A susnyas transmissions téli szünetet tart.
(blog szünet, podcast szünet, facebook csak jelzésértékűen - twitteren továbbra is üzemszerűen adjuk ki közleményeinket)
Tavasszal jövünk!
2013.01.06. 17:21 lsg404
mi ez és hová megy?
A Susnyás baromi régóta létezik a susnyas.freeblog.hu címen, kísérleti montázsblog volt, mindenféle témákban.
A 11.11.11. konstelláció napján letisztítottuk a profilt, akkori megfogalmazásban így:
"A susnyás mostantól "az átmeneti idők krónikája", a fenntartható életmód felé törekvő városi értelmiségi terepnaplója. Arról fog szólni, amiket megpróbálok ez ügyben tenni, és arról, amikről értesülök közben, akikkel megismerkedem, amit megtanulok."
Ökoblog tehát, de nem naiv, nem demagóg, nem próféta, viszont alapos, kíméletlen és szívós, mint az útszéli gazok, amikről a nevét kapta. Közben podkasztot is indítottunk.
Most pedig itt vagyunk. A közeljövőben belakjuk a helyet, feltöltünk némi tartalmat visszafelé, illetve reposztolni fogunk az elmúlt évek sikerültebb, jellegzetes, vagy olvasottabb posztjaiból. Egyik új jelmondatunk és fogadalmunk:
Phrissül Minden Phriday.
Szólj hozzá!
Címkék: miazasusnyás
2012.12.30. 16:16 lsg404
jó kilátások és öngyilkos tendenciák
Az év vége mindig egy kontemplatív, összegző, tanulságlevonó és jövőtervező időszak, akkor is, ha a naptár csak egy emberi kreálmány, akkor is ha, idő nem létezik, csak az órák léteznek.
Nálam ez annyiban nyilvánul meg, hogy a párnapos nyugiban igyekszem előrehaladni a számos, későbbre elrakott linkkel, online tenni- és olvasnivalóval. Különösebb évösszegzés helyett most két példát hozok a szemem elé került tartalmakból, melyeknek van perspektivikus jelentése.
Tamera Európa egyik legfejlettebb ökoközössége, ez a videó az ő 2012-es évükről szól:
Ez a videó két dolog miatt érdekes számomra. Egyrészt valóban figyelemreméltó szintre jutottak el az önellátásban, és láthatóan van perspektíva a függetlenség fokozásában. Másrészt pedig Tamera egy oktatási-kulturális központtá fejlődött, amely fontos bizonyítéka annak, hogy az ilyen kezdeményezések nem arról kell, hogy szóljanak, hogy bevesszük magunkat a vadonba, és viszlát, civilizáció, hanem a kísérleti úton megtapasztalt tudásokat szerves, élő kommunikációval terjesztjük is, kurzusokon, konferenciákon, befogadva az érdeklődőket és nyitva a más rendszerben élők felé. A videó alapján úgy tűnik, elég jól szervezett keretek között foglalkoznak erőszakmentes kommunikációval, esővíz-megtartó tájat építettek ki, amely Honorable Mentiont kapott a Buckminster Fuller Institute éves versenyén, kísérleteznek alternatív gazdasági modellekkel (gift economy). Évtizedek teltek el azóta, hogy az elsők felépítették kunyhóikat ott és Tamera a most következő években válik teljesértékű modelltelepüléssé, amely sarokköve, szellemi műhelye lehet egy új, ember- és életközpontú társadalomnak.
(via Tamera Newsletter December 2012)
2012 egyik legnagyobb internetes trendje az infografikák uralma volt. Minden online design szakmunkás és fontbuzi örömére ezek a szép, színes oszlopok, körök és diagramok lettek a komplex információátadás univerzális eszközei, melyek befogadása során okosnak érezzük magunkat, és még vizuális élményt is átélünk közben. Az alábbi grafika a Colony Collapse Disorderről szól, melyet a Közös Agrárpolitika jövőjét és szerepét vázoló posztban említettem már (Sophia Antipolis!). A CCD a világszerte tapasztalható misztikus méhpusztulás fedőneve. A jelenségben az a költői, hogy a méhek tetemeit nem lehet megtalálni a kasoknál, mint az ismert betegségek esetében, vagyis a jelek szerint egyszerűen elhagyják a rajt, egyesével, és magányosan meghalnak. A jelenség Amerikában a legsúlyosabb, a méhpopuláció egyharmaddal csökkent az elmúlt néhány évben, de a brit szigeteken is érezteti hatását, és foltszerűen az egész világon tapasztalható. Ha valakinek nem lenne világos, miért több ez kuriózumnál: ha a méhekkel valami komoly baj lesz, akkor nekünk is annyi, mert olyan mezőgazdasági gépet még nem fejlesztett senki, amely a beporzást el tudná végezni.
A grafikáért ide kattints.
(via Greenpeace Hungary Twitter via beesfree.biz)
Szólj hozzá!
2012.12.19. 14:56 lsg404
susnyás podkaszt #04 - Timewave Zero
Szemcsés Hangullámokon Megszakadó Vétel #04 by Susnyas Transmissions on Mixcloud
Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #04 - Timewave Zero
A Susnyás negyedik podkaszt adásában ökoblogger interjúvol ökobloggert: Pacsuta Péter Jánossal, a méltán népszerű GreenR blog szerzőjével beszélgetünk, többek között hazánk termőföld-birtokrendszerének aktuális anomáliáiról, az öko-elvek kommunikációs kényszerpályáiról, városi kertekről, az elején memetikai monológ a 2012 December 21 - jelenségről.
Város-vidék, offline-online, tudomány és konteó, anyagi és virtuális valóságszintek keverednek és interferálnak egymással, a Frisco hátsó termében.
Linkek, jegyzetek:
- Ángyán az Ökopolisz rendezvényén
- Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport
- Carolyn Steel előadása a TEDen: Hogyan formálja az ennivaló a városainkat?
- Habermas életvilág-elmélete néhány mondatban
- www.adbusters.org
- Lányi András: Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható?
Zene:
Tanuki Project - The Stream
Az adásokat tartalmazó posztokat ezen a linken lehet fellelni:
http://susnyas.blog.hu/tags/podkaszt
A Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel a késő éjszakai beszélgetős és zenés rádióműsorok hagyományait követi, de változatos rádiós műfaji megoldásokat keverve - a riporttól a montázson át a hangjátékig -invitálja a hallgatót egy 1 órányi és 11 percnyi audiótripre, minden hónap utolsó napján, vagy teljesen máskor.
Mire jó a podkaszt?
Az odafigyelős rádióműsorok hallgatásának a XXI. században is van létjogosultsága. Sétához, tömegközlekedéshez, bringázáshoz, magányos kutyasétáltatáshoz, diótöréshez, borsófejtéshez, horgászáshoz, takarításhoz, copy-paste melókhoz, vagyis minden olyan tevékenységhez jó, amihez nem kell koncentrált értelmező agykapacitás. Zenék mellett illesszünk podkasztokat is médialejátszó-eszközünkre, és ismerjük meg új oldalairól a világot!
Lesz majd direkt RSS és iTunes link is, ha belenövünk.
Szólj hozzá!
Címkék: média bio öko transition ökofalu városikert podkaszt kijövetel peakoil
2012.12.14. 09:00 lsg404
lopakodó szimmetriák
Voltam életfeladat-tréningen.
A lényeg nagyon egyszerű, és a poszt lényege nem is ez, de összefoglalom: vizualizációs és önismereti gyakorlatokkal össze kell rakni egy adathalmazt vágyainkról, tehetségeinkről, inspirációinkról, és ezekből hipotéziseket építeni, majd e hipotéziseket ismét vizualizálva tesztelni, hogy éreznénk magunkat bennük.
A vizualizáció, mint mentális tréning, nagyon erős, és talán nem annyira a jelentőségének megfelelően kezelt eszköz. Én először vitorlázó-repülő képzésen, aztán a személyautós jogsira felkészítő tanfolyamon találkoztam ezzel a módszerrel. Annyit mondtak nekünk, mint pilótanövendékeknek, hogy “otthon is repülj”. Leülsz az ágyra, lecsukod a szemed, és mész egy iskolakört. De minden részletet alaposan elképzelsz, a felszállás előtti checklisttől kezdve az összes kormánymozdulatig. Egyszerűen átéled az élményt, ahogy tőled telik.
A tudatalatti ugyanis nem tesz különbséget képzelet és valóság között (te jó isten, mi mehet odabent?!). A koncentrált “elképzelést” használják sportolók edzésében, mert hasznosan helyre kerülnek azok a mozdulatok, amelyeket azok fizikai elvégzésével próbálunk elsajátítani, tökéletesíteni. Lehet, hogy csak városi legenda, de állítólag egy súlyos sérülésből felépülő, hónapokig ágyhoz kötött nő fejben jógázott, gondolom unalmában, meg gyakorlásként, hiszen azok komplex mozdulatsorok, nem árthat felidézni őket, hogy ne legyen olyan nehéz majd az újrakezdés. Ám a mentális ászanák eredményeként a nő izomrendszere sokkal kevésbé sorvadt el, mint az elvárható lett volna. A tudatalattija szerint ő jógázott és kész, és ennek emléke visszacsatolásként, enyhén, de bekódolódott az izmaiba is.
Éppen ezért sok esetben tudnánk helyesebb döntést hozni, ha a döntéshelyzet alternatíváinak eredményeit sorban, nagyon intenzíven elképzelnénk. Nem benyomásokra, “ösztönre”, előítéletünk és pszichikai rögzítéseink által befolyásolt felületes érzéseinkre kellene hagyatkozunk, hanem megdolgoztatni a képzelőerőnket. A mentálisan átélt élményen tesztelni tudjuk, hogyan éreznénk magunkat a valóságban is, ugyanebben a helyzetben.
Az életfeladat tréning tehát egyfajta spirituális (értsd: lélekalapú, felfogható ez teljesen materiális módszertannak is) pályaválasztási tanácsadó, ahol saját szellemi visszajelzéseinkből vonunk le következtetést. Nekem az elmúlt évben eléggé kikristályosodott, hogy mivel szeretnék foglalkozni az elkövetkező egy-két évtizedben, a tréningtől csak megerősítést és ötleteket vártam, és kaptam is.
Ennyit erről, valójában csak egy kedves/hajmeresztő szinkronicitást szerenék elmesélni.
Az egyik feladat részeként arra kell visszaemlékeznünk, hogy kiskorunkban mik akartunk lenni, ha felnövünk. Abszolút semmi ilyesmire nem emlékeztem, teljes homály. A feladat meghagyta, hogy nyugodtan kérdezzünk utána ennek rokonainknál. Anyám is megerősített abban, hogy én sosem neveztem meg semmilyen karrierálmot, bár azt még óvodás koromban hangoztattam, hogy egyetemet akarok végezni - lehetőleg úgy, hogy az általános iskolát kihagyom előtte. Egyszer, “hülyeségből” mondtam egy ilyen kérdésre azt a választ, hogy “fagyiárus”. Nem sokkal azelőtt láthattam egyet, talán emiatt. A csoportban volt egy lány, aki azt mesélte az ő feladatsorán végigmenve, hogy gyerekként mindenkinek kamuból azt mondta, hogy “fodrász”, pedig nagyon nem akart az lenni, és közben egy kicsit szégyellte is magát, hogy ilyen ciki foglalkozást mond.
Az ezután következő feladatban öt olyan embert kell felsorolni, akik inspirálóan hatnak rád. Nálam ilyen esetekben az egyik személy, akit mindig megnevezek, az Henry Rollins.
Rollins meghatározó figurája volt a 80-as évek amerikai punkrock színtérnek, aztán az MTV korszakban legendává vált, majd világjáró lett, könyveket írt, rádió- és TV máűsorokat vezet, és spoken word esteket tart, amelyeken, mint azt volt alkalmam az A38-on megtapasztalni, szellemes, vicces, érdekes, illetve ámulatbaejtő sztorikat tol, és alapvetően jó hallgatni, jó előadó.
Mindig mindenben, amit csinál, fanatikus. Állhatatossága ámulatba ejtő, munkabírása rémületes, nem köt kompromisszumot, mindenkivel szembeszáll és mindig elmegy a végsőkig. Maximális odaadással adott elő a színpadon, egy olyan korszakban és közegben, ami a mai elkényelmesedett popkult közeg számára elképzelhetetlen körülményekkel járt.
Gyűlöli a felszínes, panaszkodó, képmutató embereket, a mindennapi üres csevejeket, a formaságokat. Határozott a véleménye. Igazi demokrata, acél a gerince, valószínűleg fehérizzásban van a lelkiismerete. Az a fajta ember, akinek szinte minden ember indul a létezése során, aztán elkezdi kötni a kompromisszumokat. Az ilyenek általában számkivetettek lesznek, de belőle a Black Flag énekese lett, és onnan már nem volt megállás. Úgy volt egy tetovált, kigyúrt állat metálos, hogy közben a rock’n roll életforma kliséit is ignorálva nem dohányzott, nem drogozott, nem iszik alkoholt (!) és nem eszik húst.
Körülbelül itt jártam, azt fejtegetve, hogy mi inspiráló benne számomra, amikor hirtelen fényt kapott az agyam, eszembe jutott valami, amit addig nem említettem, lehervadt az arcomról a mosoly, és nyögve tettem hozzá az addigiakhoz, hogy:
“...és egyébként mielőtt belépett a zenekarába, fagyiárus volt.”
Szólj hozzá!
Címkék: kult spirit karc
2012.10.31. 20:43 lsg404
susnyás podkaszt #03 - Nightriders
Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #03 - Nightriders
Havasi Zoltánnal, a Budapest Bike Maffia vezetőjével beszélgetünk
A BBM egy kerékpáros banda, akik szociális célú tekerést végeznek, hajléktalanoknak és egyéb rászorulóknak osztanak ki adományt, szerte a városban, szervezett akciók keretében, önkéntesen. A miértekről, hogyanokról, motivációkról, filozófiáról beszélgettünk, meg a lokális-globális helyzetekről, a Critical Mass megszűnéséről, a téli kerékpározásról. Hangvillanások erejéig megjelenik a nightride, a susnyás bringatúra, a kazinczy utcai vibe, játszik a Noosebomb együttes.
Linkek, jegyzetek:
BBM Facebook
Hétkerék Szimplabringa Pince Facebook
Zene:
Noosebomb - Hell Bent For Retirement
Hybrid - Break My Soul
Az adásokat tartalmazó posztokat ezen a linken lehet fellelni:
A Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel a késő éjszakai beszélgetős és zenés rádióműsorok hagyományait követi, de változatos rádiós műfaji megoldásokat keverve - a riporttól a montázson át a hangjátékig -invitálja a hallgatót egy 1 órányi és 11 percnyi audiótripre, minden hónap utolsó napján, vagy teljesen máskor.
Mire jó a podkaszt?
Az odafigyelős rádióműsorok hallgatásának a XXI. században is van létjogosultsága. Sétához, tömegközlekedéshez, bringázáshoz, magányos kutyasétáltatáshoz, diótöréshez, borsófejtéshez, horgászáshoz, takarításhoz, copy-paste melókhoz, vagyis minden olyan tevékenységhez jó, amihez nem kell koncentrált értelmező agykapacitás. Zenék mellett illesszünk podkasztokat is médialejátszó-eszközünkre, és ismerjük meg új oldalairól a világot!
Szólj hozzá!
Címkék: bringa arcok mozgalom podkaszt avárosaholélek
2012.09.30. 20:18 lsg404
susnyás podkaszt #02 - Karbon Kid
Szemcsés Hangullámokon Megszakadó Vétel #02 - Karbon Kid by Susnyas Transmissions on Mixcloud
Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel #02 - Karbon Kid
LETÖLTÉS itt!
Ferenczi Attila avat be minket abba, hogyan lehet a British Council pályázata keretében összeverődő fiatal csapatból egy önálló, öko ügyek mellett elkötelezett civil szervezet, mi a klímaváltozás koncpeciójának helyzete az össztársadalmi diskurzusban, és, hogy mi az az itai-itai betegség, közben megismerjük az ökuka ötletét, és iszunk házipálinkát, az ELTE TTK előtti asztalokon.
Linkek, jegyzetek:
Klímanagykövetség
Ökuka
Zene:
Glitch Mob - Animus Vox
Maica Mia - Swollen Eyes
Tom Worrall - Captain Planet and the Planeteers Theme Song
Az adásokat tartalmazó posztokat ezen a linken lehet fellelni:
http://susnyas.blog.hu/tags/podkaszt
A Szemcsés Hanghullámokon Megszakadó Vétel a késő éjszakai beszélgetős és zenés rádióműsorok hagyományait követi, de változatos rádiós műfaji megoldásokat keverve - a riporttól a montázson át a hangjátékig -invitálja a hallgatót egy 1 órányi és 11 percnyi audiótripre, minden hónap utolsó napján, vagy teljesen máskor.
Mire jó a podkaszt?
Az odafigyelős rádióműsorok hallgatásának a XXI. században is van létjogosultsága. Sétához, tömegközlekedéshez, bringázáshoz, magányos kutyasétáltatáshoz, diótöréshez, borsófejtéshez, horgászáshoz, takarításhoz, copy-paste melókhoz, vagyis minden olyan tevékenységhez jó, amihez nem kell koncentrált értelmező agykapacitás. Zenék mellett illesszünk podkasztokat is médialejátszó-eszközünkre, és ismerjük meg új oldalairól a világot!
Szólj hozzá!
Címkék: arcok mozgalom klímanagykövetség longemergency podkaszt avárosaholélek
2012.09.14. 01:54 lsg404
a növekedés után
Sürgősen ki kell találnunk valami jobb kifejezést annál, hogy “nemnövekedés”.
A Degrowth mozgalom, sok más európai ökopolitikai csoporthoz hasonlóan erős francia háttérrel bír. Számos divatos fenntarthatósági elvet összegző szemléletükbe a Fogasházban nyújtott betekintést Vincent Liegey, aki Budapesten élve hirdeti az igét.
A francia décroissance és az angol degrowth mellett a német megfelelő, a postwachtum fejezi ki számomra leginkább a lényeget: az elméleti sarokpont a gazdasági növekedéssel, a GDP vallásos tiszteletével való szakítás. A természetes jelenségeket mérő kemény tudományok körébe asiráló, ám valójában tisztán emberi konstrukcióként jellemezhető közgazdaságtan helyett a holisztikus és realisztikus életszemléletet követi, vagyis a gazdaságtant visszahelyezi eredeti helyére, az emberi jóllét fokozásáért folytatott tevékenységekhez használható eszközök közé.
Amikor a program beszélgetős részénél említettem neki, hogy a poszt-, mint “növekedés utániság” számomra kifejezőbb, mint a növekedés lebontására utaló de- előképző, azt válaszolta, hogy ez tisztán kulturális kontextus kérdése: a franciák a valamivel szembeni állásfoglaláshoz vannak szokva, anélkül nekik túl ködös lenne az elv, a németek viszont a kompromisszumra hajlanak inkább, és az erős ellenállást sugalló kifejezéseket rögtön a szélsőségek közé sorolják és elvetik. Érdekes.
Átfogó jegyzet helyett most néhány számomra érdekesebb részletet emelnék ki:
Minimum allowance: minimum járulék, vagyis alanyi jogon járó állampolgári fizetés. Ez a korszerű zöld gondolatkörök egyik legprovokatívabb követelése, ez mindenképpen olyasvalami, ami állásfoglalásra kényszerít. Az átlagemberben felszakadó megvető kacajt leküzdve próbáljuk meg elfogadni a tényt, hogy ez lehetséges: ilyen kibaszott gazdag világban élünk mi. Meg lehetne csinálni, csak a megtermelt javaink arányosabb elosztása lenne hozzá szükséges. Ha ezen, képzelőereje verejtékes megfeszítésével, túl tud lendülni a Szellő Istvánon pallérozódó elme, akkor kapásból fellökődik a szürkeállomány őslevesének mélyéből az az alap ellenérv, hogy “dehát akkor nem dolgozna senki”. Ezzel nyilván nem könnyű mit kezdeni, és most én sem fogok, elintézem annyival, hogy igazából az emberek a tanulmányok szerint egy idő után el tudják unni még a sörözgetve tévézést is, és elkezdenek valami értelmeset csinálni, ha már annyi idejük lett.
Természetesen ehhez szükséges feltétel a “munka” fogalmának újragondolása is, mely egyébként érdekes módon a katolikus és a marxista dogmában is tökéletes uniszólóban jelenti az élet egyetlen célját és értelmét, holott mondjuk a magyarok hétköznapi gondolkodásban inkább annak a dolognak felel meg, amit azért kell csinálni, hogy pénzt keressünk vele. (Nyugatabbra hangsúlyosabb az önmegvalósító vetület) Ha meg tudnánk szabadulni a munka és a szabadidő modernkori, elkorcsosult dichotómiájától, és ehelyett egyenrangúnak tekintenénk életünk minden percét, akkor könnyebben lehetne tevékenységeinket valódi céljaink mentén csoportosítani.
Bérarányosság: A minimum allowance ellentétpárja az az elv, az anyagiasság talaján maradva, hogy senki ne keressen többet a minimálbér bizonyos szorzatánál, egyesek szerint ez a szám 50, mások szerint 20, végülis nem ez a lényeg, hanem a többezres nagyságrend közelítése a valóság felé, ugyanis szerintük olyan nincs, hogy egy emberi lény ötezerszer többet ér, mint egy másik emberi lény. Ezzel borzasztó könnyű lenne vitatkozni, ha mondjuk Cristiano Ronaldóra, Steve Jobsra, vagy Jenna Jamesonra gondol a nép egyszerű gyermeke: az extrém teljesítmény extrém díjazást érdemel. Szerintem egyrészt nem, nem érdemel - hogy egy kollégámat idézzem, amikor ezt az ügyes embereket mutató videót néztük, “azért aki helikopterről golfozik, annak tényleg a kurvaannyát” - másrészt meg nem is ezzel kezdődik a baj, hanem azzal, ahogy az elit díjazza magát nyakló nélkül.
Közösségi javak: a lóvétól kissé (de nem nagyon) elszakadva alapvetőnek tartanák, hogy a lakhatás, a tiszta víz, a tiszta levegő, vagyis a természet által valaha korlátlan mennyiségben előállított közösségi javak legyenek ingyenesek egy bizonyos mértékig, majd e mérték meghaladása után progresszíven emelkedő tarifa szabassék ki rájuk. Értsd: ha szerényen fogyasztod a vizet, a társadalom ingyen adja, ha pazarolsz, fizess extrán.
Oktatás: ezen az estén csak érintőlegesen került szóba, bár olyan összefüggésben, hogy Vincent a legkomolyabb problémának tartja az oktatás jelenlegi helyzetét. A cél az lenne, hogy az oktatás tudatos polgárt és tudatos fogyasztót neveljen a diákokból, mely természetesen ma nem teljesül.
Idő: érdekes adat, ha valóban igaz, és visszavezet a munka kérdéséhez - egy tanulmány szerint ha az egy autóra költött összes pénzt összeszámoljuk, és egybevetjük az e pénz előteremtéséhez szükséges munkamennyiséggel, akkor azt kapjuk, hogy pontosan ugyanott tartunk, mintha a leautózott távolságokat gyalog tettük volna meg. Meredek állítás, de ha városi környezetre és átlagemberre, nem egy hivatásos sofőrre vetítjük, akár igaz is lehet.
A Degrowth mozgalom, sok más európai ökopolitikai csoporthoz hasonlóan erős francia háttérrel bír. Számos divatos fenntarthatósági elvet összegző szemléletükbe a Fogasházban nyújtott betekintést Vincent Liegey, aki Budapesten élve hirdeti az igét.
A francia décroissance és az angol degrowth mellett a német megfelelő, a postwachtum fejezi ki számomra leginkább a lényeget: az elméleti sarokpont a gazdasági növekedéssel, a GDP vallásos tiszteletével való szakítás. A természetes jelenségeket mérő kemény tudományok körébe asiráló, ám valójában tisztán emberi konstrukcióként jellemezhető közgazdaságtan helyett a holisztikus és realisztikus életszemléletet követi, vagyis a gazdaságtant visszahelyezi eredeti helyére, az emberi jóllét fokozásáért folytatott tevékenységekhez használható eszközök közé.
Amikor a program beszélgetős részénél említettem neki, hogy a poszt-, mint “növekedés utániság” számomra kifejezőbb, mint a növekedés lebontására utaló de- előképző, azt válaszolta, hogy ez tisztán kulturális kontextus kérdése: a franciák a valamivel szembeni állásfoglaláshoz vannak szokva, anélkül nekik túl ködös lenne az elv, a németek viszont a kompromisszumra hajlanak inkább, és az erős ellenállást sugalló kifejezéseket rögtön a szélsőségek közé sorolják és elvetik. Érdekes.
Átfogó jegyzet helyett most néhány számomra érdekesebb részletet emelnék ki:
Minimum allowance: minimum járulék, vagyis alanyi jogon járó állampolgári fizetés. Ez a korszerű zöld gondolatkörök egyik legprovokatívabb követelése, ez mindenképpen olyasvalami, ami állásfoglalásra kényszerít. Az átlagemberben felszakadó megvető kacajt leküzdve próbáljuk meg elfogadni a tényt, hogy ez lehetséges: ilyen kibaszott gazdag világban élünk mi. Meg lehetne csinálni, csak a megtermelt javaink arányosabb elosztása lenne hozzá szükséges. Ha ezen, képzelőereje verejtékes megfeszítésével, túl tud lendülni a Szellő Istvánon pallérozódó elme, akkor kapásból fellökődik a szürkeállomány őslevesének mélyéből az az alap ellenérv, hogy “dehát akkor nem dolgozna senki”. Ezzel nyilván nem könnyű mit kezdeni, és most én sem fogok, elintézem annyival, hogy igazából az emberek a tanulmányok szerint egy idő után el tudják unni még a sörözgetve tévézést is, és elkezdenek valami értelmeset csinálni, ha már annyi idejük lett.
Természetesen ehhez szükséges feltétel a “munka” fogalmának újragondolása is, mely egyébként érdekes módon a katolikus és a marxista dogmában is tökéletes uniszólóban jelenti az élet egyetlen célját és értelmét, holott mondjuk a magyarok hétköznapi gondolkodásban inkább annak a dolognak felel meg, amit azért kell csinálni, hogy pénzt keressünk vele. (Nyugatabbra hangsúlyosabb az önmegvalósító vetület) Ha meg tudnánk szabadulni a munka és a szabadidő modernkori, elkorcsosult dichotómiájától, és ehelyett egyenrangúnak tekintenénk életünk minden percét, akkor könnyebben lehetne tevékenységeinket valódi céljaink mentén csoportosítani.
Bérarányosság: A minimum allowance ellentétpárja az az elv, az anyagiasság talaján maradva, hogy senki ne keressen többet a minimálbér bizonyos szorzatánál, egyesek szerint ez a szám 50, mások szerint 20, végülis nem ez a lényeg, hanem a többezres nagyságrend közelítése a valóság felé, ugyanis szerintük olyan nincs, hogy egy emberi lény ötezerszer többet ér, mint egy másik emberi lény. Ezzel borzasztó könnyű lenne vitatkozni, ha mondjuk Cristiano Ronaldóra, Steve Jobsra, vagy Jenna Jamesonra gondol a nép egyszerű gyermeke: az extrém teljesítmény extrém díjazást érdemel. Szerintem egyrészt nem, nem érdemel - hogy egy kollégámat idézzem, amikor ezt az ügyes embereket mutató videót néztük, “azért aki helikopterről golfozik, annak tényleg a kurvaannyát” - másrészt meg nem is ezzel kezdődik a baj, hanem azzal, ahogy az elit díjazza magát nyakló nélkül.
Közösségi javak: a lóvétól kissé (de nem nagyon) elszakadva alapvetőnek tartanák, hogy a lakhatás, a tiszta víz, a tiszta levegő, vagyis a természet által valaha korlátlan mennyiségben előállított közösségi javak legyenek ingyenesek egy bizonyos mértékig, majd e mérték meghaladása után progresszíven emelkedő tarifa szabassék ki rájuk. Értsd: ha szerényen fogyasztod a vizet, a társadalom ingyen adja, ha pazarolsz, fizess extrán.
Oktatás: ezen az estén csak érintőlegesen került szóba, bár olyan összefüggésben, hogy Vincent a legkomolyabb problémának tartja az oktatás jelenlegi helyzetét. A cél az lenne, hogy az oktatás tudatos polgárt és tudatos fogyasztót neveljen a diákokból, mely természetesen ma nem teljesül.
Idő: érdekes adat, ha valóban igaz, és visszavezet a munka kérdéséhez - egy tanulmány szerint ha az egy autóra költött összes pénzt összeszámoljuk, és egybevetjük az e pénz előteremtéséhez szükséges munkamennyiséggel, akkor azt kapjuk, hogy pontosan ugyanott tartunk, mintha a leautózott távolságokat gyalog tettük volna meg. Meredek állítás, de ha városi környezetre és átlagemberre, nem egy hivatásos sofőrre vetítjük, akár igaz is lehet.
Mire költünk?: A világon legtöbb pénzt felemésztő gazdasági tevékenységek listáján az első helyen a hadiipar, a másodikon a reklám áll. Vincent utálja mindkettőt. Az első egyértelmű, az átlagember általában egyetért azzal, hogy a háború rossz dolog, a másodikkal szerintem leginkább az a bajuk, amit Pelevin úgy fogalmazott meg legutóbbi regényében, hogy “vezetem a mazda hetest, a plakáton meg nézem a kilencest”.
12 milliárd még oké lenne: Vincent is hangoztatta azt az állítást, ami miatt engem is fel szokott hergelni, ha valaki azzal védi az agribusinesst - a GMO kukoricát meg a permetezést - hogy hát milliók éheznek és még népesedik is a világ, etetni kell őket, hogy 12 milliárd embert még nyugodtan lehetne etetni lokális biogazdaságokkal. Ha valakinek ez új: ez azért lehetséges, mert a modern mezőgazdaság egy igazi nehézbombázó energiafogyasztás területén, ráadásul jelen formájában fenntarthatatlan: egyre több területre lenne szüksége csak az adott termelési szint fenntartásához is a természet regenerációs képességét blokkoló módszertana miatt.
Transition Times: A változás igazából már elkezdődött, az eszkalálódó helyzetre jó példa, hogy a Fukushima Daiichi malfunkciója (én nem is tudom azt igazi, belevaló atomkatasztrófának nevezni) többet tett az atomellenes mozgalomért, mint harminc évnyi tanulmányírás, protestálás, petícióírás, tüntetés, odaláncolás, szórólapozás, stb. Ez egyfelől ironikus, hogy ugye mennyire primitív létformák is vagyunk mi, másrészt végülis reménykeltő is.
Helyi termelés: Amin nagyon nagyot néztem, az az, hogy Vincent szerint 20 évvel ezelőtt a budapestiek még 80%-ban Budapesten előállított zöldséget ettek. Ez elég erős inspirációt adott ahhoz, hogy utánanézzek a bolgárkertészetek történetének.
Utolsó kommentek