A Birsbe mentünk munka után, ahol egy új dobozrendszer toborzóestje volt.
Héjjas Szilvia, a Kecskeméthez közeli tanyán tevékenykedő biogazda fog minden áldott héten elutazni a fővárosba annyi dobozzal, ahány előfizetője van, és lerakja ebben a ráday utcai kávézóban. A dobozba mindig idényzöldséget pakol, vagyis ami éppen megérett. Ez előrevetítve így fest:
és még így:
és így tovább.
Hideg, kemény kápé: 196k/év, ami 4900 HUF hetente. Elsőre soknak tűnhet, én a mi fogyasztásunkból, innen tudok viszonyítani: nekem nem kell 4.9k-nyi extra zöldség hetente. Neked attól még kellhet, ha mondjuk már kettőnél több tagú a háztartásod, vagy nem szoktál a Szatyorból rendelni.
Persze, ahogy korunk utcai költői szavalják, "ne csak nézz, láss is, van itt még más is".
A rendszer az AMAP Charta elveinek megfelelően működik, így visszaadva valami humánumot, valami érzést az élelembeszerzés aktusába. A Chartáról meglepően kevés és felületes információt adott a kereső így első körben, de logikusan is átgondolható, mire jó egy ilyen rendszer. A gazdának például biztos jobb, mert nem kell standpénzt fizetni, se hipermarketekkel alkudozni. A vásárló is jól jár elvileg, hiszen nincsen árrés. Finoman úgy tettem fel a kérdést a helyszínen, hogy a doboz tartalma ilyen áron versenyképes -e a biopiac áraival, és azt mondták, igen, jóval olcsóbb. Nem túl egzakt, de ez is valami. Aztán ott van a bizalmi viszony, ami kialakul. A vásárlóban kissé erősödhet a kapcsolat a termény, a föld, a természet irányába, ami mentálisan jót tesz, sőt, az AMAP kifejezetten támogatja a munka iránt érdeklődő fogyasztókat, hogy bevonódhassanak a gazdaság életébe, ha szeretnének. Aztán ott vannak az olyan távlatos hatások, hogy ezzel a kistermelők fennmaradását támogatja a város, amely meg azért jó, mert a helyi, családi gazdaságok a természeti táj karbantartásának, a helyi gazdaságok életerejének zálogai, mondhatni erősödik a város igényeit kielégítő vidék immunrendszere.
A helyi termelés, az élelmiszer-önrendelkezés elve egy Kecskemét-Budapest viszonylatban már sajnos sérül, mert a legszigorúbb meghatározás szerint 50 km-en belül kellene elfogynia minden kajának a megtermelés helyétől számítva, csak a felesleg mehet messzebre, de csak olyan helyre, ahol az adott terméket nem lehet megtermelni. Ez a fenntartható. De azért egy magyarországi viszonylatban ennél biztosan lazábban lehet ezt értelmezni, mert egy kétmilliós városnak nagyobb területre van szüksége maga körül. Egy regionális központként működő kisváros és a környékbeli falvak esetében jól működik az 50-es ökölszabály. Dehát még mindig jobb, ha kecskeméti paradicsomot eszik a pesti, mintha andalúziait, netán brazilt enne.
Ha érdekel a dolog, a regisztráció folyamatos, kontaktok és még egy csomó infó itt.
Ezután a Sirályba mentem, a Fák a Rómain csoport meghívására, mert felkeltette az érdeklődésüket a múltkori poszt a vizes-növényes európai jógyakorlatokról. A Sirályba nem ott kell bemenni, ahol a címe van, és a weblapja olyan, hogy nem linkelem inkább, viszont igazi aktivista-fészek, adományalapú kocsmapulttal és az öreg házban valószínűtlenül terjeszkedő zegzugos terekkel, könyvtárral, beszűrődő szaxofonszóval, romantika és noir úszik a levegőben. Rövid ideig beszállhattam a közvetlen jövőtervezés folyamatába, aztán bevállaltam, hogy a Klímanagykövetség, és a Kék Zöld Álom projektet koordináló Climate-KIC nevű programot futtató, budapesti EIT-nexus révén elindítom ezt az ügyet, megírok pár e-mailt, aztán meglátjuk, történhet -e bármi érdekes ezen a vonalon. Ebben a tavaszi télben, az új pápával, a Google Reader beszüntetésének bejelentésével, a Negyedik Kiegészítéssel terhes cybertérben, és az elsődleges valóságban is, akkora búskomor kiábrándultság uralkodik jelenleg, hogy keserű mosolyokon kívül nem is várok semmit a fenti infók megosztásától, dehát ez a poszt a kedd estémről szól alapvetően.
Már várt rám Clover. Ő egy amerikai férfi, aki a Couchsurfing hálózaton keresztül talált tám, és Sara-Rose, illetve két (francia és flamand) srác után már a harmadik olyan vendégünk szándékozott lenni, aki direkt azért pályázott hozzánk szállásért, mert meg akart ismerni minket, a profilunkon feltüntetett öko-kötődések miatt. Vendégségbe nem tudtuk fogadni, és a találkozónk is hetek óta csúszott. Addig Clover sok kalandon átesett, szerzett bringát, ellopták tőle, belesétált az ELTE diáktüntetésébe, ott egy lány eligazította a Sirály és a Müszi felé, interjút készített a wekerle telepi transition csoport skót vezetőjével, bulizott az Instantban és a Corvintetőn, kifestette a szobát, ahol szállást kapott, és persze a kislányával töltött időt, aki nem sokkal több egyévesnél, és akinek az édesanyja éppen egy budapesti, 90 év körüli néni emlékiratait írja, együtt vele. Sok felfedezést egyébként nem hozott a beszélgetés, az a fajta volt, amikor ráismerünk arra, hogy az illetővel gyakorlatilag ugyanazt próbáljuk csinálni, és ezért még lesz dolgunk egymással biztosan. És ittunk pálinkát.
A ciklon első szemerkélő esőcseppjei alatt tekertünk haza.
Utolsó kommentek