportok, mint a Valyo.

A Blue Green Dream projekt célja, hogy várostervezők, mérnökök, vízügyi szakemberek együttműködésével megoldásokat dolgozzon ki a modern nagyvárosok olyan problémáira, mint a túlhevülés, az áradások, vízellátási zavarok, zajterhelés, szennyezett levegő, elsősorban az esővíz elfogásával és betárolásával, illetve a városi vegetáció fejlesztésével, leginkább zöld tetők révén. A növényzet felszívja a vizet, segít hűvösen tartani a tetőket, a város klímáját pedig természetes módon kondícionálja. 

Emberhalálokkal dobálózni eléggé bulvárízű fogás, mégis tagadhatatlan, hogy akár egy fokos hőmérsékletcsökkentéssel ezrek életét lehetne megmenteni - a 2003-as európai hőhullám direkt oka volt ötvenezer városlakó halálának.

A Blue Green Dreamben leginkább oktatási intézmények és néhány hi-tech vállalat vesz részt, de a brit szupermarketlánc, a Sainsbury is beszállt egy 120 ezer eurós PhD kutatás finanszírozásával, amelytől jelentős energia-megtakarítást remél. Az ilyen üzletekben üzemelő számos hűtő- és fűtőberendezés rengeteg elillanó hőt termel feleslegesen, ennek hasznosítása az áruházlánc célja. A teherautó-forgalom zaját pedig növényfallal tervezik tompítani.

A klasszikus berlini repülőtér, a Tempelhof főépülete sokáig a világ legnagyobb területű összefüggő tetőzetével rendelkezett, és még most is a harmadik helyen áll ezen a listán. Erre a tetőre most az esővíz betárolására és hasznosítására alkalmas rendszert telepítenek, a kísérlet célja, hogy megvizsgálja, mennyi vizet takaríthat meg ezzel a német főváros. Hasonló kék-zöld projektek indulnak Párizsban és Rotterdamban is.

London városa rendszeresen komoly EU bírságot fizet a Temzébe vezető szennyvízcsatornák gyakori túltöltődése miatt. A "kék-zöld" megoldások segíthetnek a városnak a rendszerre alkalmanként ránehezedő rendkívüli nyomás tompításával, hasonló megoldásokat már sikeresen alkalmaztak Philadelphiában, Portlandben és Melbourne-ben.

A Blue Green Dream a Climate-KIC keretében zajló, első körben négyévesre tervezett projekt. A Climate-KIC (Knowledge-Innovation Community, Tudás-Innovációs Közösség) az EU (budapesti székhelyű) innovációs központjának (EIT) egyik munkacsoportja, amelyben innovatív cégek, oktatási intézmények és a közszféra képviselői dolgoznak együtt fenntarthatósági projekteken, és amely saját önkéntes-hálózatában több Klímanagykövet is képviseli hazánkat. A hálózat egy brit PR-szakértő önkéntesét éppen a Nagykövetséggel (illetve a magyar Ozone Network tévécsatorna szerkesztőségével) kapcsolta össze ez a program. Helen Salisbury-nek jómagam mutathattam be a Nagykövetség tevékenységét, amíg veterán tagjaink Spanyolországban ismerkedtek helyi kezdeményezésekkel a Climate KIC évente megrendezett rotációs, helyi szintű kapcsolatépítő szakaszában, november végén.

A Római parti események  egy szép, rekreációs, természetes övezet megtartását követelő civilek, és a terület ingatlanfejlesztésében érdekelt gazdasági-politikai érdekcsoportok összecsapásának tűnhet. Azonban azt sem állítja senki, hogy a Rómain minden a legnagyobb rendben. Ha már itt van Budapesten az EU egyik legfőbb szellemi műhelyének koordinációs bázisa, amely a városok és a természetes megoldások optimalizálásával törekszik  az élhetőbb Európa megteremtéséért, és ha a Blue Green Dream projektbe szabadon lehet nevezni bármilyen európai projektet, vajon nem lenne -e érdemes a Római Part fejlesztését a "Hippik versus Tőke" narratívából kiemelve a civilek, az önkormányzat és a magántőke együttműködése felé terelni, akár egy budapesti kék-zöld projekt kezdeményezéseként?